2022/11/06

Matchbox RW048 Working Rigs GMC 3500 Attenuator Truck

Egy újabb sorozat, amiből mutatóba birtoklunk egyet-kettőt, de nem a fő csapásirány nálunk – alább majd kiderül, hogy miért.

(Real) Working Rigs
A sorozat 2008-ban debütált. Ami a méretarányt illeti, nagyobbak mint az 1-xxx sorozat – Matchbox esetében azt, hogy „mainline” a szádra ne vedd! –, vagy akár a Convoy, de lényegesen kisebbek, mint SuperKings volt. Amikor csak képeket láttam róla lelkes voltam, de aztán befutottak az első darabok és az árcédulájuk meg a felhasznált műanyag mennyisége letörte a lelkesedésem. Mindegyik RWR modell rendelkezik valamilyen működő részlettel, de ennek ellenére szerintem az ár-érték arány nincs rendben. Kicsit az az érzésem, hogy a Mattel sem igazán tudta, hogy mit akart ezzel a szériával, mert a teherautók mellett tűzoltóautó, kombájn, traktor, de harckocsi és tömegoszlató vízágyú (!) is volt a 2014-ig futó szériában.

Ami a minőséget illeti, bőven nagy a szórás. A Durastar 4400-as autómentő, amit porsche kolléga első fecskeként 11 évvel ezelőtt már bemutatott, egyértelműen a jól sikerültek közt foglal helyet, de a zöm... Hááát... 2019-ben a Mattel felélesztette a sorozatot, de a „Real” már kimaradt a névből, ami nem is csoda, RWR, azaz – szójátékot követő, értelemmagyarázó fordításban – „Valódi Működő / Munkagépek” közt bőven volt fantáziajármű. Viszont Working Rigs-ben, ami úgy fest 2021-ig tartott, legalábbis 22-es kiadásról nem tudok a valódi járműveket tartották meg – gondolom kiértékelték a visszárut.

Ilyen állat pedig nincs is!
Nyilván feltűnt, hogy a szokásunkkal szöges ellentétben a Matchbox széria történetével kezdtem a postot és nem a valódi járművével. Ennek az oka, hogy GMC 3500 nevű jármű nincs. Az öntvény a GMC Topkick-en alapul, ami az édes testvére a 2003 és 2010 közt gyártott, Chevy Kodiak közepes teherautó harmadik generációjának. Ezek közel azonosak, a réges-régi szokás szerint a GMC-k a jobban felszerelt, komfortosabb verziók, és csak az USA besorolás szerinti, „Class 5-7” kivitelekben léteznek, C3500 nincs, csokoládé nem is volt, csak C4500, C5500, C6500, és C7500. Szóval nem értem, de azt sem, hogy a General Motors hogy bólintott rá erre az elnevezésre.

A funkció azonban érdekes. Ez egy olyan jármű, amivel az úton folyó munkálatokra, elterelésekre, sávlezárásokra és minden hasonlókra hívják fel a figyelmet a rajta lévő akszesszoárok segítségével. Egészen őszintén gőzöm sincs a magyar nevéről, tükörfordításban „figyelemfelhívó teherautó”. A jó hír, hogy egyes elemei működnek, amiről beszúrok ide egy – hát nem éppen a legjobban sikerült, legalább ne az udvar szemétdombos részét használta volna a kolléga háttérnek – videót, amin látszanak a működő részletek, mert az én példányom marad NRFB.


Ez a 2020-as verzió. A 2019-es narancssárga de én olyat nem láttam hazai boltban, mint a 2021-es citromsárgát, illetve a narancssárgát, ami egy egészen apró feliratban tér el a 2019-estől. Mint útfenntartó munkagép szerintem a narancssárgák a leghitelesebbek, de az összhatást tekintve ez a fehér a legszebb.

Pontosan a működő részletek miatt gondolom azt, hogy ez egy jó játékszer, de az én ízlésemnek túl műanyag, amihez képest viszont túl vastagon fogott az árcetlit író ceruza.

Hát ha nem is easter egg, de mindenképp jópofa részlet az ajtó felirata. Szeretem az ilyen részleteket. Az ismert okokból marad NRFB.

Az is jó, hogy a plató is megpakolható mindenfélékkel. Nem rossz játékszer ez, még ha nincs is ilyen GMC teherautó, illetve túlzónak találom az árát. (Kép: eBay)

"Sávlezárás" felirat alatt apró betűkkel: "Matchbox közút- és autópálya fenntartás" a lenyitható rakodófalon, a terelőnyíl pedig működik - a mellékelt videón látszik is hogy hogyan. (Kép: eBay)

Nincsenek megjegyzések: