2007/07/22

Matchbox CY-19 Convoy Peterbilt Box Car - UPDATED

Jó egy hónapja, hogy utoljára Convoyról írtam – az M-9 nem ér –, úgyhogy épp itt az ideje, hogy megint a kedvenc sorozatommal foglalkozzak.

A Convoy premiersorozatban már létező Peterbilt vontatók már szerepeltek e-lapokon nem is egyszer, ezért nem vesztegetnék rá több szót. Ezzel ellentétben ez a vontatmány újdonság itt.

A Convoy Project (CP) elég tisztességes, bár ici-picit hiányos listát vezet a vontatmányokról. Az ő terminológusukat követve a Low Boy utánfutó sok másik vontatmány alapjaként szolgál, ilyen vagy olyan kiegészítésekkel. A Tracking Trailer-nek és Super Star Transporter-nek nevezett darabokkal már foglalkoztam itt és továbbiak is ülnek még dobozok mélyén, várva hogy objektív elé kerüljenek. A leggyakoribb Low Boy mutáció, a Transporter azonban csak most kerül kamera elé. A legelső katalógus, melyben nyomát leltem a CY-19 Peterbilt Box Car-nak, az 1986-os. A vontatmány alját – a fentiek után nem kell hozzá nagy ész, hogy kitaláljuk – a Low Boy adja, melyhez alul két ponton fogatták hozzá a műanyag felépítményt a kerekek mögött, míg elől pedig egy kis fül tarja a helyén. A hátsó ajtók nyithatóak, de belül igazándiból nincs semmi – na, nem mintha aranyrudakat vártam volna – kivéve a hátsó fertályban egy keresztmerevítést. Az oldalsó rakodónyílások persze csak jelzésértékűek, nem nyithatók.

Pechem van ezzel a CY-19-cel, mert a dobozos példányom nem a korrekt dobozában van és az egyik oldala be van sárgulva – mintha sokat ült volna egy kirakatban – míg a másik oldalán el van mázolódva az Ansett Wridgways felirat – mintha az a kirakat jó forró lett volna. A doboz nélküli változat pedig be van sárgulva és meg az egyik hátsó ajtaja is hiányzik.

Sikerült információt találnom a cégről is, melynek színeit viseli a járgány: Az Ansett Wridgways egy ausztráliai költöztető cég volt. Nem, ők nem mentek csődbe, csak a nevük változott meg: Wridgways Australia Limited (ASX:WWA). Érdemes megnézni a linket, az új logójuk eléggé árulkodó az örökségről.

Transporter vontatmány, a Low Boy leggyakoribb mutációja.
A régi dobozok bezzeg még visszazárhatóak - talán ennek is köszönhető, hogy nem a saját dobozában van.

1 megjegyzés:

Unknown írta...

Nekem ez nem volt meg de a havernak igen, emlékszem még amikor együtt medzsóztunk, vérre menő viták voltak azon, hogy kinél legyen a kamion...