2025/06/19

Matchbox HKX98 9-Pack 2023 – 1935 Ford Pickup

A 2023-as, 9-es szettből ismét olyan kisautót mutatok, mely ugyan remek, de az 1-xxx sorozatban megjelent változatait biztosan nem tettem volna be a kosaramba a boltban.

A Matchbox egyszerűen csak 1935 Ford-nak hívja ezt az öntvényt, de úgy voltam vele, hogy nevezzük már nevén a gyereket, ez egy kisteherautó (volt születésekor)! Mivel nagyon erősen módosított streetrodról van szó, nem sok értelmét látom az eredeti autó történetével foglalkozni. Alvázas konstrukció, V8-as blokk, eszményi alap a módosításokhoz és amikor a második világháború után ez a szubkultúra igazán szárba szökkent, gombokért is mérhették – ha nem egyenesen a roncstelepről hozták el. A témával érdemben foglalkoztunk a múltban, ha gondoljátok kattintsatok egy kis autótörténeti elméleti alapozó olvasnivalóért.

Az öntvény 2021-ben debütál az 1-100 sorban, mint MB-21. Ha jól számoltam tízféle verziója létezik és az utolsó 2024-ből való, Super Chase és mint ilyen igazán ritka. Az én szememben azonban csak afféle „befektetési Matchbox”, mert egyáltalán nem tetszik, ámde gusztustalanul drága a másodlagos piacon. A festés amit ebben a postban láthattok, a HKX98-on kívül még kétszer szerepel a Matchbox kínálatában, mindkétszer ötös csomagokban. 2022-ben Coffee Cruisers III ötös pakkban debütál a festés. 2024-ben ismét előkerül, a Road Cruisers nevű pakkban bukkan fel – ezeket lásd alább.

Az öntvény szerintem remek! Kitűnően hozza a streetrodok összes jellegzetesség. Szeretem, hogy bár a platón ott az utólagos benzintank, mégis lehet pakolni a platóra mellé. A sötét-metálzöld fényezés az arany motívummal szerintem kifejezetten jól sikerült.

Joggal merül fel a kérdés, hogyha agyba-főbe dicsérem, akkor miért mondtam a bevezetőben, hogy nem vásároltam volna belőle az 1-xxx sorozatban megjelent változatai közül. Nos, egyszerűen nekem egy ilyen járgány már „túl sok”. Teljesen megértem hogy miért lelkesednek érte mások, de úgy vagyok vele mint a parasztbácsi a zsiráffal az állatkertben: „Elnézem-elnézem, de otthonra nem kéne!”

Az erről a pakkról szóló többi postot erre a linkre, vagy a címkefelhőben található tag-re kattintva találjátok meg.

Nagyon vagány, az összes streetrod jellegzetességet hordozza.

Remek a színválasztás!

Ez a motívum is teljesen rendben van!

Klassz, de nekem az ilyen szinten módosított rodok már nem tetszenek, ezért szólóban biztos nem akasztottam volna le a tüskéről valamelyik 1-xxx sorozatú testvérét a boltban.

Benzintank (?) a platón, de megmaradt a játékszer funkció is: Lehet rajta szállítani bármit!

A múlt: Ebben a 2022-es pakkban debütált a festés. (Fotó: eBay)


Jelen post tárgya, a 2023-as 9-es pakk. (Fotó: eBay)

A 9-es pakkhoz képest a jövő: 2024-es ötös csomag, változatlan festéssel. Ezeddig a 2024-es változatok az utolsók belőle.

Nincsenek megjegyzések: