2011/03/06

Matchbox Glo Racers – GR-5 Twilight TR

Még január végén szembesültem azzal, hogy a Triumph TR7 szerintem időtálló és nagyon szép formájáról nem feltétlenül ugyanaz a véleménye mindenkinek mint nekem. Mindenesetre a tény nem tántorít el attól, hogy a Corgi Juniors változat után terítékre kerüljön egy ritkább Matchbox kivitel is. Ezúttal nyugodtan eltekinthetek attól, hogy az eredeti autóval foglalkozzak, hiszen ezt megetettem a fentebb linkelt postban.

OMD – Opálos Mesebeli Derengés
Rettenetesen kezdek kiábrándulni Charlie Mack Matchbox bibliájából, mert akárhányszor találok valami egzotikusabb Matchbox holmit és Charlietól várok segítséget, akkor csupa „nesze semmi fogd meg jól” információra bukkanok.

Mai szeánszunk tárgya ugyanis nem az itt dominánsan előforduló 1-75, illetve 1-100 szériából került ki, hanem egy Glo Racers (Glow Racers – kb. izzó/ragyogó versenyautók, bár szerintem a derengő inkább találó) nevűből. Charlie a következőket írja róla: „A Glo Racers sorozatot 1982-ben dobták a piacra. A műanyag karosszériájú kisautók világítottak a sötétben. 1983-ban a Lesney eladta az öntőszerszámokat a Lash-Tamronnak, mely folytatta a gyártást, csak a Matchbox és Lesney azonosítókat tüntette el róluk és a csomagolásukról.” Ezen kívül még közöl egyetlen képet, egyetlen autóról és felsorolja a megjelent verziókat:
  • GR-1 Light Beamer
  • GR-2 Speed Blazer
  • GR-3 Flamin' Vette
  • GR-4 Streak Ray
  • GR-5 Twilight TR
  • GR-6 Quicksilver
  • GR-7 Burnin 280
  • GR-8 Sizzlin ZX
  • GR-9 Turbo Flash
  • GR-10 Dark Rider
  • GR-11 Flash Fire
  • GR-12 Night Bird
Nos, ezzel nem igazán lettünk előrébb és némi nettúrás, meg az empírikus tapasztalataim alapján jóval több további információval szolgálhatok – bár a Lash-Tamronról pont nem találtam semmit.

A tizenkét tagú sorozat összesen hatféle kisautót, fajtánként kétféle festést tartalmaz. A szériához valószínűleg nem vehették meg a névhasználati jogokat, ezért illették fantázianévvel az amúgy Porsche 928-ast, Triumph TR8-at, az első generációs 3-as BMW, Group 5 versenyváltozatát, Chevrolet Corvette C3-at, második generációs Pontiac Firebird-öt, Datsun 280 ZX-et mintázó autókat. A hatféle autó között találunk olyat, ami akkor már szerepelt az 1-75 szériában, de olyanokat is, melyek egyáltalán nem – sőt azóta sem. Így megkockáztatom, hogy az alváztól eltekintve teljesen műanyagból készült sorozatnak nincs köze azokhoz, főleg hogy valamivel nagyobbak is mint az amúgy jellemzően 1:64 közeli méretarányú társaik. Ezen kívül a más Matchboxokhoz nem használt mintázatú kerekek – pontosítok: én még ilyen mintázatúakat nem láttam más Matchboxok alatt – is erre utalnak. Nem találtam erre való utalást, de lehetséges, hogy a Glo Racers széria csak Amerikában került kiadásra, mert az egyik 1982 környéki európai katalógusban sem szerepel és az alváz felirata is erre enged következtetni – lásd a képet alább.

Mint ahogy arra a neve is utal, a széria legnagyobb attrakciója, hogy zöldes, derengő fényt bocsát ki a sötétben, hasonlóan mint a világító számlapú analóg órák. Az én példányom konkrétan már nem tudja ezt a trükköt, de lássuk be, egy közel harminc éves műanyagról beszélünk. (Másfelől a fene sem tudja, hogy mitől kéne neki fényeskednie, szóval ha ilyenünk van, ennyi év után már ne szopogassuk, ne nyalogassuk!)

Élt egy évet?
Charlie Mack szerint a széria mindössze egy évet ért meg, majd ejtették és értékesítették a készítéséhez szükséges szerszámokat. Ehhez képest a netes kutatásom során leltem hozzájuk való, a sötétben szintén derengő autópályát is – megint csak lásd a képeket alább. Nyilvánvalóan más Matchbox autópályák alkatrészeiből alakították ki, de akkor is, azért sok energiát és pénzt öltek ebbe a szériába ahhoz, hogy egy év után kinyírják. Egyes kisautókhoz pedig külön kilővő szerkentyűt is mellékeltek.

Az autókat a Matchboxra nem annyira jellemző módon csavarok tartják egybe, így ezúttal szétszedett állapotáról is tudok képet prezentálni.

Ha van kisautó, amit egyértelműen játékszernek szántak, akkor ez az, így talán nem sok értelme van a kivitel részleteit kritizálni, de én mégis megteszem, mivel szerintem a kis Triumph meglepően jól sikerült. Mi több ami a többi változatból a netről vadászott képeken látszik, az sem rossz, sőt! Az egyetlen negatívum, amit fel tudok róni, hogy a beltérbe nem került kormánykerék.

Közel sem a Matchbox történetének csúcsa ez a széria, de érdekes és viszonylag ritka oldalhajtása annak.

Matchbox Glo Racers - Twilight TR.
Ez amúgy egy Triumph TR8, nyitott fényszórókkal, ami egyértelműen csajozós!
Jól látszik a figurákon, hogy valamivel nagyobb, mint a szokásos Matchbox 1-75-ök.
Lesney Products U.S.A., amit egyébként Ázsiában gyártottak. Még az is lehet, hogy nem is forgalmazták Európában?
Mivel csak csavarok tartják össze, nem volt nagy kaland szétszedni.
A másik festése a Triumphnak. Hogy a Charlie által felsorolt nevek közül melyik takarja melyik autót...
...azt nem is olyan egyszerű kitalálni. Nem is találgatok inkább. Azért gondoskodtak róla, hogy a TR8 szerepeljen rajta.
Az én TR8-asom is így lehetett csomagolva valaha.
Érdekes játék lehet ez névhasználati jogokkal! A festésben szerepelhet a...
...BMW, de a nevében nem?
A másik BMW festés, ez úttal kilövő is mellékelve.
Corvette C3.
A "Vette" gyanítom nincs levédve, és gondolom nem véletlen a 3-as rajtszám sem.
Csomagolt állapotában.
Ez pedig a másik Corvette. Nem kell hozzá elem.
Porsche 928.
Porsche 928 másik festés és közelik is róla.
A műszerezettség kitűnő!
Ezen meg egyenesen ott a Porsche felirat! Érti valaki?
Bár ha nagyobb felbontású lenne ez a kép! Ki tudnánk silabizálni, hogy melyik név, melyik autóhoz tartozik!
Ezen a verdán viszont már nem merték egybe írni, hogy "Firebird".
Magas ez a feliratozás dolog nekem!
Kilövésre kész... Csak éppen hátramenetben.
Még autópálya is készült hozzá.
Szemlátomást azokból az alkatrészekből épül fel, mint a többi Matchbox autópálya is...
...de azért nem kevés pénzt öltek bele, hogy...
...csak egy évig készüljön a széria.
Még ha működne is az én példányomon a derengés ennyi év után, akkor is nehéz lenne lefotózni. Ezért álljon itt egy kép egy katalógusból, amin a Burnin' Key Cars derengő változatai szerepelnek. Szóval a Glo Racers is valami hasonló látványt nyújt a sötétben.

7 megjegyzés:

porsche írta...

Ilyen 928-al már találkoztam a neten,de eddig nem tudtam, hogy mi fán terem.

Névtelen írta...

Szerintem ugyanezek a kerekek voltak a Disney-s szérián is. Azt Hong-Kongban készítette egy bérgyártó.
Saabsonett

RÁJEN írta...

Ezek olyan brazil kerekek, nem?
A BMW amúgy tetszik!

Tommi írta...

Érdekes, de ebben a szériában sokkal szebb a második generációs Firebird, mint az 1-75-ben. Miért nem lehetett ilyenre az 1-75-öst? :-(

Sam. Joe írta...

Ott a pont!

Névtelen írta...

Érdekes dolgok ezek mindenesetre, de az ilyen "funkciókért butítok, avagy torzítok-dolog" gyerekkoromban sem tett vonzóvá semmi ilyesmit. Szinte biztos, hogy Amiba készültek ezek, ott meg elég nagy a jómód, hogy csak egy évig szerepeljen egy sorozat. (Amúgy ilyen sorozat a Legoval is volt: egy év után abbahagyták, és állítólag még be is zúzták a megmaradt készleteket, akkorát hasaltak vele!) Charlie Mack meg kezdettől fogva a régi meg régebbi darabokra gyúrt rá, nem csodálom, hogy ezt a sok, csili-vili távol-keleti vadhajtást nem gusztálja végig, ami tényleg szinte követhetetlen! Emiatt én nem neheztelek rá annyira, pláne, hogy értékük sem lesz igazán soha, pl. a Lesney-s MB-hoz képest! Ha meg még ráadásul van a csomagoláson leltár is (mint itt is), akkor szerintem nincs is akkora probléma.

Sam. Joe írta...

Úgy gondolom, hogy a név kötelez. Amíg egy könyvet enciklopédiának hívnak, addig enciklopédikus információkat várok el tőle. Az, hogy az eredeti csomagoláson volt összefoglaló az autókról, azzal nem vagyunk kisegítve, ha nincs bontatlan példányunk. 8-(