2009/11/01

Matchboxon kívüliek: Husky Ford D Hoynor Mk.11 Car Transporter

Amint a korábbi postokból látható, elsősorban a Husky / Corgi kisautók a kedvenceim. Ezek közül is a korábbi - 60-as évek végén, 70-es évek elején kiadott - ritkább modellek dobogtatják meg a szívemet. Ebből az időszakból szeretném most bemutatni az 1966-ban kiadott első sorozatos Husky Ford D Hoynor Mk.11 Car Transportert (Nr.2002).

Az autószállító alapjául szolgáló Ford D modell 1966-ban jelent meg először a Husky (Corgi) termékpalettáján. Később számos vontatmánnyal is kapható volt a piacon, de maga a vontató elsődlegesen ehhez a szetthez (2002) kapcsolható. Maga a mintául szolgáló Ford D vontató nagyjából egyidős a modellel. 1965-ben kezdték meg a gyártását, és 1980-ig több mint 540 000 darabot gyártottak belőle Angliában, Hollandiában és Németországban. Angliában rendkívül elterjedt volt akkoriban. Létezett kukás, bútorszállító, billencs, teher és esetünkben autószállító változata is.

Ford D standard teher és autószállító változatban (forrás: chrishodgephotos.co.uk)
A D típus háromtengelyes alvázára építették például 1979 szeptemberében Angliába látogató II. János Pál Pápa pápamobilját is. Számos filmben is feltűnt a típus, az Olsen bandától kezdve a Black Hawk Down-ig bezárólag.




Ford D a Black Hawk Downban (forrás. www.imcdb.org)
A D modellt alapvetően egy igénytelen, mindenes igáslónak képzelték el. Ehhez a koncepcióhoz egy kéttengelyes szabványosított alvázat - a rajta lévő fülkével -, és egy moduláris "hátsórészt" terveztek a Fordnál. A vontató közel 4 tonnás önsúlyával és 100 lóerejével bőven képes volt ellátni a reá bízott feladatot. De most nézzük, hogy a Husky hogyan ültette át ezt modellt kisautós környezetbe!

Husky Ford D Hoynor Mk.11 Car Transporter (Nr.2002 1st serie):
Mint már említettem a tényleges Ford D megjelenése és a modell kiadása között elég rövid idő telt el (kb. 2év) ami az akkori viszonyokhoz képest rekordidőnek számított. Ez meglátszik magán a modellen is, mert ellentétben a kidolgozottabb - az akkor már régóta használatban lévő - Hoynor Mk.11 trélerrel, a vontató néhol kissé elnagyoltnak tűnik. Ez az elnagyoltság azonban nem megy az összkép rovására. Manapság néhány kínai gyártmány örülne, ha ilyen kidolgozást kapna.
Holland Husky hírdetés 1968-ból (forrás: www.theoldtoyguide.com)

Ford D autószállító a Husky tálalásában (forrás: saját kép)
Az autószállítót nem csak magában (Nr.2002) hanem Gift Setben (Nr.3003) is forgalmazták. Az ajándékkészletbe az alábbi típusú kisautókkal került:

  • Ferrari Berlinetta
  • Jaguar E Type
  • Aston Martin DB5
  • Jaguar MK1E
  • Sunbeam Alpine

A 3003-as Gift Set és a hozzá tartozó autók (forrás: www.toyzine.com)
Ezek után nézzük is meg, hogy hogyan néz ki Mettoy mérnökei által megálmodott autószállító. Maga a vontató két fő részből áll. A felső fülkéből - amiben az akkor megszokott kék színű üveg található - és a kerekeket magába foglaló alvázból. A lámpákat és a hűtőrácsot magába foglaló homlokrészt jól láthatóan az alvázból képezték ki. A vontató fülkéjében belül nem találunk semmit, üres. Ez megszokott volt a korai modelleknél. A fülkén kívül is kissé elnagyolták a dolgokat. A tank például csak egy kis kockaként jelenik meg a vontató oldalán. Ezt ellensúlyozandó a hűtőrács a Ford felirattal, és a homlok rész egy kicsit kidolgozottabb a többinél.

Ford D 1965 vontató (forrás: saját kép)
Térjünk rá az alvázat mozgásra bíró kerekekre, hiszen ezek a hozzáértőknek sok esetben elárulják a modell korát. A modell kerekei első szériás úgynevezett köztes (1st transitional) fényes dísztárcsás típusok. 1965-től kezdve ezzel adták ki az első kezdeti szériákat, amiket később 1967-ben normál (2nd normal) típusra cseréltek le. Így előfordult, hogy a vontató első, míg a vontatmány második szériás kerekeket kapott. A felniken kemény, jelölés nélküli műanyag kerekek találhatóak, mint akkoriban minden Husky modellen.

Az alváz, a szépen kivitelezett feliratokkal (forrás: saját kép)
A vontatmány az akkoriban az AEC és Bedford vontatókhoz kitalált Hoynor MK.11 autószállító tréler. Alapjában véve egy alsó, egy felső szintből, a szinteket összekötő rudazatból és egy le/felhajtható rámpából áll. Mint a rámpa, mint a szintek felülete a valóságnak megfelelően recézett, bordázott. Mindkét szint elején az autók előrecsúszását meggátolandó végütközőket találhatunk. A járművek közé a tervezők pedig egy-egy műanyag a keretben elcsúsztatható, állítható a kerekeket megfogó szerkezetet raktak. Ezek közül sajnos a felső szint legelső eleme nem csúszik megfelelően hátra, ezáltal a legelső részre, csak kisebb tengelytávú autó fér fel.


A Hoynor Mk.11 vontatmány (forrás: saját kép)
A felhajtható rámpa hátulján stilizált lámpák kaptak helyet. Fent 1-1, míg lent 2-2 darab mindkét oldalon. A rámpa függőleges helyzetének rögzítését egy a felső szint anyagából kiképzett rögzítő pecek végzi, ez azonban ahogy láttam egy-két modellnél, már letörött, úgyhogy ajánlatos óvatosan bánni vele.

A hátsó rámpa. Láthatóak a lámpák, melyeket nem festettek ki, és a letörésre hajlamos narancssárga rögzítő fül is. (forrás: saját kép)
A vontatmányt ellátták még két kis mankókerékkel, ezen fekszik fel a vontatóról leakasztva. Sajnos egybe van öntve az alsó szinttel, nem visszahajtható, és nem gurul. de ez betudható a 60-as évek gyártástechnológiai színvonalának.

Mankókerekek a vontató mögött. (forrás: saját kép)
Viszonylag kevés alkatrészből álló mutatós modellt kaptunk anno a pénzünkért. A keresettségét jól mutatja, hogy a Husky sorozat megszűnésével 1970-től a Corgi Juniors név alatt ismét kiadják.

1970-es Corgi Super Car Transporter. Csak a felirat és a kerék változott, a minőség megegyezik az eredeti Huskyval. (forrás: www.theoldtoyguide.com)
Először csak a vontatmány oldalán található felirat változik Huskyról Corgi Juniorsra, majd a későbbi Juniorsoknál már részleteiben egyszerűsített formában jelenik meg ismét 1976-ban és gyártják tovább egészen 1983-ig.

Jóval egyszerűbb, kései Corgi Juniors (forrás: chrishodgephotos.co.uk)
1983 után a termék kikerült a gyártott típusok közül, azonban már találkoztam 1-2 egyszerűsített kínai "noname" gyártmánnyal, ami megpróbálta lemásolni az eredeti típust, de nem sok sikerrel. Én örülök neki, hogy egy összességében szép, igényesen kivitelezett a gyártásakor innovatív eredeti modell lehet a gyűjteményemben.

8 megjegyzés:

Bog Zoo írta...

Az én szememben aránytalanul nagynak tűnik a vontatmány a Fordhoz képest. Bár igaz, ha kisebb lenne, kevesebb autó férne el rajta.

Tommi írta...

Az a skodás kép odavág!

Elfogadnám ezt a szerelvényt. :)

Sam. Joe írta...

Azt észlelted, hogy a Skodák kormánya melyik oldalon van? ;-)

Tommi írta...

Jobbon. Evidens, ha megnézzük az autószállítót. ;-)
Amúgy nem csak Skodákat exportált anno a KGST. Wartburg (Knight fedőnév alatt), Ladák tömkelegével (A Samarának pl saját rajongói klubja van az Egyesült Királyságban), tehát annyira nem meglepő, hogy a képen a Skodák jobbkormányosak. Számomra legalábbis...

Sam. Joe írta...

A LADA és Skoda forgalmazást én is tudtam, a Wartyogót nem - atyaég -, szóval azon nem is lepődtem meg, csak arra akartam utalni, hogy külön piros pont a rakomány spéciségének.

beczl írta...

Direkt tettem be a Skodás képet. A reakciókat látva nem volt hiába! :-)

Sam. Joe írta...

Skodálatos kép ez, én mondom!

Tommi írta...

Joe: Prokeet kérdezd, ő tud pontosabb dolgokat mondani a waresz-importtal kapcsolatban. Én csak annyit tudok, hogy a mifelénk 353-ként ismert járművet ott Wartburg Knight-ként forgalmazták. :)