2009/06/10

Matchbox MB-05 U.S. Mail Truck

Porsche kolléga egy korábbi postjában remekül demonstrálta, hogy milyen az, amikor egy modellt kicsit átalakítva új életet lehelnek bele és ezzel születik egy új, izgalmas játékszer. Most megmutatom, hogy milyen az, amikor a Matchboxnál úgy gondolták, hogy „áhh, vidékre jó lesz, éljen a költségcsökkentés” és ebből születik egy teljesen pontatlan, a megmintázni szándékozott eredetire csak több száz méteres távolságból emlékeztető jármű.


A csúf, a jó és a rossz

Követve a kronológiai sorrendet, már puffogtam egy sort a Matchboxnál megjelenő, klasszikus Willys Jeep-ek felett. Kezdetben volt az MB-02 Jeep Hot Rod, a háborús veterán rózsaszín tütüben, amiért remélem, hogy legalább a háborús veteránok szövetsége küldött egy felháborodott levelet a cégnek. Ezt követte az MB-38 Armoured Jeep, ami már bakaruhát hord és a rajta lévő béna fegyvertől, illetve a jobb oldalon lévő kormányától eltekintve – amit szimplán csak nem értek, hogy hogy és mint – egészen rendben van ebben a méretarányban. Őket követi 1981-ben az MB-05 U. S. Mail fedőnevű jármű.


Jeep DJ a postás

Az amerikai posta szolgálatában állt – sőt, használható a jelen idő is, mint az később kiderül – Jeep. A tulajdonképpen DJ-sorozatú járművet ezért Mail Jeep-ként is emlegetik és így talán jobban is ismert. A CJ-platformra épülő, kétkerék hajtású, jobbkormányos – legalább ez a részlet stimmel a Matchboxon –, tolóajtós, béna, utólagos kendácsolásnak tűnő nagy bódés járművet 1965-1984 között gyártják. Az anyósülése helyén a leveleket tároló tálca van, a kormány pedig azért került jobbra, hogy a háztól-házig hajtó, az autóból folyton ki-be szálló postásokat ne veszélyeztesse a forgalom, illetve ők se akadályozzák a forgalmat azzal, hogy az úttesten téblábolnak. A járművet már régen nem gyártják, de egyes túlélő példányai mind a mai napig előfordulnak az Egyesült Államok postájának flottájában.


Háborús hős, postás egyenruhában

A Matchboxnál nem sokat vacakoltak akkor, amikor meg akarták mintázni a Jeep DJ-t. Fogták a Willys Jeep-et, szerkesztettek rá egy bódét, ráírták a motorháztetőre, hogy U.S. Mail és ezzel elintézték a dolgot. Így persze nem stimmel rajta semmi: az első lökhárító formája, a hűtőrács, az indexlámpák, a motorháztető formája, az osztott szélvédő, a dobozon az ablakok, a tolóajtó hiánya... Soroljam még? Tulajdonképpen két dolog stimmel: ez is egy Jeep típus és jobb oldalon van a kormánya.


Az MB-05 több változatban is létezik egészen minimális eltéréssel. Az én változatom alvázán „No.5 U.S. Mail Truck” felirat olvasható, de mivel az előbb már említett Matchboxokkal – és még nem említettekkel is – megegyezik a legtöbb alkatrésze és így az alváza is, a különböző változatok közötti alkatrész csere-bere számlájára írhatóak a verziók. Tehát létezik dísztelen, fekete kerekű változat, ami valószínűleg az Armoured Jeep alkatrészbázisának köszönhető, illetve az alvázán „No.2 II Sleet-N-Snow” feliratot viselő változat is. Hogy a „Ónos eső és hó” mi a csudát akar jelenteni és honnan jön, azt azonban ne tőlem kérdezzétek!


Matchbox MB-05 U.S. Mail Truck. Nem más mint a Willys, Jeep DJ-nek öltöztetve.
Persze köszönő viszonyban sincs az eredetivel - lásd alább!
Doboza is van Type G Superfast, ha minden igaz.
A valódi Jeep DJ aka. Mail Jeep. Fedezze fel a számtalan, nem apró különbséget!

4 megjegyzés:

Tommi írta...

Ilyenem nekem is van! :)

Ikarus 256 írta...

Az amerikai postások biztos nagy hasznát látták a kocsi oldalára erősített ásónak, amikor elakadtak az aszfalttengerben. :-D

RÁJEN írta...

Leszámítva a fikció-faktort nekem tetszik.
A sleet 'n' snow kapcsán (és a Whale-projekt kinyomozása után) titkon tőled vártam a fátyol fellebbentését, de ezek szerint a netbúvárkodás nálad sem hozott több eredményt, mint nálam...

Sam. Joe írta...

Ikarus 256: Naná! Azzal csapkodják agyon a támadó kutyákat. Meg lapátolják a leveleket.

Rájen: Az is Matchbox kolléga érdeme, aki most konkrétan el van tűnve.