2008/02/17

Matchbox T-900 Alpine Track

Gyuri barátommal már réges-régen megállapítottuk, hogy a Matchbox és Lego katalógusok a gyerekember Playboyai. Órákig képesek voltunk csurgatni a nyálunkat felettük, de azt hiszem ezzel mindannyian így voltunk akkoriban.

A PS-1 Container Port némileg lehűtött a Matchbox kiegészítőkkel kapcsolatban, de a másik nagy „libling” még mindig birizgálta a fantáziámat, nevezetesen a T-900-as Alpine Track. (A fenti képen a legkorábbi manifesztációja látható amit felleltem, az 1974-75-ös katalógusból.) Akkor elképzelni sem tudtam, hogy az hogy lehet, hogy a lift fölviszi az autót, az legurul, közben lejön a lift és viszi a következő fuvart. Csodás játékszernek tűnt, mit nem adtam volna érte! De nem lett és nem is lesz. Ezt azért jelenthetem ki ilyen kategorikusan, mert Maques cimbinek – mint teljesen véletlenül kiderült – volt és van is ilyen. Karácsony körül összerakta a kedvemért Maques 2.0 kedvéért, fotókat is készített és rövid beszámolót is írt róla! Vigyázat, illúziórombolás következik! Aki meg szeretné őrizni tudatában a T-900-ast úgy, ahogy azt gyerekkorában elképzelte, az NE OLVASSON tovább!!! Én szóltam! Át is adom Maques-nek a szót:

„Minthogy írtad, hogy nem voltál nagy sínpályás: A "normál" sínpályák, hajlékony, de vastag műanyagból készültek és azokat egy keményebb piros lapocskával lehetett összedugni. Ezek jók is voltak, ma is jók, semmi bajuk. (Hoppá! Ha ezt így vágja, akkor – ezek szerint – nem is csak ez az egy „sínpálya” volt/van neki? Ki kell erről is faggatnom! SJ.)

A liftesben (Alpine 900), a „körgyűrűk” kemény és vékony műanyagból vannak, ami jobban törik, ráadásul egybe van öntve a "toldójával", ami aztán erősebb ránézéssel törhető. Nem volt olyan benne, amelyiket ne kellett volna ragasztani és egyhez még a letöredék sincs meg. Egyébként a körpályán gyakorlatilag beragad a kocsi, de legalábbis csúszik és nem gurul (a vékonykerekűek). A körpálya állványai önmagában nem állnak meg, elméletileg bepattintható bele a sin, de még ha nincs is letörve a pöcke, akkor is nehéz beletenni, aztán vagy szorul vagy lötyög. Szóval a szentlélek tartja össze. (Note: Szentlélek not included!) Az hiszem, hiányzik – vagy valahol máshol van – két rövidebb sínpálya, mert nem akart összejönni sehogy a két oldalon a megfelelő hossz. Ezért nem úgy néz ki, mint ahogy kéne, illetve összerakás után láttam, hogy hogyan kellett volna a körnek is mennie – a másik irányba. Minthogy ennek szétszedése valószínűleg töréssel járna, ezt kihagytam, így az elterelő „fordítva” van benne, de látványnak jó. A lift azt hiszem úgy működött, hogyha belegurult a kocsi, akkor az lenyomta a lift alját, és bekapcsolta a lift motort. Az felvitte, ott kiesett a kocsi, a lift meg a góliátelem súlyánál fogva lescrollozott. Igényes megoldás...

Mellékelek pár képet, külön figyelmet érdemel a fentihez hasonlóan igényes „manuál szvicsing” megoldás amivel a lifthez sorban álló autókat lehet menedzselni.”

Matchbox T-900 Alpine Track. Na, ebből a szögből sem láttam még soha, lévén egyetlen katalógusban sem fotózták le így. Tükrözve van összerakva, de ettől még működik.
"Szentlélek not included." És ezt már (in)stabilan tudta 34 évvel ezelőtt is!
Kispajtások! Soha ne hagyjátok belerohadni a góliátelemet a játékaitokba! Értem? Amúgy lehet mégy ilyet kapni?
Az igazán impozáns doboz grafikán jól látszik, hogy mire gondolt Maques azzal, hogy tükrözve van összerakva a cucc.
Remek konstrukció! Az elemek összeillesztése merev és ezért törékeny. A javítás gyakorlatilag kizárt.
Ugyanez más szögből.
Sky-Jack - a lift flancos neve.
Ahaaa! Szóval oda megy be az elem! Sohasem gondoltam volna! Azért egy fedelet fabrikálhattak volna neki, mert így állati ronda.
És oda alulra megy be a verda! Már értem!
Forgalomirányító berendezés.
Egy közeli a forgalomirányító berendezés kezelőpultjáról.
Egy közeli az aljáról. Egyszerű mechanikus szerkezet - mint a szög -, de legalább nem romlik el, nem?






Az eredeti leírás oldalai. Micsoda? Hogy viaszozni kellene a szerpentint, hogy lejöjjenek az autók? Ööö... Vicces! És mi lesz, ha a kiccsávó játék közben belenyal? Ne már!
Hungarian user manual by Triál! A timeless piece!

6 megjegyzés:

maques írta...

>> Ahaaa! Szóval oda megy be az elem! Sohasem gondoltam volna!
>> Azért egy fedelet fabrikálhattak volna neki, mert így állati ronda.

Van "elemtakaró", kis fekete műanyag vacak, csak akkor meg nem látszana, hogy hova kerül ez elem :-)))

Közben találtam rövidebb sinpályákat is, asszem azok voltak hozzá gyárilag.
Az újra összerakáshoz "csak" az összehardkódolt szerpentint kéne szétszednem, ami viszont biztos töréssel járna...
(De akkor ráirhatnám, hogy "Cracked by Maques"... :-)

Névtelen írta...

Szia!
Örömmel olvastam ezt a cikket.
Nekem is volt gyerekkoromban egy ilyen pályám, talán a szüleimnél még megvan. A pályaelemeket piros lapokkal lehetett összekapcsolni. Sok eltűnt akkoriban, ezért a melóhelyén fémből csinált ilyeneket. Ha megtalálom, akkor lefotózom. A lift ugye azzal a góliát elemmel működött. Sokszor, mikor már az elem a végét járta, csak nagy nehezen kapaszkodott fel az autókkal. Na, ennyit a nosztalgiáról, ha lesznek képek, majd elküldöm őket.
Szia: Laci

Sam. Joe írta...

Köszönöm szépen előre is!

Névtelen írta...

és mi van az utódjával, a Streak-A-Round néven futó pályával? az jobban sikerült?

Sam. Joe írta...

Egyikünknek sem volt olyan, szóval gőzöm sincs.

Juhász írta...

Ma rakta össze a gyereknek, vagy húsz év után vettük elő a dobozból, de sikerült összerakni, és csodálatosan üzemel.