2012/05/01

Átalakítás: Hot Wheels - Datsun Bluebird 510

A Hot Wheels Datsun Bluebird 510-es modellje egy igazán szépen összerakott kisautó, már régóta fontolgattam, hogy jó lenne belőle egy a gyűjteményemben. Végül elég sokáig tartott, míg lett belőle, mert vagy nem találkoztam vele, vagy épp a nem tetsző verzió került a kezeim közé. A kegyelemdöfést az idén felbukkanó második recolorja adta meg, azt egyszerűen képtelen voltam nem megvenni. Persze ezen is hezitáltam egy darabig, mert volt pár apró részlet, ami nem igazán tetszett. Majd vettem egy mély levegőt, beletettem a kosaramban és megvettem. Elhatároztam, hogy a számomra nem túl szép részletekkel kezdek valamit - persze nem olyan mélységben, mint ahogyan Andrew tette. Az első ilyen a kerekek száműzése volt. Pár napja találkoztam pár képpel, ahol  valaki lecserélte azokat a Studebaker Champ Good Year feliratos kerekeire. Mivel abból volt nekem egy garnitúra itthon - igaz, máshova szántam -, gyorsan abszolváltam a cserét. Ezek után olyat tettem, ami rám nem nagyon jellemző, elkezdtem kifesteni pár részletet, mint például a lámpatesteket, a kipufogót, valamint a hűtőrács körüli krómkeret. Utóbbi azért is volt elengedhetetlen, mivel annál a résznél elég csúnyára sikeredett a matt festék felvitele, ezzel a mozdulattal pedig mindez szépen eltűnt. Mivel eddig nem nagyon csináltam ilyen pingálásokat, így csak óvatosan és módjával bántam a festékfilccel, de a C oszlop szellőző rostélya még szúrja a szemem, azt talán még majd megcsinálom. Ilyen függő tétel még a két lökhárító krómozása is, meg filóztam a bukócső matt feketével való átkenésén, majd meglátom. Szerencsére összeragasztanom nem kellett, mert elég passzentosan rögzül a lefúrt szegecsnél az alváz, így bármikor könnyedén szétkapható, ha esetleg még is úgy gondolom, hogy folytatom a pingálást. Eme szolid átalakítás során szerencsére semmit sem sikerült elrontanom, aminek nagyon tudok örülni, hiszen már ezzel a pár "tollvonással" is sokkal jobban néz ki, mint eredetileg.

  Az eleje kicsit bibis, de nem tudtam válogatni
Szép, részletgazdag modell
 Ezen a felnin nem tudok napirendre térni
 Kis modding után ez lett a végeredmény
 Eleve ezekkel a kerekekkel kellett volna kihoznia a Hot Wheelsnek
  A króm keret festésétől tartottam a legjobban
 A kipufogó dobját is kipingáltam, persze előtte körbemaszkoltam
Minimál lámpafestés, a rendszámvilágítást is "lekrómoztam"
 El lehetne még itt is mélyedni a részletekben
 Így néz ki a beltere
 Hot Wheels - Datsun Bluebird 510

4 megjegyzés:

Andrew0807 írta...

A kevesebb néha több. Nagyon baba. Nekem mondjuk a piros jön be jobban.

Sam. Joe írta...

Nagyon karaj! A Hot Wheelst is utolérte a hülyekerékitisz. 8-( Azon gondolkodtam, hogy mennyire nézne kis idétlenül egy matrica alapú racsingfestés ezen. Pl. a klasszikus Matchbox Escort mintájára. Hmmm?

RÁJEN írta...

Állati jó lett!

porsche írta...

Köszi srácok.Igazából a piros meg ez között nem nagyon tudnék választani, viszont pirossal még nem találkoztam, csak fehérrel meg sárgával.