2009/06/03

Matchboxon kívüliek: Corgi Ford Transit

Mielőtt valakinél jelentkezne Porsche elvonási tünet, így gyorsan bemutatom nektek másik, Joenak köszönhető szerzeményemet. Ez az első Corgi modellem, előtte még csak élőben sem láttam, képekről nézve nem nagyon jöttek be, meg a felnit is gagyinak találtam (virsli kínainak képzeltem), kerültem őket, így sok mindent nem is tudok a termékeikről. Sokat vacilláltam, hogy elhozzam-e, míg meg nem láttam, és fogtam a kezembe - na meg mert úgy is megbántam volna. Igencsak meglepődtem a súlyán, anyag az van benne rendesen. Természetesen az első, amit meglestem, az a kerekei voltak, teljesen jók. Kritikus ponton átestem, így jobban szemügyre vettem a kasznit, kicsit koszos volt, de kopás sehol, festés/dekor jó állapotban, "jössz velem" gondoltam.

Otthon letakarítása után előjött hófehér színe, illetve a szélvédőn is könnyebb volt belesni. A belseje amúgy elég egyszerű, vékony műszerfal, kormány a "rossz" oldalt, egybepados első ülés és ennyi. Raktér nincs, hátsó kereket látni elölről benézve, mint ahogy az elsőket is oldalról. Maga a modell a 1986-94-ig gyártott (Mark3-4) Ford Transitot mintázza ugyanazt, ami a Matchboxnál MB-60 jelzéssel szerepelt. Kidolgozásán semmi kivetnivalót nem találtam, minden kis részlet megvan. Elől-hátul megvan a Ford ovális – elöl kicsit öntéshibás -, elöl oldalsó index is van, kilincsek, tanksapka, szóval teljesen rendben van. Amit hiányosságnak lehet venni, az a hátsó ajtó lefalazása, egyértelműen költség hatékony megoldás, így csak előre kell „üveg”, illetve a belső teret is megspórolhatták. Az oldalsó tolóajtó hiányát említeném még – bár ez a rövid tengelytávú kivitel, de én még nem láttam oldalsó tolóajtó nélküli Transitot-, illetve sokat dobna az összképen, ha a szélvédő anyagából lenne az első lámpa, amiket Matchboxék kipipálhatnak. A testes súlyát műanyag alváz alkalmazásával tartották kordában, mely nem túl informatív, az egyetlen információ, amit elárul az, hogy Nagy-Britanniában készült. Aki csalt, és a képekkel kezdte a bejegyzés megtekintését, az már rájött az első mondat és a Transit közötti összefüggésre, mivel ez a konkrét darab egy Kremer Racing-es – 40 éve foglalkoznak Porschékkal-, Porsche logós festést kapott. Amennyire ódzkodtam eddig tőle, annál is jobban tetszik, örülök, hogy nem hagytam ott.

Corgi Ford Transit
Hibák: embléma sorjás, a sárga szín picit fölé mentBefalazva
Ennyire viseltes

4 megjegyzés:

Tommi írta...

Nekem British Petrol-os van, de az kínai gyártmány. Azt hiszem azon van hátsó ablak, de nem vagyok benne biztos. Meg tudnám mondani, ha tudnám, melyik cipősdobozban van a kisautó :D

Ikarus 256 írta...

Jól áll a Transitnak a fehér, és a Porsche logó. Kár lett volna otthagyni!

A BP-s verzióból nekem is van egy hármas pakkból. Van hozzá még egy tartálykocsi, egy autómentő és négy piros bója. :-D Saját képet nem tudok róluk mutatni, ezért linkelek:

http://i.ebayimg.com/01/!BRkwNpw!Wk~$(KGrHgoOKkIEjlLmVgL3BJ-wHrVW-g~~_1.JPG

http://img.auctiva.com/imgdata/2/5/3/5/5/5/webimg/55020980_tp.jpg

http://www.collectorstoys.i12.com/collectorstoys/cjivecotankerbp.jpg

Sam. Joe írta...

"Joenak köszönhető szerzeményemet" Nekem? Te fizettél érte! 8-) Én csak megtaláltam neked! Amúgy kifejezetten tetszik.

porsche írta...

Igen, de ha nem találod meg nekem, akkor nem is tudtam volna érte fizetni;)
Esetleg ha gondolod, akkor beugorhatnál nekem félrerakatni még egy pár dolgot, ki is fizeted egyből, és akkor nem lesz mibe belekötnöd:)))))