2025/03/04

HTI BMW X5 (E70)

Teljesen ismeretlen, kínai illetőségű gyártó, hiánypótló második generációs BMW X5 feldolgozását láthatjátok e postban. Hogy előre lelőjem a poént: sokkal jobb, mint várnátok, de azért ne várjatok túl sokat!

A második generáció
A BMW a 2007-es és 2013-as modellévekben – tehát ezekhez képest egyel kevesebb naptári években – kínálta a BMW X5-ös második generációját, gyári kódjelén emlegetve az E70-est. Az nem volt számomra újdonság, hogy a BMW a SUV-ok legnagyobb piacán gyártja ezeket az autókat, de hogy Mexikóban és Oroszországban is folyt összeszerelés, nekem újdonságként hatott. Bár a favoritom a sorozatból az első generáció, egy SUV-hoz képest igen jó megjelenésű autónak tartom, sokkal kevésbé drabális, mint a 2025 jelenjének hasonló modelljei.

A Totalcar 2007-ben közölt róla bemutatót, ami azért külön érdekes, mert összevetették az előd, E53-as X5-össel, javaslom igény szerint fogyasztani!


A fenti videó, a modell BMW kereskedésekben, végtelenítve futó demóanyaga. Sokkal érdekesebbnek találtam, mint a korabeli tévéreklámokat, ezért helyeztem el itt.

Nem maradok adós katalógussal sem, a 2009-ből származó USA brossúrát láthatjátok alább.































Igen, nem jellemző

Valamiért a második generációs X5 mostohagyerek a kisautógyártóknál – vagy a BMW nem osztogatta olyan könnyen a licenceket, esetleg jobban odakoppintott a nem licencelő gyártók orrára. Az első generációból tíznél több gyártótól származó feldolgozást ismerek – ebből mi is bemutattunk legalább négy és felet – az E70-ből a pedigrés gyártók közül csak a Siku készítette el. Ezen kívül három nevenincs kínai gyártótól származót ismerek, melyekből egy kimondottan jó, kettő meg nem annyira. Nos, a post tárgya is ebből az utóbbi halmazból származik a teljesen ismeretlen gyártótól.

Egyrészt vannak minőségi kifogásaim: A festés erősen hagy kívánnivalót maga után, elnagyolt részlet is akad és sír jobb kerekek után, de BMW emblémát és festékes kiemelést elől-hátul kapott. Közel sem jó, de mint fentebb már írtam: 1:64 méretarányban hiánypótló!

Hát olyan amilyen, na! De legalább van rajta BMW embléma.

A kéttónusú festés használata dicséretes.

A kerekek kicsik, keskenyek, a "felnik" egészen jók.

Hátulra is jutott festék.

Létezik nagyon is jó kínai E70-es. Ez nem az.

2025/03/01

Matchbox MB-28 BMW 328i (E46) 2003

A legutolsó, a típussal foglalkozó postban megállapítottam, hogy „BMW E46 ügyekben egészen jól állunk”. Még javítanék a helyzeten!

A fenti, stratégiai linket azért helyeztem el, mert onnan eltaláltok a típusismertetőhöz. Ami azt illeti, hasonló festéssel szerepelt már egy verziója nálunk, egy 2001-es ötös csomagból. Ott elfelejtettem megemlíteni, hogy annak fém az alváza.

Amit jelen bejegyzésben láthattok, 2003-ban volt MB-28, de csak a Nagy Vízen túl az USÁ-ban. A nyilvánvaló hasonlóságok ellenére ez a baleseti helyszínelő festés nekem kifejezetten tetszik!

Oké, hogy fémből megvan a legtöbb részlet, de mivel telibe van fényezve, elfért volna még ide festék bőven! Van olyan változata, aminek fehér alapon, feketével írott "328i" a rendszáma, szóval...

Tetszenek ezek a kerekek, de a legkevésbé sem "rendőrautósak".

"Matchbox Rendőrség Baleseti Helyszínelő". Gyerekkoromban lett volna dolga bőven a játszószőnyegemen.

"Baleseti Helyszínelő"... Ja, ezt már mondtam. Ööö... Akkor: Nem látszik rajta, de ennek műanyag az alváza.

Mint az eleje: jöhetne ide is festékes kiemelés bőségesen.

"Baleseti helysz..." Bocs! Ööö... Egészen hasonló a festése egy korábbi változathoz. Ez egészen jó. Az nem jó.

Ezt meg csak úgy beszúrom ide: