2023/09/22

Matchbox 2023 MBX Wagons II 5-pack - Volvo V60 Wagon

Mikor e sorokat írom, volt hír a szaksajtóban, hogy a Volvo brit kereskedői hálózatában innentől már csak SUV-okat lehet rendelni. A raktáron lévő kombikat és szedánokat nyilvánvalóan még értékesítik, aztán egy hosszú és legendás korszak ér véget. Szomorú aktualitással is bír tehát egy Volvo kombi e lapokon.

Compact Executive Estate
A V60 első generációját a 2011-es modellévben mutatta be a Volvo. 2014-ben kap a modell egy ráncfelvarrást – ezt dolgozta fel a Matchbox –, majd 2018-ban debütál a jelenleg is, de ki tudja még meddig kapható, második generáció. Porsche kollégával lelkes hívei vagyunk a kombiknak, ő birtokolt is egyet az 1:1 méretarányban – én csak egy majdnem kombit. A szögletes, amúgy is legendás Volvók a szívem csücskei, a kombik sem kivételek. A V60 azonban nem mozgat meg bennem semmit. Teljesen neutrális. Azt értékelem hogy nincs olyan imidzse mint egy BMW-nek vagy Mercedes-Benznek, pedig új autóként pont azokat célozta, akik megengedhetnek maguknak ilyen autókat, az alcím is erre utal. Ezért nagyon boldogan adom szervezem ki a típusismertetést a TotalCar használtteszt rovatának, illetve az audiovizuális bemutatót a SpeedZone palócának, Vályi Pistának.


Amit a magam részéről egy 2016-os, azaz a Matchbox premierévéből való rövid, az adatokat felsoroló, amerikai brosúrát tudom hozzátenni.




Szeretlek is meg nem is...
A Matchbox 2016-ban dobja piacra az 1-125 sorban MB-08-ként a V60-as első generációjának ráncfelvarrot változatát. A kisautó ugyanabban a „Rebel Blue” nevű kék árnyalatban tündököl, mint a 2013-as, gyári tuning Polestar verzió, amit akkor ebben, vagy metálfeketében lehetett rendelni. 2017-ben már metálosbarna és MB-14 – BARNA Volvó, kb. kihagyhatatlan ziccer. 2019-ben, 2021-ben, 2022-ben és természetesen idén, 2023-ban is ötös csomagokba kerül, rendre ezüstmetál, piros, metálfekete és ha a mellékelt képeken nem látszana, metálkék színekben. Mind jó árnyalat, szépek. 2020-ban a hatvanadik évfordulós Superfast sorozatba is bekerül, guminak tűnő abroncsaihoz egy fura festést visel, ami nekem olyan versenyfestésnek tűnik, aminek egy brit rendőrautó adta az alapját. A „60”, „Volvo”, „Matchbox Superfast” feliratok és a kék-sárga csíkok legalábbis erre emlékeztetnek.

Érdekes, hogy a Matchbox iránt is úgy érzek, mint az eredetijével kapcsolatban. Sem nem tetszik, sem nem taszít. A kisautó szép részletes – a beltere is –, a festékkel sem spóroltak hogy részleteket emeljenek ki rajta. Szép színekben jelent meg, az ívelt tető és a lőrésszerű ablakok jól rejtik, hogy a csomagtartóban bizony ebben is oszlop van. A különböző színeknél eltérő, hogy mennyire látványos a B- és C-oszlopok hiánya – pontosabban azoknak az oldalablakok anyagába belekarcolással történő jelzése. Úgyhogy ez hol fáj, hol nem.

Részletek vegyesen fémből és festékből. Ez az első generációs V60, ráncfelvarrás utáni változata.

Ebben a színben csak ebben a csomagban jelent meg.

Ez a szín, a világos beltér és a színezetlen ablakok miatt nagyon feltűnő a B- és C-oszlopok hiánya. Más együttállásoknál nem annyira tűnik fel.

A Matchbox sokszor áll hadilábon az elnevezésekkel. A V60 egy kombi, a nevébe teljesen felesleges beiktatni ezt.

Jók az apró feliratok, a szélvédő csillanása ügyesen rejti a csomagtartóban lévő oszlopot.

NRFB

Nincsenek megjegyzések: