2013/12/31
2013/12/27
Matchbox MB-73 Mercury Commuter – UPDATE
A Matchbox Mercuryk
történetét onnan szeretném folytatni, ahol
utoljára befejeztem, ami pont egy kattintásnyi távolban van innen,
úgyhogy mindenféle „ez történt az előző részekben” kitérő
nélkül haladjunk tovább a sztoriban!
Majd kijavítotok ha
tévednék, de nem tudok még egy olyan Matchboxot, aminek egyetlen
változatán – gondolok itt pusztán a kombi Commuterre, ha
beleszámítjuk a
szedán Park Lane-t, akkor még durvább a helyzet – ennyi
változtatást eszközölt volna a cég. Kezdetben volt a
regular wheel verzió, követte a vékony
kerekű Superfast minimális változtatásokkal, hogy keletkezzen
belőle kibővített hátsó kerékíves verzió is – na ilyenem
nincs – aztán meg valami, amihez megint változtatni kellett az
öntvényen – ezt tartogatom mára –, illetve a végére egy
rendőrségi változat amit majd a nem olyan távoli jövőben
szeretnék elétek tárni. Mindez belesűrítve az 1969-1974 közötti
időszakba! Szerintem a cég pénzügyesei korán halhattak
akkoriban, mert tudva azt, hogy a változatokhoz szükséges
szerszámok előállítása borzalmasan sokba kerül, 5-6 év alatt
folyamatosan cserélgetni ezeket összesen két termékhez, egyenes
út az infarktus közeli állapothoz.
De mi változott az
utolsó civil verzión? Először is piros lett. Aztán szélesebb
kerekeket kapott. A beltér a kandikáló kutyákkal változatlan, de
a szélvédő már a rendőrségi változaté – igen, ez az amit
későbbre tartogatok –, látszanak benne ugyanis a megkülönböztető
jelzések helyei. A karosszéria változott, a c-oszlop tájékán
„csíkok” nőttek rá, amit én tetőcsomagtartónak vélek. Ezen
kívül kapott egy matricát a motorháztetejére. A leggyakoribb
változatokon a matrica valamiféle párosujjú patás fejét
ábrázolja, szerintem bika, de ha vízibivaly, akkor én kérek
elnézést! Gondolom ez leheletfinom utalás arra, hogy az Egyesült
Államok bizonyos helyein divat halott szarvasmarhák legfőbb
ékességét a motorháztetőre szerelni, aminek az okát én még
csak találgatni sem merem. Az egészen biztos, hogy aki ilyesmit
tesz, az kifinomult ízlésű ember lehet, mondjuk például
hegedűkészítő. Bikás matricát csinálni a kisautóra meg
olcsóbb volt, mint kicsi bikafejet.
1973-as Caddy kabrióból faragott pickup, szteroidozott párosujjú patás szarvaival az elején. Az örökösök árulják. A tulajdonos minden bizonnyal hegedűkészítő volt - de vállalt brácsát is - és ezzel hordta ki a készárut a megrendelőkhöz.
Hogy miért birizgálták
szegény Commuter civil változatát ennyiszer? A jó ég tudja! A
saját, személyes, a világon semmivel alá nem támasztható
összeesküvés elméletem szerint ez is a „megijedtünk a Hot
Wheelstől” reakció. Függetlenül attól, hogy az eredeti verziót
esetleg szeretjük, be kell ismerni, hogy unalmas. Hát megpróbálták
feldobni valamivel. De miért nem cserélték le inkább? Rejtély!
Ami a változatokat
illeti, itt jön az igazi elmebaj! Csupa olyasmi, amin én gyűjtőként
röhögök, más meg rajong az ilyesmiért, de pont ez a jó ebben az
egész műfajban, hogy nincs a hátam mögött egy bizottság, aki
megitéli, hogy amit csinálok az jó, vagy nem. A kedvencem az, hogy
a bika matrica csücskei kerekítettek, vagy hegyesek – ami nekem
van az a hegyes. Aztán jönnek a „hogyan sikerült bekeverni a
festéket” árnyalatkülönbségek, illetve az „elfogyott a
matrica Főnök, mit csináljunk? Eredj Fiam, hozz
a Mod Rod matricájából pár dobozzal!” verziók.
A következő részben
majd a fentebb emlegetett rendőrségi verzió következik a nagyra
nőtt kombiból, szóval maradjatok vételen!
Az utolsó civil Commuter. Piros lett, kapott előre matricát, hátra meg tetőcsomagtartót.
A hátsó kerékjárati ívet alaposan átszabták, hogy aláférjen ez a fajta kerék.
Generációk.
Generációk 2 - Az ebek maradtak, ami a legjobb ebben a kisautóban.
Generációk 3.
A Mercury sztori eddig
megjelent részei:
1968
Mercury Cougar (Regular Wheel)
1969
1970
1971
Mercury Commuter
(szélesebb Superfast kerék, tetőcsomagtartó) – Ezt a postot
olvasod most
2013/12/24
2013/12/23
Matchboxon kívüliek: GreenLight Hot Pursuit Series 8 - 1988 Ford Mustang New York State Police
A mai napra valami
olyasmit tartogatok, amibe egyszerűen nem lehet belekötni! De
tényleg. Tökéletes. Pont.
Rókakoma
Birizgáltuk
már a harmadik generációs, Fox platformra épülő Ford Mustang
történetét már e lapokon, egészen pontosan a
Majorette, Mustang SVO értelmezésével kapcsolatban. Akkor az
„úthengerkerekű”, hatchback (fastback) Majorette kapcsán
elkövettem egy értekezést az eredeti autóról is. Ezért ezt most
bátran kihagyhatom, főleg úgy, hogy a Totalcaron
meg pont arról a változatról, a lépcsőshátúról
(notchback, de a Ford Mustangokra alkalmazott terminus technikusa
szerint kupé) olvasható értekezés, ami azért mégiscsak izgibb,
hiszen első kézből szerzett benyomásokon alapszik.
Az
Egyesült Államok rendfenntartó erőinek felépítése nekem
némileg szövevényes. Az még világos, hogy vannak a helyi,
önkormányzati zsaruk, akik felett a rendőrfőnök, afelett meg a
polgármester áll. A városon kívül, az autópályákon viszont
már az állami kopók (state police) veszik át a munkát. Na, innen
jön a kavarodás! Úgy fest, hogy az teljesen az adott állam
hagyományain alapszik, az adott szervezetet, illetve a rend adott
őrét rendőrségnek és rendőrnek (police illetve officer) vagy
troopernek hívják! A szótár amúgy a trooperre a „lovasrendőr”
és „állami rendőr” megfejtéseket dobja, amivel pont nem jut
messzire az ember.
E
post tárgya konkrétan a New York Állami Rendőrség (New York
State Police) színeit hordja, a csomagtartófedelén ez is áll
rajta, de az első kerekei felett a State Trooper feliratot viseli. Szóval
ha jól okoskodom, akkor a szervezet ott rendőrségnek hívja magát,
de az ott szolgálatot teljesítő hölgyek-urak a trooperek.
A
modell szépsége, hogy nem fantázia szülte, hanem az 1987-ben
beindított program keretében, aminek az volt a célja, hogy –
ahogy ők fogalmaznak – „professzionális gyorshajtókkal, akik
radardetektorokat és adó-vevőket használtak” felvegyék a
harcot az államközi autópályákon, valóban beszereztek
Mustangokat 1988-ban. Nem hasonlókat. Pont ilyeneket! Az autókat 5
literes V8-as hajtotta egy ötsebességes manuális váltón
keresztül. A teljesítményük évjárattól függően változott,
amennyire én tudom, a legerősebb 275 lóerőt tudott papíron.
Hogy meddig maradtak szolgálatban pontosan nem tudom, de valamikor majd a kilencvenes években Chevrolet Camaro RS-ek váltják
a Mustangokat.
Kép a NYSP-nél, 1988-ban szolgálatba állított első szállítmányból való Mustangról. A későbbieknek már könnyűfém kerekei voltak.
Nem gyári extrák.
Mint
a mellékelt ábra mutatja, a GreenLight – meg hát ugye a rendőri
szerv is – komolyan vette ezt a licencelés dolgot – az
ausztrál kollégáik már nem annyira. A harmadik generációs
Mustang, ebben a méretarányban teljesen szokatlan módon kiköpött
olyan mint az eredeti, a dupla-piros fényhídtól kezdve a
„kutyatál” dísztárcsás acélfelnikig. Nem túl nagy
felbontású az a kép, amit az eredetiről találtam, de egyszerűen
nem tudok belekötni, nem látom hibáját, tényleg mesésen
részletes a modell. Folyamatosan emlékeztetni kell magam, hogy ez
bizony a háromhüvelykes méretarány, mert részletes a beltere,
még a kormánykerék is olyan mint az eredetiben, de még az
ajtónyitó kallantyúk is megvannak. Az első és hátsó
világítótestek műanyagból vannak, amit meg kell, azt kiemelték
festékkel és semmi, de semmi nincs rajta elcsúszva, vagy bénán
feltéve. A motorfedél nyílik – és nyitva is képes maradni –
alatta pedig ott a motorblokk és egy csomó egyéb akszesszoár. A
keréktárcsákon gumik feszülnek, de... Szóval látjátok ti is!
Elfogóautó
Elfogult vagyok, nekem mindig is jobban tetszettek a kupé Mustangok, mint a fastback-ek, a harmadik generációnál meg különösen így van ez. A típusról tudtam, hogy a FoMoCo készített belőle kifejezetten a rendőrségek és más uniformist viselő testületek számára. A kedvencem az, amelyet az Egyesült Államok légi ereje használt a szupertitkos, U2 kémrepülőgép kísérgetésére. Kellett nekik valami ami képes volt a lépést tartani vele a 200 km/h körüli le- és felszállásoknál.
Ford Mustang USAF egyenruhában...
...U2 kémrepülőgépet kísér.
A
GreenLight természetesen nem ezt az egy verziót készítette el a
Mustangból. Először a Hot Pursuit széria negyedik kiadásában
találkozni vele, a Wisconsin State Police színeiben. Ez a verzió a
nyolcadik kiadásban szerepel és összesen 5500 darabot készítettek
belőle – már
ha lehet hinni az ilyen „limitált kiadás” adatoknak –, az
aktuális kiadás pedig a tizenegyedik. Össz-vissz eddig amúgy négy harmadik generációs, rendőrségi Mustang
változat készült.
Bakker, ez még kisautónak is mogorva! Eredetiben milyen morcos lehetett? A fényképezőgép egészen érdekesen adja vissza a színét, eredetiben egyáltalán nincs csillámdodgem színe.
Tátsa szépen nagyra!
A szétvakuzott képen látszik a blokk, meg pár egyéb akszesszoár odabent. Az eredetiben itt 5 lityis V8 dolgozott, ami évjárattól függően akár 275 pacira is jó volt.
Nézzétek meg az eredetit és kössetek bele érdemben! Nem fog sikerülni, csak mondom!
Harmadik féklámpa a kalaptartón. Most komolyan, látott már valaki ilyet 1:6x méretarányban?
Oké, a műszerfalon nincsenek ott az utólagosan beszerelt extrák.
És még a világítótestek is meg vannak formázva külön, műanyagból.
2013/12/16
Matchbox MB-01 Mod Rod
Sohasem voltam oda a
semmire sem hasonlító, fantázia szülte kisautókért. Egy
időben a Matchboxnál imádták ezeket. Megijedtek a Hot Wheelstől,
vagy ráálltak bizonyos tudatmódosító szerekre, vagy csak
sodródtak a kor, „a tanulmányautó menő” divatjával, vagy
egyszerűen spórolni akartak a licencdíjakon, nem tudom. Talán
sohasem fogjuk megtudni a valódi okot. Így néha én is
csodálkozom, hogyha a kezembe kerül egy-egy ilyen a gyűjteményem
fel nem dolgozott részéből: „Jé, nekem van ilyen?” Egyetlen
mentségem van, az ilyen szörnyek rendszerint valami más miatt
megvásárolt "adagban", valamilyen internetes piactéren
egy "egységként" árult portékával szoktak érkezni és hát tudjátok... Ha már
egyszer megvan...
Az 1971 és 1975 közt
regnáló Mod Rod pont ilyen szörny. Nem hasonlít semmire, bár a
szélvédő kezdetéig sok mindenre emlékeztet sportkocsi fronton,
de legalább magasan ül, a formája oldalról mint egy kövér
macskáé, hátulról meg mint egy motorcsónak. Cserébe viszont
legalább elnagyolt a belseje – egy bazi nagy fotel, de még
kormánykereke sincs –, eltérő méretűek és kivitelűek a
kerekei. Egyetlen érdekességet vélek felfedezni rajta, az pedig a
12 hengeres motorblokk, ami inkább volt jellemző repülőgépre,
mint autóra.
Meglepően sok változat
létezik amúgy belőle, a nyilvánvalóan érdekes piros kerekűn,
„krómozott” testűn, illetve zöld színűn – nem
OLYAN ZÖLD, de majdnem – kívül, jellemzően a „milyen
matrica volt éppen raktáron” eltérések mentén, ami nem csupán
nem tud érdekelni, de valahol bosszant is. A vásári
vízipisztolynál megértem, hogy annak függvényében „kovbojos”,
„Szandokános”, vagy „űrhajósos”, hogy a gyártó,
Fröccsöntött Hercsula GMK beszerzője mit tudott két kanna
tablettás borért szerválni a nyomdász Tibitől, aki nagy tételben
lopta ki a levonós készterméket a munkahelyéről. Matchbox ügyben
viszont kifejezetten irritál, hogy egy teljesen más kisautóra
tervezett díszítés felbukkan egy másikon is, mert a műszak
végére elfogyott a matrica amit eredetileg rá szántak, a másikból
meg még volt és ez ettől egy változat.
Az én példányom látott
szebb napokat is, ez az egy biztos, de valószínűtlen, hogy szebb
változat kerüljön hozzám, mert tényleg nem tetszik. Van ilyen
is, pipa.
Elől sportkocsi...
...felül 12 hengere van...
...oldalról kövér macska...
...hátulról meg csónak. De van rendszáma!
2013/12/15
Matchboxon kívüliek: Welly Ford Mustang II
Látványosan nagyot
égtem, amikor kijelentettem a
Ford Mustang harmadik generációjával foglalkozó postomban,
hogy erősen kétlem, hogy bárki is megmintázta volna a másodikat
a minket legjobban érdeklő, háromhüvelykes méretarányban. Pedig
de, és nem is kisebb név, mint a Tomica. A mai post külön
pikantériáját az adja, hogy ennek a kisautónak az egyértelmű
másolatát sikerült megkaparintanom, ráadásul a kópia nem is
sikerült rosszra.
Én kicsi pónim
A
Mustang második generációja az olajválságra érkezett, a benzin
többé már nem volt olcsóbb, mint a kóla, a szinte mindenben, de
autó téren feltétlenül a „nagyobb jobb” beállítottságú
Amerikai Egyesült Államokban komoly térnyerésben voltak azok a
japán és európai autók, amiket egy évtizeddel korábban tán'
még körberöhögésre sem méltattak volna.
A Mustang II
megjelenésekor egyáltalán nem volt kudarc, de nem lett belőle
olyan a gyűjtők által nagyra becsült klasszikus, mint az
elődjéből. Az ok? Elődjéhez képest, a szó szerinti
robbanékonysága
miatt hírhedt Ford Pinto alapjaira épített
autó, az Amerikában szubkompaktnak nevezett kategóriába tartozik
és az olyan import sportkocsikkal versenyez, mint a Toyota
Celica, vagy a Datsun 280Z. Motorkínálata is
ezekhez hasonlít a 2- és a 2,3 literes sornégyes motorokkal, a 2,8
literes V6-ossal, illetve a – biztos ami biztos hogy legyen és
eredetileg egyáltalán nem tervezett – V8-as 4,9 lityissel.
(1974-ben ez a motor nem is szerepelt a kínálatban, 1975-ben
teljesen át kellett tervezni az autó elejét ahhoz, hogy kínálni
tudják ezzel a nagy döggel is, mert bár kis igény de valamennyi
azért mégis mutatkozott rá, például az anti-szmog törvényeket
akkor nem ismerő Mexikóban.)
A TotalCar még 2005-ben hasonlította a második generációt az akkor frissen megjelent ötödikhez. Vannak kifogásaim a dolog létjogosultságával kapcsolatban, de nagyon szépen megmutatják a Ford Mustang II-őt és minket most ez érdekel. Mi több, ez is a kétajtós kupé, pont mint a kisautó.
Talán még a méretét megemésztették volna az amerikaiak – az új Mustang nagyjából akkora, mint a korabeli Audi 80-as. De mivel az összes blokk az alacsony fogyasztásra és a szigorított károsanyag kibocsátási szabványokra lett hangolva – már ha nevezhetjük hangolásnak azt, hogy totál visszafojtották őket – a vezetése egyáltalán nem megy élményszámba. A hengerűrtartalmakhoz képest, nem csak mai szemmel tűnnek patetikusnak a teljesítményadatok. Az autó gyártásának négy éve alatt változott a leadott teljesítmény, de voltak olyan pillanatok, amikor a nagyobbik sornégy 89-, a V6 93 lovat produkált, de a majd 5 literes V8 is csak szánalmas 140 lóerőt adott le.
Azt is megkockáztatom,
hogy a Mustang II nem csúnya autó, de valahogy a lényegesen
nagyobb elődei karikatúrájának tűnik attól, hogy azok
stílusjegyeit aggatják rá a hozzájuk képest apróságra. Akkori
népszerűsége inkább szól a 10 literes városi, és 6,5 literes
országúti fogyasztásának (gyári adatok a sornégyes blokkal).
Igazándiból a gond csak a nevével van. Olyan, mintha egyszer csak
a Ford Pumát kezdenék Mazda RX-8 néven árulni. Tulajdonképpen
pofás, de nem ugyanaz.
Korabeli tévéreklám amitől kedvetek fog támadni a shotgunnal monitorra lövés nevű sportot gyakorolni!
Legnagyobb
szívfájdalmamra a Tomica kisautók kibertérbe történő
kitüremkedése leginkább olyan nyelveken lelhető fel, amit európai
ember még az amúgy sem túl ügyes fordítórobotok csatasorba
állításával sem képes értelmezni – ehhez
a gyártó történetét feszegető cikkhez sem volt egyszerű
kitúrni az infókat.
Teljes biztonsággal egyetlen dolgot tudok kijelenteni: amit a Tomica
1978-ban megmintázott, azt úgy hívták, hogy Ford Mustang II Ghia
és 1:63 méretarányú volt. Az ismeretlenség jótékony homályába
igyekvő, hongkongi illetőségű gyártó ezt a kisautót
koppintotta le. A törekvés szerint a kisautó alján csak a „Made
in Hong Kong” felirat olvasható a „Ford Mustang” mellett, de a
közös, kisautógyűjtő tudatalatti szerint a Welly jegyzi ezt a
darabot. Róluk már sokszor leírtuk, hogy bár inkább mennyiségi,
mintsem minőségi gyártóként szokás őket számon tartani, mégis
néha egészen
elképesztő módon el tud sülni a kezük.
A
másolat pikantériáját az adja, hogy nem sikerült rosszra. A
finom és részletes Tomica kidolgozottságát sikerrel másolták
le, de a nyitható ajtók befalazódtak, a fém alvázból műanyag
lett, és a hátsó fertályon, a csomagtartófedél alatti részt is
ebből képezték ki. A Tomica vékonyka kerekei helyett
szélesebbeket használtak, amik egyáltalán nem állnak neki
rosszul és ha közelebbről vesszük őket szemügyre, akkor még az
is látszik, hogy szép nagy, imitált küllők is vannak rajtuk.
(Klasszul is gurul velük amúgy.) Még beltere is van, bár igen
elnagyolt. Persze a minősége köszönő viszonyban sincs a japán
eredetivel, látszik hogy mekkora öntéshibát sikerült rajta
elkövetni a jobb oldali ajtó alatt.
Mint
arra már utaltam, soha nem gondoltam volna, hogy valaki megmintázza
a Ford Mustang II-őt, azt meg végképp nem, hogy valaki le is
másolja az eredetit és ebből nekem lesz egy példány.
Erről vették a mintát: Ford Mustang II Ghia a Tomicától, 1978-ból.
(Kép: http://www.diecastlovers.com)
A Welly megőrizte az eredeti Tomica apró részleteit.
Persze a minősége köszönő viszonyban sincs a japán eredetivel. Az ott öntéshiba.
A Tomicának nyithatóak az ajtajai.
A hátsó rész az alvázzal együtt műanyagból van a Wellyn.
2013/12/13
Matchboxon kívüliek: 2007 Hot Wheels All Stars #134 - Ford GT40
Biztos rosszul vagyok
bekötve, de sokkal jobban meg tudja dobogtatni a szívem egy 1980-as
évekből való japán dobozautó, mint bármelyik szupersportkocsi.
A Ford GT-ket, meg Ford GT40-eket mégis szeretem valamiért.
Brit-amerikait az
amerikaitól!
A
két típus Matchbox értelmezéseiről már volt többször is szó
e lapokon, kezdve
és felvonultatva a Regular Wheel ős-GT40-el a kortárs GT-k
mellett, aljasítva típustörténettel, olyan elfajzásokra is
kitérve, mint
az OLYAN ZÖLD GT, fűszerezve a relatíve ritkának számító,
GT40
újrafeldolgozással, vagy rácsodálkozással arra, hogy a
Mattelnél is emberek dolgoznak és képesek
hibázni, keverni a GT40-et a GT-vel. Na, ezért aztán végképp
nem vagyok hajlandó követ vetni rájuk, a két autó nagyon hasonlít. Nekem is mindig onnan ugrik
be, hogy melyik volt előbb, hogy emlékszem arra, hogy amikor meg akarták szerezni a nevet a GT-hez, a
GT40 név jogtulajdonosa egy dömpernyi lóvét akart leakasztani a
Fordról. Bár a linkekkel kíméletes voltam, az összes itt megjelent
színvariációval, meg kivitel
eltéréssel nem is hozakodtam elő, de ez akkor is csak össz-vissz
háromféle öntvény, mindössze egyetlen márka két korszakából.
Azt
már régen tudjuk, hogy a Hot Wheels az amerikai automobilok
megmintázásában még akkor is jó, hogyha amúgy nem feltétlenül
van ízlésük a díszítésük tekintetében. Az viszont egészen
meglepett, hogy mennyire jól sikerült az ő GT40 értelmezésük!
Egyfelől
a GT40-nél akkor is teljesen indokolt és elfogadható a
racsingfestés, ha történetesen utcai változatról van szó. Ez az
autó egyszerűen ilyen. Másfelől ezt most kitűnő ízléssel
sikerült megvalósítani! Jó, én elfogult vagyok a bordóval, pont
annyira szeretem autón, mint amennyire a pirosat meg nem – kivéve
ha Ferrariról, vagy tűzoltószerről van szó. A dupla
menjgyorsancsík megint csak teljesen kor- és típushű, a 22-es
rajtszám elhelyezése szintúgy. (A 22-es meg mindig is az egyik
szerencseszámom volt.) Már eleve sok részletet kidolgoztak az
öntvényen és több apró részlet is kapott kiemelést festékből,
úgyis mint az első világítótestek, vagy a dupla, „Monza
stílusú” üzemanyagtank betöltőnyíláson lévő tanksapkák.
Szép, részletes a beltér – na nem mintha az eredeti valami
bődületesen bonyolult hely lenne –, az üvegfedél alatt megbúvó
motorblokk is megvan. A hátsó kerekek – Hot Wheels hagyomány,
amitől én amúgy rosszul szoktam lenni – nagyobbak mint az elsők,
de a dolog teljesen indokolt, az eredetin is így van ez.
Mit
ragozzam tovább? Ami jó az jó, a Hot Wheels, Ford GT40 értelmezése
kitűnő, tán még a (kortárs) Matchboxra is ráver, pedig azt sem
nevezném rossznak.
Sok apró részlet kidolgozva, remek szín, teljesen indokolt és remekül komponált, teljesen indokolt versenyfestés.
Apró részletek is kaptak festékes kiemelést, a beltér részletes.
A hátsó kerék nagyobb, mint az első, de ez most nem a szokásos HW betegség, hanem teljesen indokolt, mert az eredeti is ilyen. A motorblokk ott figyel az üvegbúra alatt.
Képek az eredetiről, hasonló színben. (Képek: Hammings Daily)
Fedezze fel az apró eltéréseket! Remekül elkapták az eredeti hangulatát a festéssel is.
Nem kell őrülten keresgélni a klíma kezelőszerveit, az már biztos.
2013/12/12
Matchbox Chevy Van - UPDATE
Sokáig nem kedvezett a bolygók állása ahhoz, hogy újabb darabokat tárjak elétek a gyűjteményemből, de most sikerült egy szabad negyed órát erre áldoznom az életemből. Kivételesen nem Porsche lesz terítéken - amit gondolom a címből egyből észrevettetek -, hanem a másik nagy kedvencem, a Chevy Van és annak leszármazottai. Kapásból a legérdekesebbel kezdeném, amit a legutóbbi börzén szúrtam ki és habozás nélkül el is hoztam a kedvező árfekvésnek köszönhetően. Ez egy klasszikus narancs kivitel, amiből már volt itt néhány, különböző csíkokkal. Ezen mondjuk konkrétan egy árva csík sincs, a narancs festésen kívül mást nem kapott. Nem mondanám extra ritka kivitelnek, mert nem túl nehéz belebotlani ilyenbe, így nyilvánvalóan szándékosan adták ki mindenféle minta nélkül. A különlegességet azonban még is hordoz magában, ugyanis nem a neki való blisterbe csomagolták. Ha jobban megnézitek a feliratot, akkor láthatjátok, hogy az egy 4x4 Chevy Vannak készült, ezért is olyan szellős a buborék. Ennek a kis gyári hibának köszönhetően marad bontatlan, legalább is egyelőre még biztos.
Következő versenyzőm egy Mansel pakkból származó Williams Reanault dekorral ellátott példány, aminek nem kevésbé örülök, ugyanis elég kevés versenycsapatos festésű változatom van még, konkrétan ez a harmadik.
Ha már említve lett az emelt hasmagasságú, 4x4-es kivitel, akkor abból is mutatok egyet, ami a huszonharmadik National Truck-in alkalmából került megalkotásra a Matchbox részéről 1995-ben - a 21-ikre készült darabot itt láthatjátok. A pasztel színeket nélkülöző dekorációval megáldott Chevy kapott egy hozzá illő dobozt is, amitől kicsit exkluzívabb benyomást kelt.
A sort egy ötös pakkból származó Breakdown Van-nal zárom. Ez a csomag 1996-ban került piacra, City Life fantázia néven, elég jól összeválogatott típusokkal. A fekete-piros párosítás mindig ütősen hat, amit még egy egyszerű fehér dekorral igyekeztek teljesebbé tenni.
Egy pucér Chevy Van
Ez bizony rossz blisterbe került
Fura, de passzol hozzá a kék hűtőmaszk
Erős a kontraszt a monokróm dobozhoz
Matchbox falván minden vontatós non-stop dolgozik
2013/12/11
Matchboxon kívüliek: 2012 Hot Wheels Boulevard Big Hits '57 Chevy Bel Air
Az 1957-es Chevrolet Bel
Air-el kapcsolatos becsípődésem régi és ismert dolog, nem is
vesztegetnék rá karaktereket, tessenek
innen visszafelé kattintgatni, pár bal
egérgomb lenyomásnyira fellelhető részletes típusismertető is.
Nyilvánvalóan az újabb és újabb értelmezések felbukkanása nem
okoz meglepetéseket e lapokon, ez történik most.
Jól áll neki a
távolság
A
Hot Wheels, Boulevard sorozata 2010-ben kezdte meg hódító útját.
A nálunk a Mattel által hivatalosan nem forgalmazott sorozat afféle
extra kiadás, jellemzően de nem kizárólag a Mainline-ban már
valamikor szerepelt modellek feljavított változataiból áll,
nyilvánvalóan magasabb áron azoknál. Más
modellel még nem találkoztam ebből a szériából, ezért nem
szeretnék messzemenő következtetéseket levonni abból, amit az
egy szem példából láttam, mert ettől bizony nem vagyok
lenyűgözve.
Ez
a Bel Air értelmezés szerepelt
már e lapokon,
különböző festésekkel
többször is,
és bár összességében tetszett a versenyfestése, a minőségével
és a részletességével kapcsolatban voltak kifogásaim. A
legfontosabb különbség, hogy a Boulevard verziónak fémből van
az alváza, így a jellegzetes és látványos első
lökhárító-hűtőmaszk kombó is. Eleve ez eléggé elnagyolt, itt
még csúnya öntési bibik is rombolják az általa keltett hatást.
Gondolom ezt sokan meg fogják bocsátani neki, mert a fém alváz
afféle kisautógyűjtő fétis – nem mondom, hogy indokolatlanul.
Az más kérdés, hogy a karosszéria is elég rondára sikerült az
én példányomon, a csomagtartófedél környékén olyan rút
öntési hiba van, ami ebben az árfekvésben – az eBay-en úgy 5
amerikai dollár körül kelnek el ezek a darabok – kimondottan
ciki. A küllős felnik – valóban átlátni a küllők közt,
tehát nem egybekerék küllő imitációkkal – és a rajtuk lévő
gumiabroncsok szépek. Az ilyen – újabb gyűjtői fétis –
kerekek is a gyűjtőknek szólnak, amúgy pont rosszabbul gurulnak
az ilyen autók, mint a sima, műanyag kerekeken. A beltér
elnagyolt, megkockáztatom, hogy egyáltalán nem szép, cserébe
viszont fekete, nem látszik belőle sok. A motorháztető
felnyitható, ami alatt ott blokk a hűtő és pár más azonosítható
alkatrész, ami mindenképp pozitívum. A hátsó fertály környékén
elfogyott a festék, pedig a csomagtartófedélen bőven lenne szép
részlet amit imitálni illene ebben az árfekvésben. Cserébe
viszont az arányok jók és nekem ez a narancssárga fényezés is
tetszik, nagyon jól mutat a sötétített szélvédőkkel. Olyan az
összhatás mintha egy az eredetiséget a teljesítményért
feláldozó – gondolom normális fékeket is kapott –, költséges
felújításon átesett autót látnánk.
Az
én példányom csomagolás nélkül érkezett, ami abból a
szempontból szerencsés, hogy így alacsonyabb volt az ár, és az
ilyen különleges darabokat én sem szoktam felbontani amúgy, tehát
esélytelen, hogy valóban a kezembe vegyem őket. Jó szívvel
éppúgy nem beszélnék rá senkit, mint ahogy abba sem ölnék
energiát, hogy bárkit is lebeszéljek róla. Ez sem tökéletes, de
másként tökéletlen mint az e lapokon már szerepelt, szintén
a gyűjtői darab kategóriában induló konkurens értelmezés.
A keresés a tökéletes után folytatódik!
Az alváz és ezzel egy anyagból készült első lökhárító és hűtőmaszk fémből készült. Sajnos az öntvény nem sikerült a legszebben.
Van neki motorja a nyitható gépháztető alatt.
A gumiköpenyes, küllős felnik nagyon jól állnak neki.
A beltere nagyon elnagyolt, de legalább fekete, így nem látszik. A jellegzetes hátsó díszítés festési megoldásánál is láttunk már szebbet.
A csomagtartófedél nem kapott semmiféle díszítést, pedig bőven lett volna oda mit festeni, az öntési hiba meg kifejezetten rút.
Jól áll neki a blister és a távolság.
2013/12/10
Matchboxon kívüliek: Siku Opel Rekord Coupe – UPDATE
Az sem ma volt, amikor
én először értekeztem erről a kisautóról, ami még
gyerekkori nagy lieblingem. Mint az az előbb linkelt postból
kitűnik, a kölyökkori példánynak alaposan jutott kiképzés, a
mintájára vett darab bár kifogástalan nem egészen ugyanolyan.
Amikor Rájen kolléga szólt, hogy megválna a saját példányától
ebből, azonnal tudtam, hogy az kelleni fog nekem, mert az bizony
olyan kivitel mint amilyen az enyém volt, csak a színe más. Bajban
vagyok vele, hogy milyen is ez a szín – talán pezsgő? Nyilván
ez sem makulátlan – sőt, valamelyik előző tulajdonosa ugyanúgy
ment golyóstollal a hűtőrácsának, mint én – de megvan minden
alkatrésze, beleértve a működő üléstámlákat is!
Ez már olyan kivitel, ami nekem is gyerekként is megvolt és még az elejét is úgy firkálta össze valaki golyóstollal, mint anno én.
Az üléstámlák dönthetőek, ami az 1:6x méretarányban egészen különleges featúra!
Sajnos ez is szélvédőcserés. Szerintem klassz ez a szín. Még mindig bébi Chargernek látom.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)