2010/11/16

Átalakítás: Matchbox Car Transporter Trailer

Gyerekkoromban egyetlen Convoy sorozatú Matchboxom volt, aminél a trailer egy lowloader volt. Szerettem, mindenfélét pakoltam rá, mint rakomány, de mindig is zavart, hogy keskeny, illetve rövid a lapos rész benne. Ebből kifolyólag, egyből megláttam a lehetőséget egy hiányos Car Transporter Trailerben, mikor az elém vetette magát. Igazából nagy erőfeszítést nem igényelt az átalakítása, a felső szintet tartó részt kellett csak lefűrészelni, utána picit szépíteni a vágás nyomait, majd újrafesteni. Így utólag már szerintem a peremet sem hagynám rajta, akkor még egész jó ötletnek tűnt, főleg, hogy így az oldalfalon az élek eltüntetésével nem kellett vesződnöm. A végeredmény egy jó kis munkagép szállító trailer lett, amire jóval nagyobb dolgok is ráférnek, mint a keskenyebb lowloader trailerre.

A kiindulási alap
Megfosztva a felesleges alkatrészektől
A peremet lecsúszásgátló jelleggel hagytam meg, bár lehet, hogy nélkülük még jobban mutatna
Ilyen lett a végeredmény

7 megjegyzés:

Sam. Joe írta...

Jó az a perem, kell, szerintem teljesen oké. Tudom, menjek a csudába olyan ötletekkel, melyek gyakorlatilag megvalósíthatatlanok, de eszményi hely lenne egy "Rent-a-Trailer Call: 555 657 2569" matricának! ;-)

porsche írta...

Tettem már rá kísérletet, de nem sikerült szépen kiviteleznem.

RÁJEN írta...

Nagyon jó ötlet, és a kivitelezés is tetszik! Ötös, ülj le!

Tommi írta...

Ez nagyon zsír!

pittlaren írta...

Marha jó! Meg nem mondanám, hogy házi barkács!

porsche írta...

Köszi fiúk.

Ferenc írta...

Jó lett!