2009/10/03

Ezt igazán kárt volt – Realtoy Mercedes-Benz G-Klasse

Úgy döntöttem, hogy a sajnálatos módon elhagyottnak tűnő „Ezt igazán kár volt...” blog nyomdokain beindítok egy rovatot az elhibázott kisautóknak. No ne számítsatok semmi véresen komolyra, meg rengeteg ilyen postra, hiszen eszem ágában sincs pénzt költeni olyasmire, amit bénának találok. Mivel régebben vásároltam komplett gyűjteményeket is, be-becsúsztak ilyen darabok. Volt amit már szerepelt is e lapokon, most csupán megkülönböztető jelzést kapnak.

A Realtoyról már többször értekeztünk e lapokon a kollégákkal – meg kéne jegyeznem, hogy a nevük helyesen egybe írandó és csak az elején van nagy bötű. A hongkongi illetőségű cég gyakran meglepően jó minőségű járműveket produkál, jellemzően nagyon jó ár-teljesítmény viszonyban és többször felhorgadt már bennünk a gyanú, hogy a világ összes nagy gyártójának végezhetnek bérmunkát. Ez a mostani darab is tőlük származik, de ez úttal úgy érzem, hogy nagyon elrontották a dolgot.

A járgány inkább paródiája az eredeti Mercedes-Benz terepjárónak, amely egyik változatát a Matchbox a szívemnek oly kedves módon mintázott meg. Ha jól emlékszem, akkor a 80-as években érvényes KRESZ tankönyvekben szerepeltek olyan rajzok, melyeken az akkori, jellemzően szocialista autóipar termékeit jelentek meg úgy, hogy az övvonaluk feletti részük felfelé túlnyújtottak voltak. Kedvesen bumfordiak lettek ettől, nagyon tetszett az ötlet és a megvalósítás is. Viszont ami egy rajzon vicces, az egy autómodellen inkább béna. A Realtoy G-Klasse az övvonal feletti része olyan, mintha az alatta lévő test valami más léptékben készült volna el. A kerekei valószínűtlenül aprók, szerintem egy közepes fekvőrendőrön fennakadna. Az első szélvédőn, az ablaktörlők helyén lévő izék mibenlétét ne is feszegessük, mint ahogy a felfestett feliratokat se. Az embléma több mint vicces, nem kisebb dolgot nézegetett az ügyes kezű kínai grafikus, mint az Egyesült Államok elnöki pecsétjét. A levehető ponyvatető kifejezetten tetszik, de azt hiszem ez az első olyan szövet a világon, ami nem csak a megkülönböztető jelzés lámpáit, de a hangszóróit is elbírja! Még ha a keresztmerevítőkön lennének, csak-csak, de így?! A hangszórók – szirénák? –pedig pont olyanok, mint amilyenek az utazócirkuszok hangszórós kocsijain szoktak lenni.

Ezt igazán kár volt, nem?

A Realtoy elképzelése a Mercedes-Benz G-Klasséról. Szuperkicsi kerekekkel.
Az embléma az amerikai elnök pecsétjére hajaz.
A ponyva eltávolítható - ez a részlet kifejezetten tetszik.
A világ első, megkülönböztető jelzést és hangszórókat is hordozó ponyvája!
A cirkuszosok hangszórós kocsija is megirigyelhetné!
A mellette lévő Matchboxnak jók az arányai, így jól látszik, hogy hol rontották el a Realtoyt.

3 megjegyzés:

beczl írta...

Hát ezt el**ták. Nem kicsit, nagyon! :-)

Névtelen írta...

Szerintem is az egyetlen érték benne a levehető ponyva.

Tommi írta...

Ez éppen Siku másolat. http://www.sikumodels.com/pics/1923-A-ALG-02.jpg