2023/09/11

Matchbox MB-14 Lamborghini Miura P400S 1968

„Remake”, azaz a Matchbox által már korábban kiadott, de újra megmintázott jármű a mai post tárgya. Lehet vitatkozni, hogy melyik szebb – nekem mindkettő nagyon tetszik.

Ez történt korábban”
Júliusban írtam a regular wheel Matchbox ős-Miuráról. Már akkor készültem erre a postra, úgyhogy tudatosan sumákoltam el a linket ami Wmormo postjára mutat, melyben tudományos alapossággal hasonlítja össze az ő gyerekkori transitional Miuráját – ilyet én is nagyon szeretnék – és a 2011-es újrakiadást.

Sok év után újra
Nos, jelenlegi postunk tárgya a 2011-es premiermodell. Emellett a mustársárga mellett még ugyanabban az évben bekerül az 1-100 sorba a narancssárga árnyalatú változat – Wmormo fentebb említett postjában ilyen szerepel. Mi több egy „First Edition” (Első Kiadások) 10-es pakkba is egy almazöld verzió. 2013-ban 9-es és 10-es csomagba (az USÁ-ban az előbbi a világon mindenhol máshol az utóbbi) metálzöldben kerül és egészen az első szélvédője előtt egy hatvanadik évfordulós emblémát is visel. 2014-ben 5-ös pakkban bukkan fel újra arany színben, ami egyértelműen visszakacsintás az ős kiadásra. 2017-ben a „Best of Matchbox” kiadásban tűnik fel, metálkékben, arany csíkkal az ajtók alján – a leírás alapján nem tűnhet úgy, de higgyétek el, meglepően szép, ott arany ahol a post tárgya szürke. Sokküllős arany felnik és ránézésre gumi abroncsok – nem tudom biztosan, csak képen láttam, ott annak tűnik – dobják fel ezt a változatot, nagyon kívánatos! 2020-ban tér vissza, metál-mentazöld versenyfestéssel. Az összes verziója szép, ezt az egyet nem nevezném annak.

Nekem kedvemre való, hogy a Matchbox visszanyúl a gyökereihez és újra megmintáz klasszikus darabokat – ezért vezettük be a „remake” tag-et a címkefelhőben. Hogy az újra feldolgozások hogy sikerülnek, az változó. Ez a 42 év után életre keltett Lamborghini nekem nagyon tetszik, mint ahogy az őse is. Az is tetszik, hogy a Mattel elkezdett végre licencekre költeni! 19 év után ez volt az első Lamborghini debütálás a kínálatban – utoljára 1992-ben szerepelt a Diablo az 1-75 sorban.

Sok részlet, szépen kiemelve. Méltó a márkához, pedig ez "csak" egy 1-100 verzió.

Ezeknek a kerekeknek sincs semmi közük az eredetiekhez, de szerintem nagyon jól állnak neki.

Hátul is foglalkoztak a részletekkel, ami nagyon jó! Ebből a szögből nem látszik jól - majd alább - de a "4R51M9N" rendszám egy popkultúrális utalás a Mamas and Papas, 1965-ben megjelent örökzöld dalára. Tehát ebben az esetben az amerikai rendszámtábla államjelzése összeolvasandó a tábla kikódolt szövegére: "California Dreamin'"!

Kézenfekvő volt összefotózni az őssel. Jé, az jobbkormányos, eddig nem is tudatosult bennem.

Kéne melléjük egy Aishwarya Rai és egy Salma Hayek figura és akkor szépségtúladagolással gyilkolna a kép.

Mindkét megoldás létező verziókat mintáz, mindkettő pontatlan - az ős a pontatlanabb. Igazából nem zavar.

Nincsenek megjegyzések: