Movie Cars: Greenlight Hollywood Series 38 - Yellowstone John Dutton's 2017 RAM 3500 Laramie Dually
Pontosan tudom, hogy ez
nem igazán „hero car” hanem egyszerű termékelhelyezés, de
megláttam és beleszerettem. No, meg a pickup kórság a vanitisz
előszobája és úgy néz ki az is lett nekem.
Yellowstone
Az
utolsó előtti szezon futott még éppen amikor felfedeztem magamnak
a
Yellowstone sorozatot és a legnagyobb meglepetésemre családilag
rákattantunk. Fura, mert én egyáltalán nem kedvelem a westernt –
ezért tudok ellenállni a Red Dead Redemption 2-nek is – ez pedig
ízig-vérig az. Talán az is nyom a latban, hogy álmomban sem
gondoltam, hogy Montana ennyire észbontóan szép.
Javaslom
mindenkinek, bár az utolsó két szezon szerintem már nem nagyon
szól másról, minthogy emberek lovagolnak könnyfakasztóan
gyönyörű helyeken.
Az 1883 és 1923 című spinoffjait azonban nem
ajánlom, szerintem indokolatlanul és kegyetlen módon már-már horrorba hajlóan – főleg az
utóbbi – erőszakosak a harmatos sztorit pedig még Harrison Ford
és Helen Mirren sem tudja megmenteni. A jelenleg éppen hogy csak
debütált Marshals pár rész után egyelőre tetszik, a The Madison
meg csak pár nap múlva lesz elérhető mikor e sorokat írom.
(Frissítés: Az előbbi szerintem kezd megkotlani, mert a történet harmatgyenge, az utóbbi pedig nem nagyon szól másról, minthogy SPOILER MÉG IDŐBEN LEKÜZDVE!)
A főszereplő pickupja
nem olyan értelembe vett „hero car”, mint
mondjuk K.I.T.T., még annyira sem mint
a Zebra 3, egyszerűen csak sokat látni a háttérben. Meg merem
kockáztatni a pozitív karakterek környékén előforduló egyéb
RAM modellek nagy száma alapján, hogy egyszerű termékelhelyezés
és a csúcsmodell nyilván a főszereplőnek jutott.
A 2013-as RAM Heavy Duty 3500 Laramie Crew Cab. Jól látható a szarvasmarhapöckölő akszesszoár tikhálója és a plató fülkevédőjének kialakítása is. Ami nem látszik talán annyria jól, hogy szerintem ez az autó nem fekete, hanem pont az a szín, ami a Greenlight is. Éppen Kayce Dutton (Luke Grimes) kerüli "papa kocsiját". Ő a főszereplője az éppen futó Marshals spinoffnak amire a már vetített első pár rész után azt mondom, hogy eddig tetszik. (Kép: IMCDB.org)
Ez pedig a 2019-es RAM Heavy Duty 3500 CrewCab Limited Night Edition, ami az ötödik szezonban bukkan fel. Mint látható, ez - nomen est omen - éjjfekete. Örülök ennek a képnek, mert egyrészt sejteti, hogy mekkora döbbenetes nagy járművek ezek. Másrészt megmutat végre egy olyan felhasználásukat, aminél indokolt ekkora döbbenetes méretű dögöket használni: ilyen "libanyak" kivitelű félpótkocsikat, mint ez a lószállító vontatni, amihez a nyereg a platóra van szerelve. (Kép: IMCDB.org)
Birizgálta a fantáziám, hogy milyen nyereg kellhet egy ilyen "félméneses" pótkocsihoz. Ilyen és hasonlók: Curt Q20. (Kép: Curtmfg.com)
Pöttömke.
Mellékelem
a 2017-es katalógust kiegészítésül. Egy apró probléma van
csak: A mindentudó IMCDB szerint a sorozat forgatásánál az ötödik
szezonig egy 2013-as RAM Heavy Duty 3500 Laramie Crew Cab-et
használtak, aztán pedig egy 2019-es RAM Heavy Duty 3500 CrewCab
Limited Night Edition-t! Hogy a Greenlight miért 2017-es modellt
vett alapul az rejtély. Én mégis a 2017-es modellkatalógust
mutatom, azon prózai oknál fogva, hogy a 2013-as és 2019-es
modellévből csak és kizárólag 50 (!) oldal körüli
terjedelműeket találtam.
A
Laramie a luxusra koncentráló csúcsfelszereltséget jelenti
prémium bőrkárpitos, fűthető-szellőztethető első ülésekkel,
kb. 21 centis egérmozival, Alpine audiorendszerrel, kulcs nélküli
ajtónyitással, tolatókamerával, elől-hátul tolatóradarral. A
név Laramie városára utal Wyomingban és már évtizedek óta
használatos a Dodge / RAM pickupok csúcsfelszereltségénél. A
Dually-t nem nehéz kitalálni, ez a hátsó tengelyen lévő, dupla
kerekekre utal – a nagy teherbírású pickupok sajátja. Jó kis
tévéreklám is van róla, ezt láthatjátok alább.
A zöld fény pirosat
kapott!
Nem
vagyok azonban teljesen biztos abban, hogy a Greenlight annyira bakot
lőtt volna. Gyanítom erre a modellre vettek licencet. Ez magában
nekem még kevés lenne, hogy elfogadjam egy prémium gyártó,
prémium áru termékénél az ilyen eltérést, de én nem látok
semmilyen feltűnő eltérést a két évjárat közt! Szóval
elképzelhető, hogy a külső megjelenésben vagy akár egyáltalán
nincs, vagy csak olyan minimális az eltérés, hogy én nem szúrom
ki.
A
fontosabb elemek megvannak ahhoz, hogy a Greenlight, „valódi 1:64”
méretű pickupja elfogadható legyen, mint filmes (sorozatos) autó.
Mindenekelőtt a Yellowstone logó és a hozzá tartozó felirat a
megfelelő helyen. Én úgy hiszem, hogy a színválasztás is
helyes, a 2013-as modell szerintem a sorozatban ugyanilyen színű.
Emlékszem még néztem is, hogy „de jó szín ez”. A 2019-esnél
már nem annyira, az – milyen meglepő ez a Night Edition név után
– éjfekete.
A
hatalmas tehénfogó megvan az orrán és alakban szerintem
alapvetően hozza az eredetit. Azon már lehet vitatkozni, hogy ez
van-e olyan drága modell, hogy valóban „lyukas” legyen, ne
pedig olyan, mint ahogy a Greenlight megoldotta. A plató és a kabin
közti, a rakomány előrezúdulásakor leginkább a bent ülőket
megvédeni hivatott „fal” is megvan. Erre is ugyanaz vonatkozik,
mint az orr marha-félrepöckölő akszesszoárjára: nem
egybefüggőnek kéne lennie. A részletek kitűnőek, van króm –
Mattel fiam... Á, hagyjuk! –, vonóhorog, magasságjelző fények
a tetőn, GPS antenna, az első világítótestek a szélvédő
anyagából, gumi abroncsok és a többi – a képeken majd
látjátok.
Amiért
azonban zabos vagyok, hogy az én példányom összeszerelési hibás.
Az összes gumija csálén volt felszerelve a „felnikre”, ezt meg
tudtam szerelni. Azonban az alváza nincs a helyén, a vezető
oldalán a fellépő lefelé eláll a síktól amiben kellene lennie.
Ezt vissza lehet nyomni a helyes pozícióba, de azonnal
visszapattan, valami kinyomja. Talán a beltér nincs pontosan a
helyén. Ezt nem tudom megjavítani, szegecselve van, nem csavar
tartja össze – mennyivel egyszerűbb lenne. Nem veszedelmesen
csúnya, de látszik és mivel tudom, hogy olyan, zavar. Bocsánat,
ha szőrszálhasogatónak tűnök, de ez egy prémium gyűjtői
modell, prémium gyűjtői árcédulával, ennek megfelelőek az
elvárásaim is.
Másodszor
járok már így Greenlight termékkel, hogy összeszerelési hibásat
fogok ki! Azt még nem láthattátok e lapokon, de majd alkalomadtán
megmutatom. Szerencsére annál még a kibontás előtt észleltem a gondot
– az tényleg nagyon csúnya volt – és vissza tudtam küldeni
kicseréltetni.
Ha mondjuk egy tízes
skálán értékelném e blogon a kisautókat, akkor a Greenlight
Yellowstone Ranch RAM e konkrét példánya nálam 6-ost kaphatna
csak. A jövőben sokkal óvatosabb leszek a márkával kapcsolatban.
A marhatoló akszesszoár a helyén és hasonlít is, csak hát egybefüggő, nem "lyukas" mint az eredetin. Kérdés, hogy ebben az árkategóriában és a "valódi 1:64" méretarányban elvárható-e vagy szőrszálat hasogatok?
Részletes, krómozott hűtőmaszk, első lámpák a szélvédő anyagából, valóban gumiból készült abroncsok, magasságjelző fények a kabintetőn, GPS antenna ugyanott.
A vezetőoldali fellépő lóg, valamiért nem marad a helyén. Nem őrülten feltűnő, de én tudom, hogy ott van és állatira zavar - ezért a pénzért. Az abroncsok csálén voltak feltéve, de megszereltem őket. Ez az úgynevezett Crew Cab, aminél van nagyobb, a c-oszlop mögötti toldással. Na, ez nem az.
Rengeteg minden! Nyilvánvalóan a Yellowstone Dutton Ranch embléma. "RAM 3500 Heavy Duty" embléma, tehát a sorozat csúcsmodellje. Előtte az elmosódott kis gombóc a Cummins (dízel)motor gyártó emblémája. Valószínűsíthetőleg a 6,7-literes, sorhatos, 385 lóerős, 1220,25 nm nyomatékú erőmű dolgozik az orrában, ami a hatsebességes AISIN Heavy Duty automata váltón keresztül - hoppá, az én verdámban is ilyen van, igaz valószínűleg sokkal kisebb, a RAM-é akkora lehet mint az én taligámban az egész blokk - hajtja (opcionálisan) az összes kereket.
A festékes kiemeléssel nem spóroltak sehol és legalább az tűpontos.
Duttonék nem marhatrágyával gurítanak! Laramie, ami a csúcsfelszereltség és 4x4 ami opció. Jó, hát akkora pótkocsit rángatni földúton indokolt. Továbbá króm, aminek nincs pótszere - Matte... Á, hagyjuk a csudába! -, vonóhorog.
Részletek mindenhol. Értitek már, hogy miért vagyok mérges amiért lóg a fellépője?
A telefonom nagyon csillám-metálosnak mutatja a fényezést, a valóságban egy mesésen szép metál-barna árnyalat. Gőzöm sincs, hogy mi okozza a jelenséget amúgy, de eddig minden telefonomnál és fényképezőgépemnél jelentkezett.
Szerintetek egy ilyet B-kategóriás jogsival lehet vezetni?
Nem csak vannak visszapillantó tükrei, de a - jelenlegi nézőponthoz képest - ellentétes oldalán, "foncsoruk" is van.
A mérőmókus szerepében Volvo Container Truck - előzetes, ez a verzió még nem szerepelt a blogon. H2O a járműveken: úgynevezett csapadék, beszerezhető www.termeszetlagyole.com. (Nem tartozék!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése