2008/10/24

Matchbox MB-42 Checker Cab

Ennyire könnyű dolgom még talán sohasem volt típusismertetőt illetőleg! Alecwolf az Autótörténelem blog – tessenek látogatni és fogyasztani, mert abszolút megéri – gazdája felettébb élvezetes márka és típustörténetet jegyez a „New York-i taxi” néven ismert Checker ügyben! Olvassátok el, amit ír majd térjetek ide vissza az én mondókámért a Matchbox megtestesüléséről!

Az MB-42 Checker Cab zöld változata 2006-ban látott napvilágot. Az alvázon 2003-as keltezést visel, de az első verziója a 2004-es katalógusban bukkan fel először. Bevallom, a sárga változat áll legközelebb a szívemhez, hiszen az igazi New York-i Checker ilyen színű volt, de az Arehnél is megszemlélhető verziók közül mindegyik tetszetős. Két közös nagy bajuk van: a felnik és a szabadjelző! Az én csepp-alakú diszkó felnikkel megvert változatom talán mind közül a legbénább. Szerintem igazán jól egy olyan „telekerék” állna neki, mint ami ezen a Bogáron is van. Az pedig, hogy nincs kifestve a szabadjelző és egyszerűen csak a karosszéria színében pompázik, kifejezetten béna. Viszont nagyon szeretem ezeket a számomra már szabad szemmel olvashatatlan feliratokat az oldalán, nagyon feldobják. (BREAK: A tévében most mondták nagyon okosan, a kamion szinonimájaként, hogy „16 tengelyes”. Ááááááááááááááááááá!) A belső tér roppant elnagyolt, bár azt jól megmutatja, hogy mennyire elkülönül egymástól a vezető munkahelye és az utastér. Ezzel a darabbal valószínűleg egy percig sem játszottak, ezért tökéletes állapotban van. Legalább egy éve is van már annak, hogy először láttam az Autómániában az egyik polcon, de a legutolsó vizitemet nem úszta meg és elkísért haza. Szép modell, egy felspécizett, szépen kifestett verzióját szívesen látnám viszont, mondjuk „Best of USA”-ként.

Matchbox MB-42 Checker Cab. Ebből a szögből pont úgy tűnik, mintha Telefonos Csóka rajta könyökölne. Pedig nem.
Imádom ezeket az apró betűs feliratokat rajta! (Huhh, jó régen csináltam ilyen tré, zajos képet!)
Csak azt a színre fújt szabadjelzőt tudnám feledni!
Meg az ocsmány diszkófelniket!

8 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ezek vannak a fekete Mercedes kombimon, de erről majd később. Ami azt illeti, nekem bejön ezekkel a kerekekkel, és olyan mintha ültetve lenne. De ami a szabad jelzőt illeti, tényleg elég béna.

Sam. Joe írta...

Nézd, ez egy igásló, egy munkaeszköz, amit ütnek-vágnak. Jellemzően egy társaság tulajdona és nem a sofőré. Szerintem egy ilyen "peresgumis-csicsásfelnis" kerék borzasztóan mutat rajta.

Névtelen írta...

Hát igaz. Ez csak úgy lenne jól így, ha magántulajdonban lenne igaziból, amúgy munkáskocsinak tényleg nem kéne ien felni

Névtelen írta...

Amúgy láttad a blogomon a Ford GT-s bejegyzést?

Ikarus 256 írta...

Hihetetlen!!! Még egy változatban sincs meg nálam! :-(
Pedig már találkoztam vele, de fene tudja, hogy miért, de ott hagytam.
A kereket leszámítva nagyon szép. Így csak szép. :-)

Sam. Joe írta...

Bog Zoo: Jaja. Jól leharcolták szegényt. 8-(

Ikarus 256: Én már úgy vagyok vele, hogyha megáll a kezemben valami egy boltban, hogy "na, ez most kell vagy sem", akkor nem szoktam gondolkodni, megy a kosárba, mert tudom, hogy később megbánom, ha otthagyom. Ami viszont nem tetszik, az ott marad, pont. 8-)

Névtelen írta...

Hát látott már szebb napokat is szegény, de nem akarom felújítani.

Nekem sincs egy darabom se ebből a taxiból, se a másikból, de lehet, h régiből nemsokára lesz 8-)

AndrewBoy írta...

Hát srácok... Nekem teljesen bejön ezekkel a kerekekkel és az ültetéssel :D