2016/10/21

Matchbox MB-66: Land Rover Discovery

Mielőtt ennek a bejegyzésnek nekifogtam, végigpörgettem a blogot, hátha megspórolhatok némi gépelnivalót egy régebbi poszt linkjével. Sajnos összesen egyetlen egy korábbi bejegyzés van az oldalunkon, ami erről az autóról szólna és az mindemellett elég rövidke is.

Discovery
Az 1980-as évekre a Land Rover felismerte, hogy nem tud versenyezni a terjedő japán típusokkal (pl. Mitsubishi Pajero, Nissan Patrol), ha nincs hasonló méretű terepjárója. A fejlesztés lényege az volt, hogy a Range Rover hajtásláncát és futóművét egy kisebb karosszéria alá tudják betuszkolni, s a típus méretben, árban és használhatóságban is a Defender és a Range közé ékelődjön be. 1989-re ért révbe a projekt, s ez év októberében be is mutatták az új típust, mely a Discovery nevet kapta.
Motorválasztéka kezdetekben mindössze egyetlen benzinesből (a klasszikus 3,5 literes V8-as) és egyetlen dízelből állt (2,5 liter soros 4 hengeres), melyekhez kézi kapcsolású váltó tartozott, s a korai időkben háromajtós karosszéria is elérhető volt. 1992-ben jött az első frissítés, ez hozott egy automata váltót a dízel motorhoz és egy 2 literes benzinmotort a különböző piacok adózási normái miatt. 1994-ben a 3,5 literes benzines 3,9 literre hízott, a 2 literes erősödött néhány lóerővel, a dízel károsanyag-kibocsájtási optimalizálást kapott, elhagyták a háromajtós karosszériaváltozatot, valamint változtattak a lámpatesteken is. A következő nagyobb átdolgozás 1998-ban következett be, "720 módosítás"-sal, ahogy a gyár kommunikálta a külvilág felé. Valójában bevezették az európai piacra az USA-ban korábban forgalomba hozott 4 literes (eközben más piacokon már 4,6 literes volt a nagy benzines) V8-ast, reszelgettek valamit a dízel motoron és a hajtásláncon, farigcsáltak a karosszérián, majd innentől kezdve szinte minden évben történt valami fejlesztés, ezek már főként elektronikai téren. A típus gyártása végül 2004-ben állt le az utód megérkezésével.

Ugyanez kisautóként
Szeánszunk tárgya 2009-ben jelent meg és remek matt barna festéssel látták el. A dekoráció alapján erdei kisegítő autó, mely túrázókat menthet, illetve vadászokat szállíthat adott esetben. Hasmagassága megfelelő, kerekei terepjárósak.


 Köves talajon sem jön zavarba.
 A pótkerék egy kicsit kisebb a kelleténél.
Sajnos lámpafestést nem kapott.
A sziklmászás sem jelent problémát.

1 megjegyzés:

porsche írta...

Jók lettek a képek, frankó helyszín.