2012/12/22

Matchboxon kívüliek: Grell - Trabant 601 u és IFA Camptourist

Nem is olyan régen volt, hogy beszereztem Grell modelljeim első két példányát, máris itt van a harmadik. Számomra ez a darab a legfontosabb, hiszen gyerekkorom autós utazásait Trabant 601 Universal hátsó ülésén éltem át. Nem írom, hogy egy, mert édesapám időközönként újra cserélte őket, majd egy négyüteművel fejezte be Trabantos pályafutását. Egy közös dolog azonban mindegyikben megvolt, mégpedig a kombi karosszéria. Ha jól emlékszem akkor volt egy zöld és egy vajsárga is, de többnyire a piszkosfehér volt a nyerő szín - az 1,1-es sárga volt. Értelemszerűen az utolsóra emlékszem a legjobban - az is volt meg a legtovább -, ez fehér volt és a végére egészen jól felextrázott. Volt jobb oldali tükör, hátsóablak fűtés, hátsó ablaktörlő, elöl és hátul ködlámpák valamint tolatólámpa. A szövet-műbőr üléshuzat autóról autóra vándorolt, ami sejteti minőségét, közel húsz év után csak egy kicsit ment össze és kopott meg a huzat, ilyet manapság már szerintem nehéz találni. A műszerfal alatt tartott kistáska, amiben az izzókészlet, a légnyomás mérő és hasonló kis apróságok voltak, az jelenleg a Corsám csomagtartójában tölt be hasonló szerepet, ennyi maradt meg a múltból - természetesen az emlékeken kívül.

A korábban megismert Grell modellekhez hasonlóan ez is igen szép és részletes kidolgozású, jól mutat ebben a matt zöldben, amit a fehér tető még jobban kiemel. A részletek kifestésénél leragadtak a hűtőrács, az első fényszórók és a hátsó lámpatesteknél, pedig akad még ezen kívül számos részlet, ami kaphatott volna plussz festékréteget. Kapásból az első indexek, a hátsó köd- és tolatólámpa, a kilincsek, a C oszlopon levő szellőző, a hátsó zsanér takarója, a tető pereme és a díszcsík, ami a karosszéria elemek csavarozását hivatott eltakarni. Persze egy reklám célokra szánt kisautótól nem várok el ilyet, de legalább leírhattam, hogy tényleg minden részlet a helyén van. A külsőnél maradva említésre méltóak még a króm lökhárítók, elöl a köténylemez is meg van, hátulra pedig egy jó hosszú, dupla csövű kipufogóvég került, nem is beszélve a szintén krómozott dísztárcsákról. A beltér is szépséges, bár lefotózni nem tudtam. A kormánya a kifutó széria négyágúja - a négyüteműé is ilyen volt -, viszont az mögött két kerek műszerfal domborulat van, ami inkább az utólagosan barkácsolt Trabikra szokott jellemző lenni, hiszen vagy egy kis, vagy egy nagy szögletes dudor szokott lenni. Összességében azonban szerintem nagyon jól sikerült darab, sokkal jobban tetszik, mint a Maisto kivitele, főleg azért, mert ez kombi.

A Trabanthoz járt még egy IFA Camptourist névre hallgató, sátorrá alakítható utánfutó is, melynek a népszerű videómegosztón megtalálható a reklámfilmje. A Wartburghoz csomagolt vontatmányhoz hasonlóan ez is tiszta műanyag, de kellőképpen részletgazdag, a célnak tökéletesen megfelel. A teteje lepattintható, de teljesen üres, csak a sárvédő dobok törik meg az egyhangúságot. A dolognak az ad egy kis pikantériát, hogy a kétütemű csodához nem lehet rákapcsolni, mert azon nincs vonóhorog - illetve ez esetben lyuk. A bliszterben ugyan kóricált egy hártyavékony kis műanyag darabka egy lyukkal, ami gondolom egy öntéshibás vonóhorog akart lenni, vagy csak máshonnan származó sorja. Megmondom őszintén, ez az egy negatívuma van csak így ennek a készletek, de mivel számomra úgy is a négykerekű a lényeges, így ez nem fáj annyira, maximum majd gyártok rá egyet.

 Tetszetős ez a libavégtermékzöld fehér tetőve
 Jól áll neki a krómozott kerék
 Dupla csövű puska kipufogó és extra lámpák
 A jobb oldali tükör ekkor még nem nagyon volt divat
 Egyszerű, de a lényeg rajta van
 A klappfix is kapott lámpafestést
 Jól mutat(na) mögötte
Grell - Trabant 601 u és IFA Camptourist

2 megjegyzés:

Dancergee írta...

Nekem bejönnek ezek a Grell kisautók. Én ebből és a "Limousin"-ból is vettem a zöld-fehér szinűből. Autós pályafutásom én is Trabival kezdtem, szerintem tök jó kisautó, csak van néhány gyerekbetegsége :)

Sam. Joe írta...

Ha végre kijövök a koldus kanyonból, akkor tervezem a Grell készlet bővítését. Főleg mióta megmutattad a szoci teherautóikat...