2012/04/22

Átalakítás: Matchbox MB-03 Mercury Cougar

Gondolkodtam, hogy átalakítással vagy felújítással jelöljem a posztot, de mivel ez nem az ős Matchbox Mercury Cougar, amit a halálából kell visszahozni, hanem egy 2004-ben debütált premiermodell 2008-as piros színvariációja, így ez a címke talán jobban illik hozzá. Bővebb infók a kicsiről és a nagyról is Ikarus kollégánál.

Ötlet
Általában egy jó állapotú autó átszabásába akkor kezdek, ha böngészés közben valami olyanba botlok, ami megmozgatja a fantáziámat, de nem feltétlenül az eszméletlen átalakítás miatt. Nehéz megmondani, hogy mi is az ami megfog. Ebben a konkrét esetben az, hogy a Totalcarnál Winklernek ugyanilyen autója van, így az elismert autós újságíró hobbiautója szolgáltatta a mintát. Szóval az ötlet születésekor fejben mindig elraktározok egy jegyzetet, vagy még emellett megpendítem Tomminak, hogy mi jutott az eszembe. Ezután, ha nincs itthon alapanyag körbekérdezek a környezetemben, hogy valaki rendelkezik-e éppen egy fölös példánnyal, vagy feltúrom kicsit az internetet. Törekszem arra, hogy a legalacsonyabb összegért hajtsam fel az adott darabot, hiszen úgy is szét fogom kapni és leszedem a festéket, akkor meg nem számít annyira az állapot.

Nem így ebben az esetben. Ugyanis a krómozott elemek javítása elég pepecs dolog és nehéz is szépen kivitelezni. Szerencsére sikerült egy kedves kollégától baráti áron egy hibátlan darabot szerezni. Érdekes, hogy bár csak 4 éves a modell, nem könnyű felkutatni. Talán azért, mert a gazdája még nagyban használja. A lényeg, hogy viszonylag könnyen sikerült előkeríteni.

Festés
Alapvetően csak a kasznihoz kellett hozzányúlni, hiszen a kereken nem akartam változtatni, mert ennél jobban illőt ehhez az autóhoz nem nagyon lehet találni, a krómozás rendben volt ugye, ráadásul még elöl feketével hátul pirossal festve is voltak a lámpák. A beltérben csak a kormány karimája kapott egy barna színt.

Ez így elméletben nagyon szépen is hangzik, de persze mindig közbe jön valami amire nem számítunk. Így volt ez ennél az autónál is, amikor krómozott alváz festése után a lakk teljesen összegyűrte a festéket és emiatt teljesen le kellett takarítani úgy, hogy az alatta lévő króm ne nagyon sérüljön. Végül csak ott sérült amire később úgy is újra festék került. Úgyhogy ha valaki esetleg belefogna egy "krómozott" műanyag felülfestésébe, akkor az azon a részen takarítsa le a krómot - például alkohollal - vagy ne lakkozza le, mert a festék a krómon nem tud maradéktalanul megszáradni és a lakktól félig oldott állapotba kerül, amitől úgy néz ki, mint az elefánt bőre.

Azonban öröm az ürömben, hogy így a hátsó lámpák és az orrész festése a javítás után sokkal realisztikusabb lett.

Visszatérve a kasznira. Igyekeztem minél strapabíróbb festést készíteni, így ennél az autónál először, három réteg alapozót fújtam. Emellett nem egy rétegben, hanem két-három hígabb rétegben került fel a szín. A tetőn két réteg a matt fekete. Ezt végül négy vagy öt, de lehet, hogy hat réteg lakkal fixáltam. A tetőre egy külön réteg matt lakkot kapott, mert a többi felületen fényes lakkot használtam, ez meg nem lett lemaszkolva, mert a maszkolószalag tuti föltépi a festéket. Az ablakkeret krómozását úgy oldottam meg, hogy pengével lekapartam a festéket.

Az egész fényezésnél csak egy akadályba ütköztem, amikor a híg színfesték buborékos lett. Ezeket nagy türelemmel az ecsettel szépen ki lehet szúrni. Ellenkező esetben ott marad a formája, mert a matt festék gyorsan szárad.

A szélvédőt picit felpolíroztam, majd az ablakkeretét szürkével lefestettem. Egyedül az oldalsó indexek nem kerültek kifestésre, de csak azért, mert a kasznin nem volt kidomborítva és nehéz lett volna szépen megcsinálni.

Minden buktató ellenére a több éve fejben lévő terv örülök, hogy előkerült és egy olyan autó született belőle, amivel elégedett vagyok.

 Attól függően, hogy honnan nézzük kicsit hullámosnak tűnik a festés.

Innen nem.

Délutáni fényben oldalról.

Szemből. Az alváz alsó része is megkapta a színt.

Belül csak a kormány festett semmi más.

Ez volt a kiindulási alap.

Ez meg az ötletadó.

6 megjegyzés:

porsche írta...

Szerintem nagyon jó lett, grat.

Andrew0807 írta...

Porsche: Köszi! Lehet csinálok egyszer még egyet.

somytomy írta...

Nagyon jó lett, ilyenkor mindig elsírom, hogy nekem ez nem megy. A helyedben már készülnék a következő példányra, ami Winkler úr asztalát díszíti, miután tudomást szerez erről.

(ps: kromofágot hol lehet venni?)

RÁJEN írta...

Ez bizony nekem is tetszik, grat!

Sam. Joe írta...

Elfelejtettem itt is megdicsérni, ami attól van, hogy én már sokkal korábban láttam.

Andrew0807 írta...

somytomy: Köszi. a kromofágot betiltották eu-s előírások miatt. Lassan elfogy, úgyhogy ki kell találnom majd valamit.

Rájen;Sam.Joe: Köszönöm :)!