2017/02/19

Matchbox MB-07 Hairy Hustler

Még mindig eltökélt szándékom, hogy a gyerekkoromban nyűtt és ezáltal eléggé elhasznált, vagy netalán elkallódott kisautóimat újra beszerzem - sajnos még van mit pótolnom. Mutattam már nem is egy ilyet és most megint újabb darabot mutatok nektek.

Hivatalos nevén Hairy Hustler, ami nem mond túl sokat, de szerencsére kollégám már korábban kinyomozta, hogy mit is takarhat ez a fantázianév, honnan jöhetett az ihlet eme Matchbox megtervezőjének. Az én példányom első gazdája az unokatestvérem volt, az egyik náluk töltött látogatáskor került elő az egyik szekrényből és egyből nekem lett ajándékozva. Annak ellenére, hogy idősebb nálam a modell, meglehetősen jó állapotban került elő, kicsit kopottas volt, a matricák elnyűttek, de még mindig nagyon jól és egyenesen gurult. Igazából ez a tulajdonsága miatt kedveltem meg, a formája valahogy nekem túl futurisztikus volt, bár annak idején biztosan nem ezt a szót használtam volna erre. A lényeg, hogy én hűségesen randalíroztam vele a nappaliban, megfosztottam a matricák maradékaitól, aztán később kapott egy kis filces feljavítást is. A fentiek tükrében mindenképpen szerettem volna, ha van belőle egy viszonylag hibátlan, ép matricákkal rendelkező példányom. Szerencsére pár száz forintos tételként elém ugrott egy anno, így nem haboztam a megvételével. Sőt, később még egy nagyon jó minőségű utángyártott dobozt is vettem hozzá.

 Nem teljesen hibátlan darab, de ez még nekem belefér
Ezek a matricák az örökölt darabon már eléggé megviseltek voltak a sok tologatástól
 Igazi angliai darab, jó sok fém van benne
Egy utángyártott dobozban lakik

5 megjegyzés:

Trolleybus írta...

Nekem zöld Super GT-s volt ebből.

Sam. Joe írta...

Alapvetően lábrázásom van a fantáziamodellektől, de ez a forma nagyon szép.

RÁJEN írta...

Joe jól beszél, de meg tudom érteni az újbóli beszerzés szükségességét :)

Unknown írta...

ilyen volt életem elsö matchbox-a.jo ujra látni,sajna az iskolába eltünt

porsche írta...

Nem hittem volna, hogy pont ez a Matchbox késztet majd titeket "gépelésre", de örülök neki ;-)