2008/06/11

Matchbox MB-02 '69 Cadillac Sedan Deville

Valamennyi 1969-es Cadillac-et ugyanaz a 375 lóerős, 472 köbhüvelykes (7,7 literes!) V8-as motor hajtotta, melyet egy évvel később az 500 köbhüvelykes (8,2 literes!!) váltott és ezzel az egyik legnagyobb hengerűrtartalmú, modern kori amerikai személyautóba épített motor volt. (A Dodge-nak 505 és 510 köbhüvelykes, azaz 8,3 és 8,4 literes erőművei is léteznek.) Amit a Matchbox az idén először megmintázott, 1969-ben a legnépszerűbb Caddy volt és nagyjából 73 000 darabot adtak el belőle. Az ára 5954 dollár volt. Ugyanannyi, mint a 4-ajtós Sedan-nak – ami igazából annyiban különbözött, hogy annak volt B-oszlopa – de abból csupán cirka 7900 darabot adtak el.

2008-ban az MB-02 mind az európai 1-75, mind az amerikai 1-100-as sorozatban megtalálható, ugyanabban a színben és kivitelben, mindkettőben azonos sorszámmal. Ez az amerikai blisteres változat és mivel csak ez az egy van belőle, marad NRFB. Andrew azonban kitűnő, az apró részleteket is feltáró fotókat készített a kibontott példányáról!

2008-as MB-02 '69 Cadillac Sedan Deville NRFB. Amerikai kiadású blisterben.
Döbbenetes méretű csatahajó akkoriból, amikor egy gallon benzin olcsóbb volt, mint egy üveg kóla!

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Bocsi, de helyesírási hibát javítanék, ha megengeded... nem "galon", hanem "gallon" benzin...

Sam. Joe írta...

Javítottam, köszi!

Ikarus 256 írta...

Ígérted, hogy sok kép lesz meg sokat írsz, de ennyire nem szmítottam.:-)
A szett tényleg csúnya, de játszható.:-)
A Cadillac-em már van nekem is,de még nem bontottam ki.

Sam. Joe írta...

Össze kellett kapni magam, mert erősödik a "konkurencia"! 8-) De így van ez jól! Ja és javítottam még egy kapitális elírást itt a Caddy-nél! Csodálom, hogy nektek nem szúrt szemet. De mostmár fedje jótékony homály a hülyeségem.