2014/10/05

Matchbox MB-59 BMW X5 Police (E53)

Sokszor van úgy, hogy nem tudom mi vezeti a Matchbox döntnökeinek kezét, hogy miért bánnak egy-egy kitűnő modellel úgy ahogy. Azt, amikor egy BMW-t, ami világautónak számít és így mindenhol népszerű tud lenni, nyilvánvalóan sok munkával elkészítenek nagyon szépre és részletesre, majd alig szerepeltetik, azt meg egyenesen fel sem fogom. A történelem ismétli önmagát, az E34-essel is ez történt és állítom, hogy az E53-al is – egészen a közelmúltig.

SAV
Nem, nem azokra a vegyületekre gondolok, melyek a vízmolekuláknak protont adnak át, ezáltal a vizes oldat kémhatását savasabbá teszik, a pH-t csökkentik, hanem arra, ahogy a BMW hívja azt, amit mindenki más SUV-nak, azaz Sports Activity Vehicle. De mielőtt elkezdeném ismételni magam típusismertetés ügyekben – már az alcím is újra felhasznált –, linkelnék ugyanennek a járműnek a Welly által készített feldolgozására. Már csak azért is, mert az is egy klassz darab.

E53 kommerciálé.

MatchboX5
A Matchboxnál a 2000-es kiadású, E53-as X5 története meglehetősen rövid és összesen négy verzióra korlátozódik. A civil verziók 2002-ben debütálnak. A nyitható ajtós verzió (!) egy BMW dealer promó szett része és mint ilyen a legnehezebben beszerezhető.

Nem nyitható ajtókkal 2002-ben mint MB-31 szerepel az USA és a RoW piacokon, 2003-ban pedig mint MB-54, de csak már az RoW régióban. Ebből a variánsból összesen 16 verzió létezik az 1-75 sorozatból valókat, a spéci kiadásokat, különböző multipakkokat is beleszámítva. (Ez úton is jelezném, hogy aki Matchbox ügyekben az 1-75/100/120 szériát „leméjnlájnozza”, az Hot Wheels bérenc!)

2003-ban jön a megkülönböztető jelzést viselő verzió, rögvest a spéci Stars of Cars / Stars of Germany nevű, csak Németországban forgalmazott sorozatban.

A mai post tárgya az, ami végül az 1-75-be 2005-ben kerül be, hogy aztán ott többé sohase bukkanjon fel. A jellegzetes, Hella gyártmányú fényhidat – aminek rögzítéséhez két helyen átlyukasztják a tetőt – viselő kisautó összesen hét változatot számlál.

A negyedik, legfrissebb változatot most ha szabad ne birizgáljuk, azt (nem sokkal) későbbre tartogatnám.

Alulreprezentált
A fentiek alapján ki merem jelenteni, hogy a részletes, szépen kidolgozott – a beltere egyenesen az egyik legjobb, amit valaha a Matchbox elkövetett – járgányról még bőven lehetett volna lehúzni bőröket. Még azt sem tudom elfogadni érvként a kínálatból eltűnés mellett, hogy 2006-ban váltotta a BMW-nél az utóda, az E70-es, mert a kettő annyira hasonlít egymásra, hogy nem is olyan egyszerű megkülönböztetni őket egymástól. (A tavaly debütáló F15 már inkább különbözik, de szerintem az pont a legrútabb a három generáció közül.)

Ha a BWM elfogadta ezt és pár másik pajtikáját – amiket, pontosabban a derivátumaikat szeretnék majd megmutatni itt – mint díler promóciós darabot, akkor az eleve jelent egyfajta minőségi garanciát. Ahhoz, hogy ezt le tudjátok ellenőrizni, egyelőre csak a négyajtós, E46-os, 3-as BMW-t tudom megmutatni civil és rendőrségi verziókban, egyszer, kétszer, háromszor, négyszer, ötször, hatszor talán pont elég is lesz.

Szóval az X5 remek, egyedül egyetlen helyen tudok belekötni, de ezt is csak úgy, hogy a szakirodalomból tudom, hogy a komplett szériának, ami a 2001-re datált – ez a dátum olvasható az alvázon – szerszámmal készült ez a típushibája: A bal első kereke kilóg a karosszéria alól és minél későbbi kiadású, annál inkább. Ha nem hívják fel rá a figyelmem, biztos fel sem tűnik soha.

Remek kisautó, nagyon tetszik, de egyáltalán nem egy gyakori darab.
(Folyt. Köv.)

 Klassz, részletes, az már csak ennek a verziónak a sajátossága, hogy spóroltak a festékkel az elején-hátulján, pedig volna mit kiemelni. Az előző postból azért hagytam a háttérben a 2014-es Renault Master mentőt, mert meglepően rímelnek egymásra - gyanítom véletlenül - a dekoráció terén.
 A fényhíd nyilvánvalóan Hella gyártmányt mintáz. Részletek itt is, a felnik pedig még egy rendőrautón sem tűnnek túlzásnak.
 Ide is fért volna még festék bőven, de részletekben nincs hiány!
 Ezzel a képpel azért bántam el ilyen rútul, hogy megpróbáljak valamit megmutatni abból, hogy mennyire részletes belül is. Ebből a szögből nagyon jól látszik a típushiba: A bal első kerék kilóg a karosszéria alól, de bármibe lefogadom, hogy tízből pont tízünknek nem tűnt volna ez fel soha.

Nincsenek megjegyzések: