2014/10/01

Matchbox MB-80 Renault Master Ambulance

Teljesen véletlenül alakult így, hogy kevéssel a Majorette Renault Mastere után landolt a Matchbox értelmezése a témában. Remekül szemlélteti, hogy miért fordulunk el egyre inkább – amúgy vérző szívvel – a patinás márkától.

Mert nénózni kell!
A típusról azt a keveset, amit el tudtam mondani, azt olvashatjátok a fentebb említett postban. Már csak azért is érdemes átkattintani oda, mert az ott látható Majorette Renault szerintem kitűnő, pár apróságtól eltekintve. Így ez az olvasmány itt, teljes egészében a kisautóról fog szólni, ami szerintem maga az állatorvosi ló.

A mentőautó alapvetően olyasmi, amit kötelező gyakorlatnak gondolok egy játékautó gyártónál. A Matchbox az éppen aktuális tulajdonosától függetlenül sokfajta ilyet készített, minőségileg az egészen fantasztikustól kezdve, a remeken, kitűnőn és közepesen – no igen, már ott tartok, hogy ezt is egészen elkezdtem megszeretni – át, a durván pocsékokig. Ez utóbbiakból van nekem több díszpéldány is, csak valahogy soha nem visz rá a lélek, hogy elővegyem őket, amikor annyi klassz dolog várja a sorát, hogy ide kerülhessen.

Plasztik
Ami tavaly, mint MB-02 debütált, nagyon tetszett az első képek alapján. Aztán mikor elérhetővé vált és a blisterből kibontva kiderült róla, hogy csak az alváza fém, nagyon elment tőle a kedvem. Pontosítok: kedvünk, mert például Andrew0807 kolléga is ilyeneket használ előszeretettel kerékdonornak. Könyörgöm! Egy kisautó legyen jobbára fémből! Ennek pont ugyanaz a baja, mint a már megénekelt Step Van-nak. Azzal, hogy a Mattel túlnyomóan műanyagból építi a Matchboxokat, azzal öngólt rúg. A gyakran olcsóbb, de mára már legalább olyan minőséget produkáló, ázsiai gyártók sem követik el ezt a hibát és semmilyen kifogással nem tudnak meghatni az amerikaiak ebben az ügyben.

Pedig a csuda vigye, egészen pofás kis darab lenne ez a járgány amúgy. Apróságokba tudok belekötni. Például abba, hogy régebben is meglépték azt, hogy a megkülönböztető jelzések a szélvédő anyagából voltak kialakítva. Ilyenkor a szélvédő kapott valamilyen olyan színt, ami elfogadható volt a megkülönböztető jelzéshez – lásd a fentebb már citált Stretcha Fetchánál. Persze olyan is volt, amikor egyáltalán nem foglalkoztak a villogó fények kialakításával, ami szerintem a legalja az egész mentőjármű kérdésnek. Szóval itt legalább van két fényhíd. Odáig már el sem megyek, hogy a legjobb megoldás az, amit a fényhidas Mercuryknál használtak: A szélvédő külön alkatrész és a megkülönböztető jelzés is, az előbbi és a karosszéria tartja a helyén az utóbbit. Persze ez magasabb költséget is jelent, de ég és föld a kettő.

Örömteli, hogy van részletes beltér, de az roppant fura, hogy az oldalablakok teljes belátást engednek egy mentőautóba. Illet volna ezeket áttetszővé alakítani kétharmad – egyharmad arányban, valahogy úgy mint a... Nos igen... Szóval a Stretcha Fetchánál.

Nagyon-nagyon rossz úton jár a Mattel, ha így folytatja, nem sok jövőt jósolok a márkának. És igen, „senkiháziak kezében van a popszakma”.

 Tulajdonképpen míg kézbe nem vesszük, nem derül ki, hogy műanyagból van. Az orra kifejezetten sivár festetlenül.
 Tulajdonképpen a festése tetszik, csak a nagy, teljesen átlátszó panorámaablakok furák egy mentőkocsin. A beltere amúgy szép részletes, de megmutatni azt nem tudom. Próbáltam pedig.
 Legalább van fényhídja.
 Legalább még illesztési hibája is van.

2 megjegyzés:

somytomy írta...

Egy kérdés merül fel bennem: ez valami tanulmányautó, vagy hova lett az elejéről a lámpa?

Sam. Joe írta...

Ott a pont! Amúgy ha alaposan, közelről megnézed, akkor "nyomokban felfedezhető". Vagy csak tudod, hogy ott lenne a helye és beleképzeled? Magam sem tudom...