2007/07/10

Matchbox Vonatok Part I. – Megy a gőzös

Az amúgy is fotóháttérnek meg terepasztalnak befogott PS-1 konténerkikötő most kifejezetten kapóra jön, hiszen síneket is rajzoltak rá, így élethűen tudom lefotózni az MB-43 0-4-0 Steam Loco-t és az MB-44 Passenger Coach-t. Nem véletlen, hogy mindkettőnek az alvázán 1978-as dátum található, hiszen logikus volt egyszerre piacra dobni őket. A történet a szokásos az első katalógus, amiben szerepelnek, az 1979-es, az utolsó amiben a személykocsi az 1982-es, amiben a gőzös az 1985-ös. Természetesen több változatuk is létezik – Areh is felsorol mindkettőből párat – de a nekem meglévő kivitelben debütáltak. Ha kicsit csalnék, akkor rájuk foghatnám, hogy ez egy TP-104 Twin Pack, de azért nem lenne igaz, mert a TP-104-ben ablak nélküli változatban szerepelt az MB-44 és más számozással. Gyerekként nem vágytam ezekre a vonatokra, mert bénának találtam, hogy nincs sín hozzájuk, de így a PS-1-en fotózva kifejezetten jól mutatnak.

Erre a fotóra büszke vagyok! Teljesen véletlenül sikerült elatlálni azt a szöget, ahol a rajzolt tereptárgyak, háromdimenziós objektum látszatát keltik. MB-43 és MB-44.

Így, sínre téve egészen pofásak.
Ha TP-104 lenne, akkor így nézne ki. A személykocsinak nincs ablaka és mintha más műanyagból is lenne - de lehet, hogy csak a szín teszi.

Nincsenek megjegyzések: