2010/12/14

Matchboxon kívüliek: Hot Wheels Rig Wrecker

A Hot Wheelsről többnyire nem a kamionok ugranak be az embernek, pedig azért akad náluk is ebből a jármű fajtából. Sőt, a Matchbox Convoy sorozatához hasonló is volt annak idején Steering Rigs néven és amiként a Matchbox 1-75-ös sorozatában is felbukkannak olykor kamionok, teherautók úgy a Hot Wheels normál sorozatában is. A Rig Wrecker is ez utóbbiak közé tartozik, 1983-ban mutatkozott be, majd 2003-ban köszönt el végleg. Maga a jármű ha névtelen is, lerí róla, hogy ez bizony egy Ford CL9000-es kamionmentőnek átépítve. Ahhoz képest, hogy nem ez a cég fő profilja, egész tetszetős kamiont alkottak. A szélvédő átesett egy kis chopoláson, így kölcsönözve egy kis rod-os beütést neki, amire rásegít a fekete fényezésre festett lángminta. Sok apró, szinte kötelező részlet megtalálható rajta, mint a fellépő lépcső, a tetőlámpák, kürt, valamint a krómozott kipufogók. Természetesen a hűtőrács is krómban úszik, az üzemanyagtartályokkal együtt. A hátsó felépítmény sem lett összecsapva, oldalt két nyitható rekeszt találunk - ami itt a vastag festéstől alig látszik -, belül pedig kazánlemez borítást, amin egy emelő, akkumulátor és egy kerékkulcs kapott helyet. A hátsó lámpákról sem feledkeztek el. Természetesen gém is került rá, ami szerintem a gyenge pontja. Kinézetre nyerő, látszik, hogy kitolható - lenne -, ott van a hatalmas hidraulikus munkahenger, kábeldob amiből a kábel stilizáltan belecsatlakozik a gémbe. Ebből a műanyagból van kialakítva két tetőfényszóró, valamint egy villogó középen, amik viszont nem a legszebbek. Ha mégis ilyen frankón mutat a gém, akkor jogos a kérdés, hogy miért lenne a gyenge pontja. Azért mert fix, igazából az egész csak dísz. Szerencsére ezzel a tervező is tisztában volt, így kreált az autó végébe egy nyúlványt, amire rá lehet akasztani a vontatni kívánt járművet. Hasonló az egész kialakítása, mint a Ramblin' Wrecker-é, ami nem véletlen, hiszen mindkettőt Larry Wood tervezte. Ráadásul a South Texas Diecast Collectors oldala ezt a 1997-es festésű változatot is Ramblin' Wrecker-ként említi. Összességében egy eltalált modell, kár, hogy itt sincs kiaknázva a gémben és a kampóban rejlő lehetőség.

Az elejéről csak a Ford felirat hiányzik
Tagadhatatlanul Hot Wheels termék
A gém és a kampó fix, vontatni az autó hátulján levő bütykön lehet
A kazánlemezen heverésznek egy esetleg mentés segédeszközei
Az eBay-en találtam ezt a képet egy igazi CL9000-es Wrecker-ről

2 megjegyzés:

Sam. Joe írta...

Végigkattintgattam a Steering Rigeket... Waaaz. Kell!

Névtelen írta...

Tényleg jók a Steering Rigek, de az Ebayen horror az áruk! (legalábbis amik épp fent voltak.)

A kamcsi nem rossz, nekem aranykrómozott/fekete színben van meg. A gém hiányosságai pedig (szerintem) a költségcsökkentésben keresendő! Mozgó alkatrészeket csak több alkatrész legyártásával lehet megoldani, jelen esetben kellene egy külső gém, egy belső gém, és külön az alj, amihez a gém csatlakozik, ehhez már három szerszám kell! Különálló kampóról, vagy esetleg működő csörlőről pedig még nem is beszéltünk! Az átlátszó forgólámpa meg a ráadás lenne! Mennyivel kényelmesebb és persze olcsóbb így megoldani: kifröccsenteni egy darabban egy bónuszpöcökkel, azt kész! Ezért spórolnak ki gyakran sok mindent! Én a markolókat utáltam emiatt, ott az egyik ízület nem működött sosem, mert nem volt megcsinálva!