2009/11/20

Játékautó és Maci Kiállítás

FONTOS LEHET: Csökkentek a jegyárak!
Felnőtt jegy: 800.-
Gyermek jegy: 600.-
Családi jegy: 2 200.-
Talán elnézitek nekem, hogyha mint minden szentnek, nekem is magam felé hajlik a kezem egy kicsit. December 11-én megnyílik a Camponában a címben is szereplő kiállítás. Ennek a játékautó részét az én gyűjteményem adja. Most még javában ott tartok, hogy állítom össze a vitrinekbe kikerülő darabokat tematikusan – például lesznek filmekből és tévésorozatokból ismerős autók, rendőrkocsik, mentő és tűzoltójárművek, versenygépek, kamionok és még sok más – ezért nem tudom még pontosan megmondani, hogy mekkora mennyiség lesz ott a gyűjteményemből. Most annyi már látszik, hogy mindenképp sok száz, de több mint valószínű, hogy a végére belekarcolok az ezernél is többe.

Nagy kihívás, mert amit én érdekesnek találok, mint gyűjtő, azt rendre leszavazzák a kiállításokban jártas, de kisautó ügyekben kívülálló többiek – mivel alapvetően a laikusoknak szól a kiállítás, ezért adok a véleményükre. Például az összes dobozos darabot száműzték, mert azt mondják, hogy attól olyan lesz a kiállítás, mintha egy játéküzlet kirakata lenne, az meg nem annyira izgalmas. Hát... Az NRFB darabok kiállításának persze ezzel lőttek.

Ott élőben is megnézhettek sokat azok közül a járgányok közül, melyek már e lapokon szerepeltek a több mint három év alatt, de még több olyat, amelyik még nem. Hogy a szakértőknek is mondjak valamit, ami meghozhatja az étvágyukat: a teljes Regular Wheel készletem megtekinthető lesz, illetve az összes Convoy Collectibles modellem is – ez utóbbiak zöme nem szerepelt még itt. Mivel nálam a Matchboxok gyűjtése a fő csapásirány, ezért legnagyobb számban ez a márka képviselteti magát a kiállításon is.

Maci ügyekben nem vagyok igazán képben, hiszen az nem az én gyűjteményem – szóval szakértő hozzászólást ne várjatok az ügyben – de az biztos, hogy egészen fantasztikus! Szerintem nem csak a gyerkőcök fogják élvezni, hanem a felnőttek is.

A kiállítással kapcsolatos lényeg - nyitva tartás, jegyárak - megjelenik, ha megkattintjátok a fenti képet! Gyertek el és nézzétek meg, ha tehetitek, szerintem érdemes lesz – legalábbis mi mindent megteszünk azért, hogy a gyerekek és az örök gyerekek is élvezzék amit a vitrinekben láthatnak.

5 megjegyzés:

matchbox írta...

Ott a helyünk!!!

Zsizso írta...

Egyetértek!
A doboz tilalom miatt hány autó marad otthon?
Fegyveres őr állíttatsz majd melléjük?

Sam. Joe írta...

Húha... Nem tudnám megmondani, de olyan 500-600. Természetesen zárt vitrinben lesznek és majd figyelünk is, de rátapintottál egy félelmemre.

Andrew0807 írta...

Megpróbálok elmenni én is.Majd téli szünetben.:)

Ikarus 256 írta...

Megpróbálok feljutni, mert egy ilyen kiállítás szerintem nagy dolog, de nem ígérek semmit.Még mindig messze van Pest. :-(