2009/02/01

Matchbox 2008 Best of British: MB-02 '06 Lotus Exige

Többször hangot adtam már azon meggyőződésemnek, hogy a 2008-as „Best of...” sorozatokkal alaposan meg lettünk vezetve mi gyűjtők, lévén eléggé megkérdőjelezhető az érték, amivel többet kapunk az 1-75, vagy 1-100 sorozatban megjelent darabokhoz képest. Olyan azonban még nem volt az általam eddig bemutatott „Best of”-ok közül, hogy egy modell kevesebb legyen, mint az 1-75 sorozatban szereplő verziója. Eddig.

Az előző postban részletesen tárgyaltam a 2008-as MB-15 Lotus Exige-t, úgyhogy most eltekintenék az ismétlésektől. Már eleve az sincs ínyemre, hogy ugyanazt a modellt egy évben kétszer süti el a cég – ha valakinek elkerülte volna a figyelmét, az előbb említett MB-15 is ugyanebből az évből való. A 2008-as Best of British (BoB) széria második tagjaként megjelent Exige azonban az égvilágon semmi pluszt nem nyújt az 1-75 sorozatban megjelenthez képest – feltéve ha a BoB blistert és a papírdobozt nem tekintjük annak. Persze, a színe más, nyilvánvalóan nem sötétkék, hanem valamilyen lehetetlen világoskék árnyalatot kapott, de még arra sem vették a fáradtságot, hogy legalább a hátsó világítótesteket kifessék! (Ilyen extrákat csak a szintén 2008-as amerikai Superfast kapott – megtekinthető Arehnél.) Viszont sikerült elrontani az eddig megjelent Exige-eken tökéletesen reprezentált részletet: a gyárilag fekete felnik ezüstszínűre cserélődtek. Mit mondjak? Remek!

Nincs mese, visszaélnek azzal, hogy komplett sorozatokat vásárolunk – arról már nem is beszélve, hogy az idén is befizethetjük a hülyeségi adót, már kapható a 2009-es Best of British sorozat!


Matchbox 2008 Best of British: MB-02 '06 Lotus Exige, NRFB.
Sikerült elrontani egy jellemző részletet: a "felnik" nem feketék.
Elölről olyan, mint az 1-75...
...hátulról olyan, mint az 1-75. De jól jártunk!

5 megjegyzés:

Ikarus 256 írta...

Kicsit olyan ez az autó, mintha az alapozásnál után levették volna a szalagról, hogy minél előbb a boltokba kerülhessen, így nem volt idő valami jó szín ráfújni.

Sam. Joe írta...

A következő történt:
Egy reggelen Chang, a festékkeverő szakmunkás keze megbillent és véletlenül túl sok fehéret kevert a kékhez. Bement a művezetőhöz:
"-Jó reggelt Főnök!
- Szega Chang, mizu?
- Főnök, el****tam, túl sok fehéret adtam a királykékhez.
- Na, b***meg! Mutasd! Úh, ez ki****ott csúnya lett! Mennyi van belőle?
- Hát... Ötezer liter.
- Aztak***a!
- Ja, tudom! Le fogjátok vonni a fizumból? Még a színes tévé részleteit sem fizettem be és a gyereknek is új fogszabályozó kéne!
- Most mit csináljak veled, te szánalmas drogos atka!? Fogadjunk megint nyomod a rízspáleszt, mi?
- De Főnök...
- Ne Főnöközz itt nekem, te szánalmas anyaszormorító! Az egyetlen mázli, hogy a hülye európaiaknak csinálunk egy sépci sorozatot... Valami besztofbrittis. De most mondd meg, melyikre tegyem rá ezt a borzalmat, amit műveltél?!
- Nem tudom, Főnök!
- Naná, hogy nem tudod, te hül**gyerek! Na, legyen ez a lósz**, vagy lótusz, vagy mi! Takarodj a szemem elől!"

Ikarus 256 írta...

Ezen jót nevettem! :-D Lehet, hogy igaz is, mert ritka csúnya a színe! :-D

Bog Zoo írta...

Hát ez jó és milyen igez 8-)
Szerintem a sima 1-75 sokkal jobban néz ki, mint ez...

AndrewBoy írta...

Én láttam zöldet is ebből meg ez is megvan de szerintem a napon kiváló a színe! bocsi XD Egyébként egy hulladék mert mind szinte mind BoB autónak ennek is beleér a kereke a kaszniba és nagyon zavar... :S