2014/04/02

Matchboxon kívüliek: Corgi Juniors 1975 Buick Century Regal

Amikor kiskölyök voltam, az egyik osztálytársamnak megvolt Kojak hadnagy szolgálati járműve kicsiben. Ő volt a szünetek, meg a napközi császára. Felnőtt gyűjtőként szereztem be azt a darabot, amivel kapcsolatban post is született.

Gyerekként fogalmam sem volt arról, hogy a Corgi aztán rendőruniformist adott a Buickra – lásd az előbb linkelt postot – arról meg végképp nem tudtam, hogy a Mattel bekebelezte a Corgi Toys-t és már Hot Wheelsként, de még valószínűtlenebb járőrautót fabrikált ugyanebből a termékből.

Azt már korábban tisztáztuk, hogy megmintázott kivitel az 1975-ös. Ekkor alapvetően kétféle motorral kínálták a Century Regalt. 3,8 literes V6-ossal, illetve 5,7 literes V8-assal, de ebből létezett két- és négytorkú karburátoros verzió is. Ezek rendre 110-, 145-, 165 paci kieresztésére voltak képesek. Az alapáras a háromfokozatú manuális váltó volt, a szintén háromsebességes Turbo Hydra-Matic automata az extrák listáján szerepelt.

 Az 1975-ös Buick katalógus minket érdeklő oldalai.













Be kell valljam, hogy egészen addig, míg valamelyik börzén bele nem futottam, nem volt tudomásom arról, hogy teljesen civil verzió is készült ugyanebből az autóból a Corginál. Most könnyű dolgunk van eldöntendő azt, hogy a tyúk vagy a tojás volt-e előbb: A civil Century Regalnak is az a szélvédője van, ami a Kojak Buicknak, azaz megvan a helye a „kojakvillogónak”. Na igen, a színe az pusztító.

 Ezt hívják "játszottak vele" állapotnak.
 Lófarkas Lány hozzáöltözött a verdához. Éppen hogy csak nem Collezione Grüne Slájm színű.
Ciki, de eddig fel sem tűnt, hogy belül is krómszínű.

1 megjegyzés:

Tommi írta...

Jó lesz ez is, meg a Yatming Mustang is a Collezione Grüne Slájm-ba, hidd el. ;-)