2009/04/13

Matchbox 2009 Best of British: MB-06 Morgan Aeromax

József vagyok, Matchbox függő. A mai összejövetelünkön ismét a hülyeségi adóról szeretnék mesélni! Kezdetben volt az MB-12 Morgan Aeromax az 1-75 sorozat 2008-as modellévében. Kitűnő szépen kidolgozott modell, az 1-75 széria, pofátlansági együtthatótól és forintárfolyamtól sújtott 300-500 forint közötti árának minden fillérét megéri. A tengerentúlon a 40th Anniversary Superfast: MB-06 Morgan Aeromax a közvetlen folytatása, ami az amerikai hülyeségi adó befizetésére irányuló kísérlet, hiszen minimális különbséggel ugyanazt árulják, négy-ötszörös pénzért. Ne búslakodjatok kedves barátaim, az idén, köszönhetően a csak Európában forgalmazott Best of British szériának mi is befizethetjük a már említett sarcot! Ha az amerikai kiadásra azt mondtam, hogy minimálisan tér el az 1-75 szériás változattól, akkor valami kicsinyítő képzővel kéne felruházni a BoB verziót, mert ez még annyira sem. Nyilvánvalóan bordó, más a rendszáma – ez az Ikarus 256 módszerrel – arra kódolódik ki, hogy „Luxury”, azaz „luxus”. A kerekei ugyanolyanok, a hátsó, kör alakú lámpák egy-egy ezüst pöttyöt kaptak és a hátsó csíklámpákat emelték ki egy-egy ezüst csíkkal. Ennyi. Ki örül?


Matchbox 2009-es Best of British: MB-06 Morgan Aeromax, NRFB.
A minimálisnál is kisebb az eltérés az 1-75-höz képest.
A rendszám: LUXURY.
Kiemelték a csíklámpákat.

2 megjegyzés:

Ikarus 256 írta...

Szerintem az a helyzet ezzel az autóval, hogy nem igazán elterjedt pl. lángnyelvekkel díszített vagy versenyfestésű változata, így csak az alapszínt tudja variálni a Matchbox mivel ehhez az autóhoz a többi kerék nem néz ki jól.

Sam. Joe írta...

Oké, én sem azt mondom, hogy csináljanak bigfoot-ot belőle és akkor majd örülök neki. 8-) Ha az 1-75/1-100 sorban jöttek volna ki ezek a változatok, egy szavam sem lenne - mint ahogy az idén sötétkékben lesz is az 1-75-ben. De a 40th, meg a BoB árakon ez pofátlanság.