2015/05/27

Matchbox MB-11 Mercedes Scaffolding Truck

A szomorú valóság az, hogy a kisautógyűjtő élete sem csak játék és mese! Korántsem csak patika állapotú darabokból áll a legtöbb gyűjtemény. Mára egy ilyen, szebb napokat is látott darabot tartogatok.

Filler
Anno a brit tudósok mindennemű közreműködését mellőzve, az egyik első kifejezés volt amit a Gyűjtői Szlengszótárba foglaltam, a filler volt. Megspórolandó az átkattintást: Helykitöltő. Olyan darab, amit addig őrizget az ember, míg nem kerül jobb állapotú.

Egy ideális világban a filler csak rövid ideig tanyázik egy gyűjteményben. A rideg valóság azonban az, hogy vannak olyan darabok, amikből hosszú-hosszú évekig, vagy akár soha nem kerül jobb példány.

Így vagy úgy, ez a Merci teherautó számomra ilyen. Örülök ennek a fillernek is, amit emlékeim szerint az Andrew0807 – Tommi bűnbanda termelt ki nekem valami turkáló legmélyéről. A vanitiszem – magyarázat a már linkelt szótárban – közismert számukra, ez meg afféle határeset.

T2
A típus már szerepelt e lapokon, először a Majorette készítette tűzoltószer kapcsán, aztán pedig mint duplakabinos platós, de hogy melyik, melyik derivátuma, azt már meg sem kísérelném találgatni. Az előbbi bármennyire is valószínűtlen, gyermekkorom nagy kedvence, ezért kedves a szívemnek. A Matchbox jóval korábbi, nagyon szerettem volna ilyet kölökként, de sohasem volt.

A története 1969-ben kezdődik, akkor debütál gombkerekekkel. A Superfast éra beköszönte megszüli az új fajta, gyorsan guruló változatot, de az mindössze két, rövid évet ér meg és az 1-75 sorban 1971-ben szerepel utoljára. Kár érte, igazán remek játékszer mindkét változatában. A regular wheel verzió talán jobban adja az igáslovat, a Superfast meg sokkal szebb.

Mindkettőnek tartozéka a névadó építkezési állványzat, amely elsőként szokott róluk elveszni. Hat állvány és egy hetedik palló, keresztbe a többi darabra adja ki azt a pluszt amitől az ilyesmi remek játékszerré válik gyárilag és nem kell házilag keríteni hozzá dobókockát, műanyagkatonát, vagy bármiféle hasonló frinc-francot.

Az enyémről azon túl, hogy hiányzik a „Builders Supply Company” matrica is üvölt, hogy előző tulajdonosa(i) játszottak vele. A tengelyei már nem is emlékeznek arra, hogy milyen volt az, amikor egyenesek voltak, a kerekei pedig egyértelműen arról tanúskodnak, hogy közelről látott homokozót.

Viharvert, öreg harcos, mégis kedvesebb a szívemnek, mint sok másik, makulátlan társa.

 Rengeteg harci sérülés...
 A tengelyei már nem is emlékeznek rá, hogy milyen volt egyenesnek lenni.
 Se rakomány, se felirat. Mégis kedves a szívemnek.
 Ez lenne a rakománya. (A kép innen)

1 megjegyzés:

pittlaren írta...

Az egyik kedvenc MB-m. Most, hogy sokat kipurgáltam a gyűjtiből, ezt nem volt szívem, pedig a nem személyautó szekciót rendesen megfaragtam. Azon kevés mecsik egyike, amik mind RW, mind SF kerekes változatban remekül mutatnak. (a másik ilyen számomra a Ford Heavy Wreck Truck)