2014/03/04

Matchboxon kívüliek: Hot Wheels 2014 City #99 '71 Mustang Funny Car

Komolyan mondom, hogy öröm végre valami olyasmiről írni kortárs Hot Wheels fronton, ami minden szempontból remek!

Mi több, ez egy olyan post lesz, ami miatt egy folyamatosan bővülő, másik postot alaposan át kell majd írnom, hiszen a Matchboxok mellé bele kell vennem a Hot Wheelst is. (UPDATE: Ez időközben meg is történt.)

Vicces autó
Nem tudom, hogy ki hogyan van vele, de engem mint felnőtt gyűjtőt azok a kisautók vonzanak, amik gyerekkoromban is tetszettek. Persze volt már olyan is, hogy gyerekként kifejezetten utáltam egy Matchboxot, most meg azt veszem észre magamon, hogy egészen tetszik.

A Matchbox, 1972-es, MB-70 Dodge Dragstere is ilyen. Sohasem szerettem, mert a játszószőnyegemből kiszaggatta a bojtokat a zsanérja, egyébként sem tudtam hová tenni az egész autót úgy ahogy van, mert mit tudtam én akkoriban a gyorsulási autóversenyzésről a tengerentúlon – jó hát most sem tudok róla sokkal többet azon túl hogy van ilyen és azon belül a Funny Car egy kategória. Mostanra odáig fajult a dolog, hogy „beszerződött” mellé édes testvére az Orange Peel, porsche kolléga lila Dodge Dragstere is az én garázsomban áll már – viszont olyan Hot Smokerem, mint az Addiktológusoknak innen a szomszédból nincs.

Nos, az idei '71 Mustang Funny Car a Hot Wheelstől azért landolt a kosaramban egy bevásárlóközpontban, mert nagyon emlékeztet a 42 éves klasszikus Matchboxra.

Heavy Metal
A Funny Car egy olyan stílus, ahol a versenygépek nagyon hasonlítanak egymásra, függetlenül attól, hogy milyen eredeti autóra... khmm... emlékeztetnek. A HW dragster Mustangot mintáz, de erre csak a hátuljáról jöttem rá, más jellemző azonosítójegy nem lelhető fel rajta.

Erénye, hogy az alváza és a karosszériája is fémből készült, így szokatlanul nehéz. Mint a fentebb citált Matchbox, ez is felnyitható, de sajna a karosszéria kitámasztásának megoldása már nem fért bele a büdzsébe, vagy inkább csak sérti a „herpeszes Ödönke ne nyelhessen le semmit” szabályokat.

A történetnek eredetileg itt vége is lett volna, ha nem kezdek el egy kicsit nyomozni!

Thank you, Jason!
Mint – gyanítom a legtöbb európai – nekem sincs túl sok fogalmam a tengerentúli gyorsulási autóversenyzésről, így eredetileg azt feltételeztem, hogy az autó oldalán olvasható név egy valódi versenyzőt takar. Elkezdtem keresgélni a neten és hamar rájöttem, hogy valószínűleg nem, viszont találtam egy interjút egy Jason Richman nevű úrral, aki akkor még a Jada Toys színeiben beszélt az új megjelenésekről. Innen már csak pár kattintásnyira volt a bizonyíték, hogy ő bizony a Mattelnél dolgozik.

Előbújt belőlem az újságíró és írtam neki egy rövid e-mailt, amiben bemutatkoztam és rákérdeztem, hogy jól gondolom-e, hogy az ő neve áll a kisautó oldalán és ha igen, akkor mi a sztori e mögött. Persze nem gondoltam semmi nagyon különösre, mondjuk egy szülinapi meglepetésre, vagy valami hasonlóra. Jason nagyon kedves volt és „postafordultával” – én szombaton írtam neki, ő hétfőn válaszolt, plusz még ugye a kilenc óra eltérés is van a kaliforniai El Segundo és Magyarország között – a következőket válaszolta:
Helló Joe!
A gyanúd helyes, valóban a Mattelnél dolgozom. Attól tartok nincs valami nagyon izgalmas történet amit elmesélhetnék, ahogy észrevehetted, néha a Hot Wheels tervezők a saját nevüket, fikcionális logókat, vagy más (Mattel) dolgozók nevét teszik rá a járgányaikra. Most az én nevemet választották. Remélem ez segít, sok sikert a blogodhoz!
Köszi,
Jason”
Igazából az tetszik nekem, hogy Jason nagyon szerény. Azt gondolom, nincs az a tervező, aki egy ellenszenves kolléga nevét tenné rá egy tervére. Meg hát persze egy csomó olyan embert ismerek, aki lemondana bizonyos szerveiről is akár, hogy az ő neve oda kerüljön! Azért tök jó, egy ilyen easter egg-ről tudni, hogy mi fán is terem, nem?

 Ebből a szögből bármilyen amerikai muscle car lehetne, de a Funny Car az már csak ilyen. Azért a hűtőmaszk és a világítótestek imitációja - mint az eredetiken - nekem hiányzik előröl.
 Sajnos nem illeszkedik a karosszéria és az alváz tökéletesen, viszont a versenyfestés klassz. Jól látszik a pilóta neve, ami után elkezdtem nyomozni.
 A hátuljáról viszont egyértelmű, hogy ez egy Mustang.
 Így nyílik. Igen, az egy fogpiszkáló...

7 megjegyzés:

Balázs Kisgyörgy írta...

Na úgy látom ennek az autónak a kapcsán egyformán jár az agyunk...
Én is megvettem, írtam is posztot róla, és én is 'Viccesautó' alcímmel kezdtem :)

http://balazsmakett.blogspot.hu/2014/01/hot-wheels-2014-71-ford-mustang-funnycar.html

Egyébként nem új dolog a HW-nál hogy a tervezőket tüntetik fel az autókon.
Sőt, néhány autón a tervezők nevéből alkotott "szponzorok" vannak az autókon (IMAI, Leeway, stb)

Trolleybus írta...

Gyerekkoromból megvolt a Matchboxos K-s Milligan's Mill (mely civil életében egy Ford Pinto volt) és az is ugyanígy nyílt fel. Bár én nem vagyok oda a Funny Carokért, de ez egy kedves funkció, ami több más ilyen Matchboxos darabon is tetten érhető.

Trolleybus írta...

Ja, a matchboxoknak volt kasztnitartójuk is, ezért nem kellett a fogpiszkáló.:)

Sam. Joe írta...

Trolleybus: Szemlátomást Te csak a képeket nézegeted...

Trolleybus írta...

Szánom-bánom, de tényleg csak átfutottam a cikket.

Sam. Joe írta...

Irrgum-burrgum! 8-)

Gábor Erős írta...

Ma megláttam zöldben. Hamar beruháztam arra is :D