2022/06/08

Majorette 331 Levelling Scraper

Mikor a Matchbox Ground Grinder modelljét mutattam, szándékosan nem tettem említést a konkurencia termékéről, pedig mint a képekből láthatjátok, már akkor is birtokomban volt.

A Majorette 1994-ben dobja piacra a saját földgyalu elképzelését Levelling Scraper néven, mely 1998-ban volt utoljára a kínálat része. Jóval komolyabb, mint a Matchbox hasonló gépei, de mivel nem a normál - értsd nem az 1-75-nek megfelelő -, hanem 300-as szériába került bele. Matchbox nyelven ez nagyjából a Convoy és Twin Pack sorozatnak felel meg, ezért nem is éreztem helyénvalónak az összehasonlításukat. Ezt inkább a Working Rigs szériával lehetne párba állítani, de mivel olyanom továbbra sincsen így marad szólóban. Röviden összefoglalva: úgy tudnám jellemzi, hogy ez minden olyat tud, amit egy ilyen gépnek tudnia kell és amit hiányoltam a Ground Grinder-ről. Mozgathatók a toló/lehúzó lapok, illetve a csuklós kormányzást is megvalósították rajta. Mit ne mondjak, tökéletes játékszer a homokozóba! Kinézetét tekintve nem vitték túlzásba a részletek kidolgozását. Egy pár stilizált munkahenger az elején, a szellőzőrácsok hátul, egy kipufogó és gyakorlatilag ennyi. A vezetőfülke ugyan kapott üvegezést, de azon kívül teljesen üres, még egy ülés sincs benne. Olyan mint egy igazi munkgép, lényegre törő kivitelezés és semmi sallang.

Forgatható a simító lapja
Emelhető az első tolólap
Csuklós kormányzás
Láthatóan más ligában játszik, mint a két hason szőrű Matchbox, amiből ráadásul az egyik félig Hot Wheels és így már akkor mindjárt három gyártó terméke van a képen
 

Nincsenek megjegyzések: