2023/01/04

Matchbox MB-70 1964 Austin Mini Cooper 1275S

Sohasem értettem, hogy a Matchbox kínálatában még brit tulajdonú márkaként hogyan lehetett a Mini ilyen alulreprezentált. A Mattel kellett hozzá, hogy pótolják a hiányosságot.

A Mini típustörténetéhez az előző posthoz irányítanálak titeket, ott megtaláltok mindentaz ügyben.

Tehát a Matchbox és a Mini: A hetvenes évek elejéről az MB-29-et sohasem szerettem szívből – abszolút szubjektív dolog – mert Racing. Nem merném rá bevenni a mérget, de mintha és talán túl széles lenne, de egészen biztosan túl lapos a teteje, hiányzik belőle az ív. 1971-1976 közt bronz és narancs-piros verziókat termett csak a brit fantázia, pedig sokkal több lett volna benne. A csillagmotoros izét, meg benne a Super Mutánst a Fallout 4-ből – oké, hát megelőzte a korát évtizedekkel – meg sohasem tudtam értelmezni. Soha nem szeretnék olyan durva dolgokat fogyasztani, mint aki ezt tervezte! Ezért nem foglalkoztunk érdemben a Minivel hosszú évekig.

Egészen 2009-ig kellett várni, hogy a Mattel előrukkoljon a maga Mini értelmezésével – már ami az eredeti, személyautó verziót illeti. Az öntvény azóta eltűnik-visszatér, de igazából jobbnál-jobb színekben jönnek ki vele az 1-xxx sorban, vagy speciális kiadásban, ötös csomagban. Nem mondom, hogy szándékosan halmozom őket, de ha belefutok egybe, nem is hagyom tüskén lógni.

Amit ebben a postban láthattok, az 2021-ből való és engem a pepita tetejével hódított meg. A modell nekem tetszik, ez még bizony „nem szállít oszlopot”. #nemisolyanregenismindenjobbvolt Talán némileg túlméretesek a kerekei, de az igazán mókás az, hogy az alvázon lévő felirat szerint a méretaránya 1:51. Az előző postban szereplő Siku 1:55. Kitaláljátok mégis melyik a nagyobb?

A nóziján kifestett részletek - nem minden verzióján van így, de úgy általában nagyon jó színekben létezik ez az öntvény 2009 óta.

Teljes valójában - NRFB. Talán-talán, mintha egy ici-picit nagyok lennének a kerekei.

A pepita tető menő!

Én ide igényelnék még festéket.

Nincsenek megjegyzések: