2010/06/12

Matchboxon kívüliek: Maisto Allstars Elite Transport – 1987 Chevrolet 1500 – 1987 Chevrolet Caprice

Már régóta mondogatom, hogy a Maisto-ra érdemes odafigyelni, mert időről-időre el szokott sülni a kezük és hiánypótló modellek jönnek ki tőlük, gyakran nem is akármilyen minőségben. A ma terítékre kerülő szett is ilyen. Több mint fél éve őrizgetem, mert egyszerűen nem volt lelkem felvágni a csomagolását. Szerencsémre Rájen kolléga megelőzött, ő felbontotta a saját példányát. A képei meggyőztek arról, hogy jó elgondolás az, hogy az enyém NRFB maradjon. Viszont bőven hagyott róla mondanivalót nekem is.

Gyerekrajz-autók
Ha egy kissrácnak ceruzát és papírt adsz a kezébe és arra kéred, hogy rajzoljon egy pickupot és egy személyautót, akkor pont olyan szögletes autókat fog rajzolni, mint a Chevrolet 1500-as és a Caprice.

A szerelvény elején helyet foglaló jármű, a Chevy – hűha, ilyet már többé „nem szabad” mondani – szóval Chevrolet C/K szériájú, „teljes méretű” pickupjának értelmezése. Az 1500-as az alapkivitelt jelenti, azaz kétajtós fülkét, ami három személyt képes befogadni és rövid platót. A megmintázott darab a harmadik generációba tartozik, amit 1973-tól 1987-ig gyártottak inkább kisebb, mint nagyobb változtatásokkal. Igazi igásló és mint ilyen nem is igazán izgalmas. A motor elől van és hátul hajt, opcionálisan az összes kerekét meghajtó verzióban is rendelhető. Az erőművek leginkább benzinesek – ne feledjük, amerikai piacra szánt modellről van szó – és 4,1 literes sorhatostól, egyetlen 4,3 literes V6-os lépcső beiktatásával, 7,4 literes V8-ig tartanak. Mindössze kétféle dízelmotorral kínálják őket, egy 5,7-es, meg egy 6,2-es V8-assal. A hozzájuk tartozó váltók három és négysebességes automaták és manuálisak. A típushoz egyetlen érdekesség kapcsolódik. Elterjedt a pletyka, hogy a rosszul elhelyezett üzemanyagtankok miatt az autó hajlamos a robbanásra és a lángba borulásra oldalsó ütközéseknél. Ezzel szemben a halálos balesetekről szóló statisztikák szerint az autó semmivel sem rosszabb, mint a konkurens modellek, és az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság szerint az autó megfelel az oldalütközésekre vonatkozó biztonsági szabályozásoknak. Nem is Amerikában lennénk, ha nem próbálkoztak volna perekkel a GM ellen ezért, amiket rendre nem nyertek meg.

A Chevrolet Caprice nem teljesen új vendég itt, hiszen korábban már szerepelt, pont egy Maisto modell kapcsán, igaz az egy későbbi kiadású verziót mintáz. Ez a sorban a harmadik generáció 1977-től 1990-ig készül a GM-nél. A szintén „teljes méretű”, azaz csatahajónyi jármű különböző változataiból minket leginkább most a rendőrségi felszereltség érdekel. Az érdekes az, hogy egészen 1986-ig nem volt ilyen felszereltségi csomag a kínálatban, de amikor 1985-ben a cég felhagyott az Impalák készítésével, amikhez kínált ilyet, a Caprice volt a logikus választás a sor folytatásához. A 9C1 nevű rendőrségi csomag mindössze kétféle motort kínált, a 4,3 literes, 140 lovas V6-ost, vagy az 5,7 literes, 190 pacis V8-ast. Mindkettőhöz ugyanazt a négysebességes automata váltót kínálták. A kisebbik erőmű inkább azoknál a városi rendőrségeknél volt népszerű, ahol a leggyakoribb felhasználási mód az utcákon való cirkálás és ezért nem sok szükség van az igazán nagy teljesítményre, míg a másik pedig az országúti járőrözéshez tűnt nyilvánvalóan jobb választásnak. 1986-ban a Michigan State Police kemény tesztnek vetette alá a Capricet mielőtt beszerezte volna flottáját és az nagyon jól teljesített a Ford, Dodge és Plymouth modellekkel szemben így olyan szerződést írtak alá a GM-el, ami mellett egészen a Caprice termékvonal 1996-os megszüntetéséig kitartottak.

A Caprice igen sikeres volt, mint rendőrségi jármű, de nyilvánvalóan csak ez a felvevőpiac nem volt elég nagy ahhoz, hogy a civil felhasználók között egyre népszerűbb SUV-k és minivanek térhódításával amúgy egyre népszerűtlenebb típust egymaga eltartsa.

Piros-fehér-arany
Amit a Maisto blisterbe tett, meglehetősen ellentmondásos. Szerencsére Rájen kolléga alaposan ellátott minket a kibontott járgányokról készült képekkel, hogy alaposan szemügyre vehessük őket. A pickup nyitható motorházteteje és eltávolítható plató borítása szerethető részlet. Az óriási vonóhorog, amiről egészen nehezen tudom elképzelni, hogy játék közben hogyan működhet, már kevésbé jó. Én magamtól nem is jöttem volna rá, hogy ez az alkatrész ilyen bénán van megoldva, mert a csomagolás ez esetben ápol és eltakar.

Ami mellett Rájen sem tudott szó nélkül elmenni, az az igencsak feltűnő ültetés, olcsó lemezfelnivel párosítva. Eleve a teljes szerelvényről nehéz megmondani, hogy egészen pontosan mi is akar lenni. A piros-fehér fényezés, az ajtókra festett, létrás-tűzoltószekercés jelvény és a „Rescue” felirat tűzoltóságra utal. Mint ahogy a „The Desire to Serve, the Courage to Act” jelmondat – „A vágy a szolgálatra, a bátorság a cselekvésre” – meg ha lehet még inkább. A Caprice-ról simán elhiszem, hogy tűzoltó parancsnoki jármű, de az őt vontató Chevy 1500 és trailer kombótól olyan fura ez az egész. Miért kell egy tűzoltó parancsnoki járművet egy szemlátomást erre a célra tartott traileren egy szemlátomást erre a célra tartott pickuppal hordozni? Miért kell ezeket leültetni? Miért kell a Caprice-ba krómozott bling-bling kormány? Hogy egy klasszikust idézzek: „Nem tudom, de meg tudom magyarázni”. Az Egyesült Államokban nem ritkák a speciális feladatra szánt, harsány festésű, rendőrségi – vagy éppen csak annak látszó – járművek. Gondolok itt a D.A.R.E. program – a kissrácokat célzó, prevenciós program, ami a drogoktól, bandáktól és az erőszaktól próbálja őket távoltartani – járműveire. Ezekkel a gépekkel hivatásos rendőrök, vagy gyakran már nyugdíjba vonult a feladatot önként és ingyen ellátó rendőrök járnak az iskolákba – vagy jelennek meg gyerekeket is vonzó közösségi eseményeken – hogy afféle spéci osztályfőnöki órákon magyarázzák el a gyerkőcöknek, hogy a „Drog rossz, ééértem?” (Na jó, az előző linket visszaszívom! Nem akarok én ezen gúnyolódni, mert ez egyáltalán nem hülyeség. Ha csak egyetlen kisklambónak jut eszébe, hogy nem biztos, hogy a kokótól lesz menő és hagyja az egészet a francba, már megérte.) A kiccsávók figyelmét meg fel kell kelteni valamivel. Máshol meg egyenesen dragstereket építettek azért, hogy felhívják a figyelmet például az utcai versenyzés veszélyeire. Tehát ha nagyon akarom, akkor meg tudom magyarázni, hogy mire fel az ültetés, bár azt már nehezen tudom megindokolni, hogy milyen speciális program lehet, amire a tűzoltóknak kell ilyesmi. Talán a „ne hajts ész nélkül, mert akkor mi kellünk, hogy kivágjunk a papa kocsijából” program? Persze van egy sokkal prózaibb magyarázatom is az egész ültetés ügyre: A Maistonál a civil, ültetett, óriás krómfelnis változatok – melyből a Caprice-t Rájen kolléga prezentálja is –, készültek el ezekből a járművekből először, a tűzoltósági alkalmazás ötlete csak később született meg, az új szerszámok elkészítésének költsége pedig nagy úr. (Erről ki is teszek egy szavazást, kíváncsi vagyok, hogy Ti mit gondoltok erről.)

Még egy érdekessége van a szerelvénynek, afféle easter egg. A „Rescue 343” motívum a World Trade Center ikertornyai összeomlásakor életüket vesztett tűzoltókra és mentősökre utal. Ennyien veszítették életüket közülük. (A félreértések elkerülése végett: nem én magyarázom bele ezt a jelentést a számba, az információ hivatalos és a Maistótól származik.)

Maisto Allstars Elite Transport – 1987 Chevrolet 1500 – 1987 Chevrolet Caprice, NRFB
A Chevy 1500-as motorházfedele nyitható, de ez csak Rájennél tekinthető meg.
A platót védő ponyva is leszedhető - fotó róla, mint fent. De miért van ültetve?
A plató ajtaján felirat: "Maradj le 91,44 métert!". De mi a bánatnak? A "Rescue 343" pedig egy easter egg.
Ültetett tűzoltósági Chevy Caprice? Fehér lángnyelvek a trailer sárhányóin? Valószínűtlen.
Krómkormány, ültetés és lemezfelnik. Akkor most mi is ez?
A rendszám 343 még a traileren is.
Maradj le 91,44 métert! De miért?

5 megjegyzés:

RÁJEN írta...

Na most okosabb lettem. Amikor írtad, h még tudsz valamit, elhatároztam, hogy utánanézek minden kis részletnek, amely elhatározás az első bejövő telefonhívásig tartott, általában nekem ezek a munkahívások agymosó jelleggel működnek, így (ez is) annyiban maradt. És hol készültek a fotók, egyből on the spot a boltban

porsche írta...

Ha az emlékeim nem csalnak, akkor ez még a kiállítás idején készült képek.

Charlie Brown írta...

Ez náluk a standard közúti biztonsági felirat minden olyasmin amiről netán lepotyoghat valami, és/vagy valamiért extra látás- és/vagy mozgástérre vágyik (tűzoltók, bomb squad, stb).
Ez esetben talán azért, hogy ha a seggfej autós 5 centire autózik az előtte lévő mögött és netán ráesik egy firechief-autó, akkor ne perelhessen 100 csillió dollár kártérítést.

http://l.yimg.com/g/images/spaceball.gif
http://l.yimg.com/g/images/spaceball.gif

Sam. Joe írta...

Rájen: Ahogy Porsche mondta, ez még a kiállításon készült. Volt ott pár száz wattnyi világítás, jól lehetett fotózni.

Charlie Brown: Ott a pont! 8-)

Névtelen írta...

Szerintem kár ebben a modellben bármilyen életszerűséget keresni, ez egy gyerekjáték, színes-szagos, ami majd jó lesz Pistikének, aki majd szépen eljátszogat vele, és kész!
A postban felvázolt kérdésekről nekem egy anekdota jutott eszembe, miszerint amikor divat volt itthon ázsiai írásjeleket tetováltatni, egy helybéli, talán koreai megkérdezte, hogy miért van itt mindenkin az, hogy "baracklekvár"?! Merthogy ezt jelentette az írásjel amit a trendi emberek magukra írattak, csak mert olyan jól néz ki!:):) Szerintem ez a tűzoltósdi meg minden más is csak szimplán "jól néz ki", és a számot leszámítva csak egy hatásvadász próbálkozás egy újabb bőr lehúzására, ahogy ezt már sokszor láthattuk!:)