Matchboxon kívüliek: Fast Lane (Realtoy) BMW M3 (E46)

Állati ciki, hogy a kollégák gyakran sokkal jobban emlékeznek arra, hogy mim van a saját gyűjteményemben, mint én. Ezzel a... hááááát... mondjuk úgy, hogy érdekes streetracing festésű BMW M3 kapcsán nyafogtam, hogy bár csak meglenne ugyanez, egyszerű utcai kivitelben. Ekkor szóltak rám, hogy hát nekem ez megvan, a 2007-es, Fast Lane Superlinerből.

Akkor cakk-pakk egy képet készítettem csak róla, de ezért most bepótolom a hiányosságot!

 Nagyon jó példa ez a Realtoy BMW M3 arra, hogy egy kis festék mennyit tud dobni egy kisautón.

 Igazából nekem tulajdonképpen jobban tetszik, mint a közelmúltban e lapokon szerepelt Majorette értelmezés, pedig az sem rossz. Sőt, annak nyílnak az ajtajai is.

 Ezen a képen egészen jól látszik, hogy milyen részletes a belseje.

Világítótestek egy kis festékkel kiemelve, ahogy kell.

Matchbox MB-11 Bedford Car Transporter

Így vagy úgy, néha becsúsznak a gyűjteménybe „nemszeretem” darabok is. Ezúttal egy nagyon jó mentségem van: gyerekkoromban ilyen szemetesautók teljesítettek szolgálatot Budapest utcáin. A szemetesautó pedig minden gyerkőc számára csodálatos dolog, hiszen nagy, zajos, feltűnő színe van, van rajta villogó fény és lógnak a hátulján a szörfösök. (Iniciálé: A Bedford logó. Kép: Wikipédia.)

Bedford TM

A Bedford Vehicles a Vauxhall Motors leányvállalata volt, ami pedig a General Motors brit leányvállalata. 1930-ban alapították abból a célból, hogy haszonjárműveket építsen. Bár a márka – a szemeteskocsiktól eltekintve, persze – jobbára nálunk ismeretlen volt, mégis az európai GM legjövedelmezőbb üzletága volt éveken keresztül. 1991-ben végül kivezették a márkát és azok a haszongépjárművek is Vauxhall, vagy Opel emblémát kaptak, amik amúgy eredetileg Bedfordok voltak.

Opel Blitz, született Bedford TM, a keskeny fülkével. (Kép: Commercialmotor.com)

A TM nehézjármű sorozatot 1974-ben dobták piacra és egészen 1986-ig gyártották őket. Bemutatásakor a dizájn letisztultnak és modernnek számított. Az ellensúlyokkal felszerelt fülkéjét egyetlen személy is előre tudta dönteni, míg a felnyitható első „hűtőmaszk” is engedett hozzáférést néhány fontosabb belső szervéhez anélkül, hogy a fülkét magát birizgálni kellett volna. Alapvetően az olyan hosszú távú árufuvarozásban résztvevő nyergesvontatók konkurensének szánták, mint a Volvo F88, vagy a Scania 110, de persze minden elképzelhető kivitelben készült. V6 és V8 elrendezésű Detroit Diesel, Cummins, vagy a Bedford saját turbófeltöltéses motorjával is rendelhető volt, Spicer vagy Fuller váltókkal. Szerepkörétől függően létezett keskeny, illetve szélesebb, ággyal felszerelt fülkével is.

Sokkal több mint Minden amit a Bedford TM-ről valaha is tudni akartál!

Érdekes, hogy a budapesti szemeteskocsik a szélesebb fülkével voltak szerelve, nyilván azért, hogy a telephelytől a begyűjtés helyszínéig legyen hol ülnie a brigádnak, akik kapualjtól-kapualjig amúgy hátul lógtak – innen a becenevük is: szörfösök.

Gyerekkoromból nagyon is jól emlékeztem rá. Bedford szemetesautó - talán - MUT felépítménnyel. (Kép: Az Égigérő fű cím film)

Itt most kéne egy átvezetés a budapesti Bedfordokra, de az a helyzet, hogy pont zéró adat áll rendelkezésre róluk. Sajnos nem tudom megmondani, hogy milyen motor dolgozott bennük, mint ahogy arra az érdekes kérdésre sem tudjuk a választ, hogy a mifelénk teljesen ismeretlennek tekinthető márkára vajh' hogy esett a választás. Lehet, hogy a szemétzúzó felépítményt készítő cégnek – aki ha jól tudom a MUT volt és nem a KUKA, ami menthetetlenül a szemetesautó szinonimája lett a nyelvünkben – ez volt a legolcsóbb ajánlata?

Nyugdíjazott Bedford szemeteskocsi az FKF múzeumában. Széles fülkével szerelték, gondolom azért, hogy a "szörfösök" is elférjenek benne. (Kép: Krepsz Zoltán)

Annyit sikerült kinyernem az internet bugyraiból, hogy a Bedford szemetesek sorsa a szétbontás lett a selejtezésük után, de az FKF múzeumában megőriztek egy példányt. (A múzeumról bővebben az Urbanista blogon olvashattok. Krepsz Zoltán fotóit a múzeum gyűjteményéről pedig itt találjátok meg.) Ott talán-talán lehetne több infót – már legalábbis ami a műszaki részleteket illeti – begyűjteni, de mivel csak legalább tíz fős csoportokban látogatható, valószínűtlen, hogy eljussak oda.

Csak felnőtt találhat ki ilyen béna játékszert!

A bevezetőben már említettem, hogy gyerekként mennyire nem szerettem azt a kisautót, ami 1977-ben mint MB-11 debütált az 1-75 szériában, ahol egészen 1981-ig az összes piacon kapható volt, hogy aztán 1982-től 1984-ig még tanyázzon kicsit a „Világ Többi Része” kínálatban is. Hogy miért? Hát milyen autószállító az, amin ilyen semmire se jó, nem leszedhető – már hogy roncsolás nélkül –, „még csak kereke sincs” autóimitációkat hord a hátán? Egy autószállító minimum legyen olyan, mint ez az 1982-es Convoy!

Aztán lehetetlenül apró volt a többi kisautómhoz képest. A méretaránya 1:111 ami biztosan nem liliputisági rekord a cég termékei esetében – példának okáért az Ikarus 325 Coach az 1:140 – de mindenképpen zavaróan kicsi volt az összes többi Matchboxomhoz képest. (Itt szúrnám be némi önelégült vigyorral a képemen a GyET listát, a harmadik számú GyET okán. Merthogy én megmondtam.)

Azzal együtt, hogy én nem szerettem, másnak beindította a fantáziáját ez a modell. Illegális másolat is készült róla, amit javaslom mindenképp nézzetek meg, beczl kolléga, a magyarországi legális és illegális kisautógyártásról szóló, remek cikksorozatának hetedik részében!

A Matchboxnál valakinek nagyon tetszhettek a Bedford TM-ek, mert a SuperKings sorba is bekerült – bár jellemzően nem gyűjtjük ezt a méretarányt, erről pont van postunk –, illetve ugyanazokra az alapokra, mint amire ez a szegény járgány is épül, amit éppen most aláztam tönkre, azt hangoztatva, hogy mennyire nem szeretem, készült egy lószállító kivitel is. Ez utóbbiról pedig a közeljövőre ígérhetek postot.

Az MB-11-ből 91 (!) változatot jegyez a kitűnő BAMCA.ORG, de ezek pont úgy verziók, amiktől én sikoltó frászt szoktam kapni, és abból jönnek, hogy festékkeverő Johnny alkoholszintje mennyiben befolyásolta színfelismerési képességeit és hogy sikerült neki előállítani a meghatározott árnyalatot. Illetve attól, hogy a három, különböző színű kisautó imitációt milyen konstellációban helyezte el a szalagon dolgozó munkás – már ha éppen nem futott ki valamelyik színből és nem került két, azonos színű ilyen bigyó rá. Na jó, ez utóbbi leosztás már szerintem is majdnem „normális” változatnak vehető.

Bedford TM apróságok. A bal oldali a gyakoribb színösszeállítás.

Ez a rozsdavörös a fura szürke műanyag felépítménnyel aljasítva viszont már ritkának tekinthető.

Ilyen béna játékszer is csak felnőtt agyból pattanhat ki!

A kisautó imitációkkal egy dolgot lehet csak csinálni: nézni őket! Mint játékszer, rettenetesen unalmas.

Matchboxon kívüliek: Renault Toys / Norev Renault 5 Turbo

Nagyon tessenek figyelni a következő pár szóra! A mai post tárgya az egyik legrészletesebb, legszebb, legigényesebb – és még sorolhatnám a további legeket – kisautó amivel az 1:6x méretarány környékén volt szerencsém valaha is személyesen találkozni – és volt szerencsém már sokhoz!

Hányféle az R5 Turbo, számold meg fiam!

A nem oly távoli múltban elkezdett Renault 5 sztori első részét javasolnám mindenki figyelmébe, mintegy „ez történt a sorozatban korábban” bemelegítésként. Elfogult vagyok, mert nekem mániám a sleeper, azaz olyan autó, amiről kívülről nem látszik semmi különös, miközben nincs híján a teljesítménynek.

1976 volt az év, amikor a Renault piacra dobta az 5-ös, Gordini / Alpine – ugyanazt az autót e két név egyikén hívták a különböző piacokon, aminek az volt az oka, hogy az Alpine név már foglalt volt például az Egyesült Királyságban – változatát. A sleeper szellemiséget követő, sokkal ismertebb Golf GTI-t egy picit sikerült is így megelőzni korban a dühödt pici dobozzal, aminek a sornégyes, 1,4 literes motorja, a gyári adatok szerint 92 pacis ménest szabadított az első kerekekre. A brit, Road Test magazin 168,5 km/h csúcssebességet, és 9,7 másodperces 0-60 mérföld per órás gyorsulást – amit bátran tekinthetünk 0-100 km/h gyorsulásnak – mért. Aki nem volt rest és visszakattintott az előző postra, az ugyanezekkel az adatokkal szembesülhetett annak a kitérőnek a kapcsán, amit a wmormo kolléga által elkészített, Ferjáncz-Dr. Tandari páros fémjelezte versenygép okán – amivel még mindig nem tudok betelni – ejtettem meg. Azért tartottam fontosnak az ismétlést, hogy leírhassam: Ez az autó természetes módon vette magához az orrában elhelyezett robbanómotor működéséhez oly fontos levegőt és a négyből, az első két kerekét hajtotta.

1982-ben született meg a Renault 5 Gordini / Alpine Turbo – a névváltozatok oka, mint fent. Ez a járgány is elől kapar és elől zörög, de az 1,4 literes motorjára – ami ugyanaz, mint az elődben – már ültettek egy Garrett T3-as turbófeltöltőt. Az eredmény számokban: végsebesség 179,9 km/h, 0-100 km/h-ás gyorsulás: 8,7 másodperc alatt, teljesítmény 112 lóerő.

R, mint Rambo

Jean Terramorsi, aki akkoriban a gyártásért felelős alelnöke volt a Renaultnál, látván a Lancia sikereit a Stratossal, úgy gondolta, hogy itt az ideje odaverni a konkurenciának egy szintén középmotoros autóval. A méltán híres Bertone stúdióhoz fordult az ötlettel, hogy egy új, sportverziót kéne faragni az R5-ből. Az ötletet tett követte és a Bertone közreműködésével megszületett a középmotoros, Renault 5 Turbo. 1980 volt az év, amikor piacra dobták. A jelentősen átdolgozott megjelenés amúgy annak a Marcello Gandininek a munkája, akinek a nevéhez pont az ötletet inspiráló Lancia Stratos, de az Alfa Carabo, Lamborghini Miura és talán nem is sejtenénk, hogy hány másik érdekes autó fűződik még.

R5 Turbo eredetiben.

Teljesen véletlenül olyan színben mint a kisautó. (Képek: Wikipédia)

A Turbo, az R5 ártatlan megjelenését csak részben tartotta meg, az orrától az A-oszlopig – bár a motorháztető(nek látszó tárgyo)n kialakított szipoltyú is sokat sejtet már. Az ajtó mögötti rész olyan, mint Silvester Stallone, atlétatrikóból kinyúló, két karja a két évvel később a mozikban játszott, Rambo című örökbecsű műben. Hogy úgy mondjam „sokat sejtet”. Ez már közel sem sleeper.

Nagyon fontos tisztázni, hogy a báránybőrbe bújtatott szörnyeteg, csak és kizárólag a megtévesztés okán viselte a kedves, barátságos kisautó, a Renault 5 gúnyáját! Ez a gép úgy volt középmotoros, hogy ahol a hétköznapi R5-ösök a hátsó ülésüket és a csomagterüket hordták, ebben a motor lakott, ami a hátsó kerekeket hajtotta. Az 1397 köbcentis sornégyes, turbófeltöltővel aljasított motor 158 lóerőt adott le, 221 Nm nyomaték mellett. Mármint hogy az utcai változata. A gyári versenygép változatok pedig 178-, 207-, 345 pacit tudtak. Természetesen változattól függően, melyekbe most talán ne is nagyon bonyolódjunk bele, hiszen minket most a civil kivitelek érdekelnek!

 Robbantott ábra Röntgenrajz az R5 Turbóról. Ott hordja a motorját, ahol a többi Renault 5-ös a hátsó ülését, meg a csomagterét és a hátsó kerekeket hajtja.

Maga az utcai verzió is kétféle változatban készült. Az első 400 darab, „utcai” R5 úgy készült, hogy megfeleljen a Groupe 4 homologizációnak és megfelelő felkészítés után indulhasson a nemzetközi ralikon. Ezek kivétel nélkül Franciaországban, az Alpine gyárban gördültek le a gyártósorról. A későbbi, kevesebb drága, könnyűfém alkatrészt tartalmazó, a tudományos R5 szexualitás által Turbo 2-nek becézett – ami nem a hivatalos neve a járműnek – verzió már Belgiumban, egészen 1986-ig. A Turbo 2 méltó párja volt az első verziónak, amit szokás értelemszerűen Turbo 1-nek is hívni. A végsebessége 200 km/h, a 0-ról, 100 km/h-ra való rugaszkodás pedig 6,6 másodperc alatt ment neki. Az R5 Turbo igen sikeres volt a raliban a maga osztályában – igazából a B-csoportnak nevezett, mind a négy kerekén hajtott özvegycsinálók okozták a végzetét. (A későbbi R5 második generáció és annak turbófeltöltős változata számunkra most érdektelen, ezért ezekkel itt most nem foglalkoztam.)

Hogy frappánsan átvezessek a kisautóra: Amit ma fogok mutatni kisautóba öntve, az a Turbo 2.

Non plus ultra

Ugyan a bevezetőben lelőttem a poént, de ismételnem kell magamat: én még ennyire részletes, ennyire remekül kimunkált, remek kisautót keveset láttam! A vicc a dologban, hogy elvben ez játékszer és nem gyűjtői kivitel kategória!

A gyártó neve megtévesztő, a dobozon „Renault Toys” szerepel, de akinek a gyárából kikerült az a Norev. Semmiféle információm nincs a Renault Toys és a Norev relációjáról, azt sem tudnám megmondani, hogy minden ami az előbbi márkanév alatt fut, az szükségszerűen az utóbbi gyártósoráról került-e le. Hogy ez a fajta csomagolás mit jelent, esetleg méregdrága, Renault dealer modell-e? Nos, ezt a kérdést is passzolom! Az viszont biztos, hogy a Renault 5 Turbo szerepel a Norev idei katalógusában is, a „Retro” kategóriában, rali versenyautó festéssel „Renault 5 Maxi Turbo” – ez volt a fentebb már többé-kevésbé citált, gyári versenygépek közül a 345 lóerős – fedőnéven és utcai változatban is. Szóval elvben nem beszerezhetetlen, játékautó áron.

Beszerezni pedig érdemes! Mondom sorban, hogy miért: Szuper részletes, de tényleg! Ami bárhol az autón hűtőrácsnak látszik, az műanyagból van. Az első világítótesteket szintén műanyagból alakították ki. A belső tér olyan részletes, hogy – kapaszkodjunk – a bajuszkapcsolók is megvannak – igen, 1:6x közeli a méretarány, bár azt hiszem ez a kisautó konkrétan pont 1:54. A legtöbb gyártó spórolni szokott az olyan részleteken, mint az egyedi kerekek. Például a Hot Wheels, a Vissza a Jövőbe időgépére is egyen (szekér)kerekeket használt, és a Knight Rider, KITT-jének is csak egy a San Diego Comic Con-ra kiadott, abszurd módon drága verzióján használt az eredetire hasonlítókat. A Norev elkészítette az erre az autóra jellemző, szerintem nagyon szép felniket, amire gumiból készült abroncsokat pakolt. (A katalógusképen a „felni” egyezik az én verziómmal, a gumis kereket nem tudom megítélni, de szerintem feltételezhetjük, hogy az, amit Norev dobozban mérnek, az teljesen ugyanaz.) Még a Turbora jellemző, az ajtókra festett felirat is ott van a helyén!

Ritka remek kisautó, nem beszerezhetetlen, csak ajánlani tudom!

 Részletek, részletek, részletek mindenhol! Ahol az eredetin műanyag hűtőrács van, ott a kisautón is.

 Az eredeti, gyári felniket is elkészítették hozzá. Drága apróság ez gyártói szempontból, tessék értékelni! Jó, hát színre fújva nincsenek, de ne legyünk telhetetlenek!

 Szuper részletes beltér, még a kormány mögötti bajuszkapcsolók is megvannak! A méretarány 1:54 és nem 1:18!

 Innen egyáltalán nem látszik, de később ki fog derülni, hogy a TURBO felirat is ott van ám az ajtókon!

 A hátulja sem kevésbé részletes. Egyedül az indexbúrára kellene még egy kis sárga festék.

 Na? Ugye, hogy ott a TURBO felirat?

Lehet, hogy dealer model? A gyártó a Norev.

Matchboxon kívüliek: Majorette No. 257 – BMW M3 - UPDATE

Ez sem lesz egy túl hosszú post, hiszen ennek a 2011-es anyagnak a kiegészítése ez, amihez kapcsolódik még ez az anyag is. A mai post üzenete annyi csak, hogy egyrészt ezüstben is jól néz ki ez a holmi.

 A táskás szemű - ezért becézik Derricknek német nyelvterületen - világítótestek a szélvédő anyagából. Jó ez.

 Nekem ezek az ötküllős felnik is tetszenek.

 Na ez az a beltér részletesség, amire én egy játékszer kaliberű kisautónál már megadom az 5-ös osztályzatot!

 Ugyan nincs hátul kifestve az, ami lehetne, de nem rossz!

A háttérben statiszta szerepben a RealToy / FastLane 7-es BMW. (Eladó, amúgy...)

Matchboxon kívüliek: 2013 Hot Wheels HW Showroom #176 – Toyota 2000GT

Újabb ultra rövid post – mert van amikor a kevesebb több és nincs mit valamin túlmagyarázni! Ebben a postban, a Hot Wheels, Toyota 2000GT értelmezése kapcsán – bővebben a megmintázott autóról ugyanott – említettem, hogy megvan tulajdonképpen a premiermodell is. Na, ez az! Igazából ez sem olyan rossz, mint amilyenre emlékeztem. Sőt.

 A szuper-közeli fotó egy kisautóról kétélű fegyver. Kíméletlenül megmutatja a legapróbb részletet is, ami aztán lehet jó, vagy rossz is. Most az előbbinek vagyunk tanúi. A Mattel tud ha akar! 2013-ban akart, nagyon is.

 Változatlanul a sárga a kedvenc verzióm a mainline-ban - link fentebb - de be kell lássam, hogy azért ez sem rossz ám! Még a Hot Wheels logóval sem.

 Atyaég, ez a forma! Fantasztikus kisautóban is!

 Újkori Ferrariknak van ilyen szép hátulja!

Matchboxon kívüliek: Johnny Lightning #787 - 2003 Ford Focus Police

Ma rettenetesen ki fogok osztani egy kisautót az iszonyú magasra tett mérce mentén, de csak azért mert egy prémiumgyártó, prémiumtermékéről van szó.

Világautó

Fussuk meg a kötelező köröket! Én is meglepődtem, hogy Ford Focusban mennyire jól ellátott terület is vagyunk, amikor ehhez a posthoz szedtem össze a háttéranyagot. (Mental note: ez már kritikus tömegnek számít, itt az ideje bővíteni a Bubba-Gump listát! UPDATE: Ezt időközben meg is csináltam!) Típusalapozó egy 2002-es kiadású Matchbox mentén jó kiindulópont első generációs Focus ügyekben. Ugyanez, Superfastként újraöltöztetve 2006-ból. Egy rákattintást talán megér egy 1999-es, 5-ös csomagból szalajtott verzió is. 2010-ben került egy Tesco-ban kosárba ez az értelmezés, aminekelképesztően rútak a kerekei és bár Tesco márkás, a gyártója a RealToy. Ugyanez gyárilag szép kerekekkel és piros színben, még mindig a RealToy által gyártva, de FastLane márkanév alatt. Valamint a Majorette WRC értelmezése. (És ezek csak az első generációból való, 1:6x méretarány körüli darabok.)

Az amerikai brit

A Johnny Lightning, mint gyártó után ebből a postból érdemes tájékozódni, az e lapokon eddig megjelent JL termékek pedig itt vannak csokorba fogva – technikai kényszerűségből köztük ez a post is.

Hogy 2010-ben a JL miért fordult az európai Ford felé, számomra rejtély. Szemlátomást igyekeztek ugyanarról az öntőszerszámról két bőrt is lerántani, de alapvetően a versenyautóra – megkockáztatom, hogy nem is sikerült rosszul – jellemző részletek kaptak nagyobb hangsúlyt amikor megmintázták, hogy aztán ugyanezeket lázasan megpróbálják eltüntetni a rendőrségi verzióról.

A festés és a rendszám alapján egészen biztosra vehetjük, hogy brit rendőrautót szerettek volna faragni a Focusból. Most következik egy rahedli „de”. Bármiféle rendőrség járművének ez a ralira szabott Focus túl „spoileres”, túl „küszöbös” és géptető pedig túlságosan is kilyuggatott – ez utóbbit festékkel igyekeztek takarni. Túrtam a netet, de háromajtós Focus járőrautót nem leltem brit színekben, szóval a kivitel maga már a „nem valószínű” kategóriában indul. A hátsó rendszámtábla egyértelműen a brit szabványt követi, kivéve a színét, ami sárga kéne, hogy legyen. A beltér valami elképesztően szép és részletes, apró bibi, hogy a kormány bal oldalon található, ami egy a szigetországban szolgálatot teljesítő járőrautó esetében jelentős baki. A napfénytető is nagyjából úgy kell egy rendőrautóra, mint tanyára a villany – mondjuk raliautóra is pont annyira. A teljesen átlátszatlan ablakok a b-oszlop mögött bombasztikusan állnak egy versenygépnek, de rendőrautón szokatlanok.

Hiába vannak klassz részletei – fényhíd, a feketére vett, ötküllősnek látszó, de gyakorlatban egy darabból lévő kerekek, a részletes beltér – valahogy az összhatás olyan autót ad ki, ami olyan, mint amit egy streetracer hülye gyerektől foglaltak le és abból faragtak volna járőrkocsit.

Ha mindezt az 500 forintos árfekvés környékén mutatja be bármelyik gyártó, nem lennék vele ilyen szőrösszívű, de kérem ez Jim Be... izé... Johnny Lightning, árban ettől messze északra! Azt hiszem impulzus vásároltam, kicsit – de tényleg egy kicsit – bánom is.

 Nagyon igyekeztek, hogy eltüntessék az öntvény raliautós részleteit. Vizsgáljátok meg csak alaposan azt a géptetőt!

 A festés egyértelműen a Nagy-Britanniában használatban lévőt követi. Ehhez képest - mint jól látszik - bal oldalon van a kormánya.

 Viszont szép fényhídja van. A b-oszlop mögötti gengsztersötétítés megint valami olyasmi, amit nem gondolok jellemzőnek egy rendőrautón.

 Rommá aljasítottam ezt a képet, hogy jól látszódjon, hogy milyen szép a belseje. Itt jól látszanak az ötküllős kerekek, amik amúgy "egybekerekek".

 A rendszámnak sárgának kéne lennie.

 Rendőrautóra - meg mondjuk raliautóra is - annyira kell a napfénytető, mint tanyára a villany!

Ebből származódik a járőrautó. Raliautónak sokkal hihetőbb, de az a vasalódeszka, az brutális!

(Kép: The Super Happy Funtime Virtual Diecast Vehicle Museum)

Matchbox MB-17 / MB-77 Seagrave Fire Engine (Classic)

Amióta az eszemet tudom, azóta vannak a Matchbox kínálatában egészen apró teherautók. Gyerekként sohasem szerettem őket, mert őrülten nem passzoltak méretarányban a többi kisautómhoz és ez akkor nagyon zavart. Felnőtt gyűjtőként meg elkezdtek ezek nekem tetszeni. Főleg úgy, hogy egy ilyen apróság az egyik legszebb Matchbox amit a Mattel az elmúlt pár évben produkálni tudott.

Tengerisír

Jó, pontosan tudom én is, hogy normális esetben marhaság ilyesmit lefordítani! (Főleg, hogy majd alább ki fog derülni, hogy egy családnévről van szó, bár... Ha jobban belegondolok... Darth Vader? Skywalker?) De az 1881-ben egy Frederic Seagrave nevű úr által alapított, tűzoltószerek gyártására szakosodott detroiti cég neve ezt jelenti. 1891-ben átköltöztek Colombusba. Otto Zachow és William Besserdich nevű urak, pedig egy FWD nevű, hasonló profilú céget Clintonvilleben, Wisconsinban hozott létre. 1963-ban az előbbi bekebelezte az utóbbit és be is költözött annak a gyárába. Így a ma FWD Seagrave nevű cég a legrégebbi vállalkozás, ami az Egyesült Államokban tűzoltójárművek gyártásával foglalkozik.

„Én nem tudom mi ez, de jó nagyon...”

Ami 2012-ben, MB-70-ként debütált a Matchbox kínálatában az egyértelműen az 1950-es évekből való Seagrave fecskendők alapján készült – mint azt a mellékelt ábrák és videó is mutatja. Viszont itt meg is állt a tudományom. Nem tudok ezekről a holmikról semmit, de ez annak a tükrében talán megbocsátható, hogy két teljesen azonos tűzoltókocsi amúgy sincs, jellemzően a megrendelő igényeire szabják őket – a keleti blokkban készült holmikat most ne keverjük ide!

 1952-es Seagrave fecskendő. (Képek: Silver Cord Classic Cars)

Így felelősen csak azt tudom megállapítani, hogy a Seagrave Matchboxok nagyon szépek, sikerült rájuk pontosan szitázni azt amit kell és nem igazán tudok semmi olyat mondani most itt, ami úgy kezdődne, hogy „de”.

Ez pedig egy 1957-es másik. Nagyon szépek, nem?

2012 óta háromféle változat került az 1-120 sorozatba, ezek itt a 2013-as második (a sárga), és a 2014-es harmadik (a piros) verzió. Az első amúgy kiköpött ugyanúgy néz ki, mint a második, csak míg ami ezen sárga, azon sötétpiros – beleértve a felniket is. A címben a név pontosan az, ami és ahogy az alvázon olvasható. Nagy hirtelen nem is tudnék más Matchboxot mondani, aminek a nevében zárójel van.

 A "krómozott" alkatrészekkel nyilván szebb, de igazából nekem a szürke is tetszik.

 MB-17, 2013-ból. A szélvédő tetején ott trónolnak a megkülönböztető fényjelzések, csak ugye színezetlenek, mint maga a szélvédő.

 Nem szimmetrikus, az egyik oldalon létra, a másikon tömlők.

 Ő pedig az idei, MB-77.

A szitázás nincs elcsúszva, részletes, szép. Mintha nem is kortárs Matchbox lenne.

Welly csomagolások

Azt hiszem, hogy a teljes stáb nevében kijelenthetem: Nem vagyunk dobozhalmozók. Vannak akiknek a csomagolás megléte és tökéletessége fontos, ezzel szemben mi inkább kisautókat gyűjtünk és nem dobozokat. Persze, mi is lelkesedünk például a látványos, szép grafikájú klasszikus Matchbox csomagolásokért, mint mondjuk ez, vagy ez. Egyszerűen csak nem tartjuk őket annyira fontosnak, hogy áldozzunk egy rakat pénzt pluszban a meglétükért.

Éppen ezért vállalom, hogy a mai post a fentiek miatt fura lesz tőlünk, de rácsodálkoztam, hogy egy időben, ugyanazon a helyen - gyakran ugyanazzal a tartalommal -, ugyanazon az áron, a Welly kisautók háromféle csomagolásban is kaphatóak. Szóval a mondanivaló röviden összefoglalva annyi, hogy: "Jé!"

Nem a legjobb minőségű kép, ami megjelent ezen az oldalon - elnézést érte -, de a rendelkezésemre álló eszközökkel, csak így tudtam megoldani, hogy ne legyen rajta a fél lakás mint tükröződés és a legkevésbé csillanjon be ami be tud csillanni. Háromféle csomagolás, de a tartalom azonos: Welly kisautók. Nyilván nem vettem meg csak a csomagolások bemutatásának kedvéért ugyanazt a járgányt háromszor, de megoldható lett volna.