2015/02/04

Matchboxon kívüliek: Majorette No. 210 – VW Golf

Nagyon érdekes, hogy valamiért a Volkswagen Golf első generációja mindig kifog a kisautógyártókon. Valahogy, valamiért mindig van pár olyan részlet, amit nem sikerül jól megmintázni, pedig lelkes próbálkozások akadnak szép számmal. A Majorette munkája is a „majdnem jó” kategóriában indul.

A franciásított német
A típustörténetet joggal lustálkodhatom el, hiszen a múltban már teljesítettem a feladatot. Viszont beiktatnék ide egy reklámot.

A világ legrövidebb könyvei sorozatnak nem véletlenül tagja a "Német Humor Évszázadai". Ez a reklám mintha a testvére lenne a klasszikus Orion reklámoknak.

Az 1978-as katalógus az, amiben először nyoma van a Golfnak, igaz ott még csak rajz formájában, nem fotóként. Maga a kisautó közel sem rossz feldolgozása az eredetinek, hiszen igencsak részletes, de valahogy furák az arányai. Éppen csak, de az övvonal feletti része túlságosan magasra nyúlik az én szemmértékem szerint, ami igazán oldalnézetből feltűnő. Ha ez nem zavarja a szépérzékünket, akkor viszont egy közel tökéletes apró Golfról beszélünk – a játékszer kategóriában legalábbis mindenképp.

 Nagyon szeretem a sok, kidolgozott, apró részletét. A fényszórók a szélvédő anyagából vannak, a lökhárítókban ott vannak az irányjelzők.
 Az övvonaltól fölfelé nem jók az arányok.
 A hátulja is nagyon szép, a Majorette sajátosság "nyuszifüles" vonóhoroggal.
A csomagtartóban mindenféle sportcucc, köztük egy golfütő is.

2 megjegyzés:

Trolleybus írta...

Mi más is legyen egy Golf csomagtartójában, mint egy golfütő? :)

Sam. Joe írta...

Ahogy mondja, uram! Nem is értem, hogy más gyártók miért nem lőtték le a poént. Ráadásul a Majorette nem szájbarágósan csinálta, a teniszütőkkel, meg a csukákkal szerintem teljesen elegáns.