2009/09/02

Matchbox 2008 USA Superfast MB-03 Hiway Hauler

Matchbox ügyekben lehet elfogultsággal vádolni – vállalom –, bár igyekszem őszintén leírni, ha valami nem tetszik, ha valaminek a minőségét nem látom arányban állni az árával. Az MB-43 Car Transporterről még 2007-ben vettem le a keresztvizet, mert bár akár jó is lehetne, a legnagyobb attrakciója, a „működő” plató az, ami pár percnyi rendeltetésszerű használatot bír csak ki a gyermekkorú kezei közt. Akkor elhatároztam, hogy én bizony ebből újabb példányért pénzt nem fogok adni, holott van belőle verzió bőven. (Areh gyűjteményében érdemes megnézni a fehér változatot, hogy milyen csálé még a fülkéje is, igazi szégyen.)

Abszolút sejthető a slusszpoén, lett egy újabb ilyenem. Két mentségem van: a teljes tavalyi amerikai Superfast sort megvettem és benne volt ez is, illetve a festésével tényleg igyekeztek feldobni, ami – be kell lássam – egészen jól sikerült is. Festést kaptak a világítótestek, köztük a platót merevítő íven trónoló fényhíd is, viszont a fülke tetején lévők már nem. Hatásosak a különböző feliratok, köztük az alig-alig olvasható méretű „utasokat szállítani tilos” a fülkén, vagy a platón, a mindkét oldalt meglévő üzemanyagtank feletti „csak dízelolaj”. Szeretem ezeket, feldobják a modelleket és erre még fehér alapon, pirossal „íródott” figyelmeztető táblák is kerültek, melyek olyan aprók, hogy már meg sem próbáltak valódi írást felvinni.

A modell minősége persze nem lett jobb, de nem hiszem, hogy a Superfastnál ez igazán számítana, szerintem nagy részük gyűjtőkhöz kerül – már csak az áruk miatt is. A „Hiway Hauler” névvel azonban nem vagyok kibékülve, újabb „írjatok rá valamit Tibi, mert nem vettük meg hozzá a licencet, azt jól van” elnevezés.

MB-03 Hiway Hauler, NRFB.
Az apró feliratok és a kifestett világítótestek sokat dobnak rajta...
...de a billenőplató erről is pillanatok alatt letörne, ha játszani kezdenének vele.

3 megjegyzés:

beczl írta...

Jól néz ki. A narancs villogója festett vagy átlátszó műanyag?

Sam. Joe írta...

Festett. Egy darab a platóval.

beczl írta...

Köszönöm. Pedig úgynézett ki, mintha külön lenne. Kár! :-(