Előre is elnézést kérek, de hosszas mérlegelés után úgy döntöttem, hogy nem bontom fel ezt a blisterpackot, pedig nagyon a vitrinben lenne a helye a többi kamionom mellett! Kitűnő Majorette nyerges szerelvény a mai bejegyzés főszereplője.
A Majorette MAN TGX – sőt, igazából TGX XXL ez a nyerges ezzel a fülkével, de igyekszem a kisautógyártói megjelölésekhez igazodni – már szerepelt e lapokon a remek Maersk pakkból. Ezen a linken elindulva némi típusismertetőt is találtok majd hozzá.
A Majorette 2019 és 2021 közt kínálta a City Trailer sorozatot. A Matchbox ügyekben jártasaknak könnyű lesz elhelyezni, hogy mi az, ha azt mondom, hogy a klasszikus Twin Pack / 900 sorozat megfelelője, azzal a kis csavarral, hogy az egy jármű utánfutóval, vagy két jármű, vagy nyerges kamionszerelvény tematikához hozzájön pár szép nagy léptékű, háromtengelyes MAN városi busz is. A sorozatba bekerültek olyan járművek is – pont a buszok és egy nyerges szerelvény – ami már létezett 2019 előtt is, csak akkor a sorozatot hívták másként (Serie 300).
Ezt a tartálykocsit nem mostanában kezdte el használni a Majorette. Az első katalógus, amiben nyomát leltem, az 1988-as. Igaz, ott volt egy takarólemez a tartály tetején, de azt időközben – gondolom – leköltséghatékonykodták róla. Nagyon tetszik, de mára már azért kicsit régimódinak hat – elég csak ha a tengelyek számát nézzük.
Ez az üzemanyagszállító szerelvény – és ez nem csak az EcoFuel motívumra vonatkozik, igazából nincs másik festésváltozata – 2018 és 2020 közt szerepelt a kínálatban.
Már szerepelt ez az MAN TGX verzió a Majorette-től e lapokon - link fentebb.
Ezt a tartály félpótot 1988 óta használja a Majorette.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése