2025/07/12

Siku 1627 Volvo FH16 Ariculated Truck with trailer

Tavaly januári postunkban már említettem ezt a szerelvényt, azzal a felütéssel, hogy nem valószínű, hogy lesz nekem ilyen, meg az állatkert motívum nem is tetszik annyira. Tanulság: „Soha ne mondd, hogy soha!”

Az előbb linkelt bejegyzésben igazából elmondtam mindent, amit róla tudni érdemes. Az újdonság – már persze azon túl, hogy most már birtoklok is egy ilyet – a dobozos félpótkocsi. Játékszerként tekintve rá jópofa az állatkerti téma, felnőtt gyűjtőként jobban örülnék valami való világ dekornak. A minőség változatlanul remek, valami olyasmi mint az első sorozatú Matchbox Convoyok, csak lényegesen nagyobb, 1:87 a méretaránya.

Azt gondolom, hogy ilyesminek kéne lennie 2025-ben minden neves gyártó kamionjainak mind részletességet, mind fémtartalmat tekintve!

2018-ban debütált. Ér már a #regenmindenjobbvolt?

Az 1:87 méretarány átka: Lehetne még bőven tenni rá festékből ezt-azt, mert így eléggé kopasz.

A beltér műanyag és a kerekek.

Nagyon masszív.

A világítótestekre nagyon kéne festék, mert a fekete eltünteti a részleteket.

Azt hiszem a nyergesvontató több generációt is képes lenne kiszolgálni, annyira egyben van.

"Isten hozott az állatkertben!" Lehet, hogy ez kritika és a közlekedési kultúra romlásáról szól? A pótkeréktartó üres és műanyagból van.

A félpót alváza fém, még az oldalsó aláfutás gátlók is. A kitámasztó láb műanyag és nem fix, le lehet nyitni, vissza lehet hajtani.

Na, ennyi festék hiányzik a nyergesvontató hátuljáról. A fentebb már linkelt rönkszállító pótkocsija is erre az alvázra épül, de nagyon ügyesen leplezi.

Az obligát: "nem adnak hozzá aranyrudat" fotó. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy az ilyen apróságoktól lesz jó játékszer valami, hogy például ha már teherautó, tudjon vele a gyermek szállítani amit akar!

NRFB.

Nincsenek megjegyzések: