Ezzel a példánnyal személyes ismerősök vagyunk. Ő Las Vegasban állt egy múzeumban én meg fotóztam őt. Nem sokkal bővebben róla itt.
1957-es tévéreklám. Mindig elmerengek, hogy ezek hogy maradtak fenn...
Mára a Matchbox egy újabb
változatát tartogatom. Az elsőként itt szereplő, eléggé
lepukkant példányokkal szemben ez makulátlan, de bár ugyanaz az
öntvény, azokkal szemben ennek már nem fémből van az alváza,
hanem műanyag. Cserébe viszont a festése nélkülöz mindenféle
csicsát és a kerekei is azok a bizonyos „nagyon matchboxos”
kivitelűek, amitől abszolút telitalálat. Nem mondom, hogy
bizonyos részletei nem tudnának elviselni némi festékes
kiemelést, de soha rosszabbat, de tényleg! Nagyon sok mondanivalóm
vele kapcsolatban nem is maradt, hiszen a már többször emlegetett
első postban minden töltényemet ellőttem T-Bird ügyben, csak
annyi hogy ez a példány egy 1997-es ötös pakkból származik. A
csomagból számomra ez a csicsamentes példány a legvonzóbb.
Ez az alváz és vele elől minden, ami krómozva lévőnek tűnik, már műanyag.
Megvannak a részletek szépen, csak a festék falja fel itt-ott.
A beltér eléggé elnagyolt, de legalább piros, ami egy 1957-es, fehér, amerikai csatahajóban telitalálálat.
Kontinentális kerék.
Egy ilyen csomagban lakott, mielőtt hozzám került.
Jó ideje tervezgettem ennek a posztnak
a megírását. Pontosabban poszt sorozatnak, ugyanis jelen alanyunk
egy ötrészes láncszem első darabja. Ami igazából egyelőre
csak négy részes lesz, mivel az utolsó hiányzik, bár ez utóbbi
kicsit ki is lóg a sorból. Ez nem más, mint a Lledo által
elkészített Land Speed Recorders széria.
Új srác a grundon
A Lledo márka még nem szerepelt a
blog hasábjain, így rögtönöznék egy kis típusismertetőt is.
A márkát 1982-ben alapította két
angol úriember, Jack Odell és Burt Russel. Előbbi név ismerősen
csenghet, hiszen a Matchbox márka egyik alapítója is ő
volt. Egyben jelen márkánk tárgyának a névadója is, hiszen a
Lledo visszafelé Odell. A cég profilját a 20-as 30-as évek autói
határozzák meg. Valamivel nagyobbak is, mint 1:64, én inkább 1:43
közelinek érzem őket. Leginkább talán a Matchbox Models of
Yesteryear szériájához lehet hasonlítani, bár ezek masszívabb
darabok. Annak aki szereti ezeket az időket, bátran merem ajánlani.
Még a hibátlan modellekért sem kell kifizetnünk egy félhavi
fizetést.
Számunkra azonban nem ezek lesznek az
érdekesek, ugyanis a Lledo megállapodott a Kellog's zabpehelygyártó
angliai részlegével, hogy elkészítenek egy négydarabos
szériát, ami a történelem leggyorsabb autóit mintázza meg.
Ekkor 1993-at írtunk, így a széria ötödik tagjának eredetije is
csak elméletben létezett. A széria négy tagja: jelen posztunk
tárgya, az 1935-ös Bluebird, az 1947-es Railton Mobil Special, az
1965-ös Spirit of America és az 1983-as Thrust 2.
Az igazság az, hogy nem lehet őket
egy méretarányba sorolni, valahol az 1:80 és az 1:100-as arány
körül mozognak. Azt, hogy pontosan mit is kellett tenni azért,
hogy valakinek a birtokába kerüljön ez a szett nem tudom, csak
annyit, hogy nem külön-külön, hanem egy csomagban érkeztek. A
díszdoboz mellé járt még egy brossúra is, ami tartalmazta az
adott autó pár fontos adatát, mint például a sebesség és a
rekord felállításának ideje. Később a cég megmintázta a
minden rekordot megdöntő Thrust SSC-t is, így léteznek olyan
csomagok amiben már ez is benne van.
Campbell-Railton Bluebird
Talán nem meglepő az, hogyha azt
mondom, nem a Bluebird volt az első sebességi rekordot fölállító
autó. Mire eljutottunk a megépüléséig számos rekordot följegyeztek
már. Azonban az 1931-ben elkészült első Bluebird már átlépte a
400 km/h-t. A pilóta Malcom Campbell volt, és ahogy az az emberi
természetnél megszokott, mindig kell valami, ami gyorsabb. Így nem
sokkal később elindult a megépítése az új Bluebirdnek, ami
áramvonalasabb és erősebb is volt elődjénél. Ehhez az erőforrást
egy 36,7 literes(!) 2300 lóerős Rolls-Royce V12-es szolgáltatta,
amit még megfejeltek egy kompresszorral is. Debütálása 1933
február 22 történt Daytonában, ahol mindjárt fel is állította
az új rekordot 438 km/h-val. Campbell azonban nem volt elégedett,.
Úgy vélte, hogy a kipörgő kerekek miatt a 80 km/h-t is veszít a
végsebességből. Ezt ellensúlyozandó hátulra dupla kerekek
kerültek, hogy az autó jobban le tudja adni teljesítményét és nyomatékát. Emellett
lecsökkentették a tengelytávolságot és a pilóta ülése is
alacsonyabbra került.
Bluebird a Daytona tengerparton.
1935-ben a Bluebird visszatért
Daytonába, ahol 445,5 km/h-s sebességgel meg is döntötte
korábbi rekordját. Azonban az autónak szüksége volt nagyobb
térre, hogy megmutathassa igazi erejét, ezért még ez év
szeptemberében indult Bonnevilleben. Itt aztán megtörtént a
csoda, ugyanis a Bluebird lett az első szárazföldi jármű, ami
átlépte a 300 mérföldes határt. A pontosság kedvéért a mért
sebesség 301,129 mérföld volt óránként, ami 484 km/h-nak felel
meg. Ezután Campbell be is fejezi pályafutását, mint szárazföldi sebességrekorder és átnyergel a vízi sebességrekordokra, melyet négy alkalommal dönt meg. Érdekessége, hogy a hajóját is Bluebirdnek hívják. Az autó tehát nyugdíjba vonul. Napjainkban az Alabama Motor Speedway Hall of
Fame-ben van kiállítva Talladegában. Emellett van egy replika
Angliában, a Lakeland Motor Museumban is Sir Malcolm Campbell
tiszteletére.
A Lledo rekordere
Igazából nem egy túlbonyolított dolog amit kapunk. Bár nehéz is lenne ezen bármit is bonyolítani. Minden ott van a helyén, a festés jól visszaadja az eredetijét, és a logók is megvannak. A kerekek is szépen kidolgozottak. A beltér mondjuk kimerül egy ülésben, pedig egy kormány még belefért volna. Az alvázon is csak a leglényegesebb dolgok vannak. Egy promó autótól viszont szerintem ne várjunk többet, így jó ahogy van!
Railton Bluebird by Lledo
Korhű a kék szín. A logók is a helyükön
Egy kormány elfért volna még
Az alvázon a lényeg. Se több, se kevesebb.
A komplett szett 1993-ból. (Forrás: eBay)
A kiegészített szett a Thrust SSC-vel. (Forrás: eBay)
A parazita, vagy más néven élősködő egy másik faj testén vagy testében él, és többnyire annak testéből él. Mindez Matchboxra lefordítva annyit tesz, hogy van egy felfegyverzett csoport, akik a kisautókban érzik jól magukat, képesek őket megszállni. Pontosan fél tucat ilyen "lényt" álmodtak meg belőlük a nyolcvanas években, amikor is számos hasonlóan elképesztő ötlet látott napvilágot. Maguk az élősködők elég rikító színeket kaptak, kinézetre pedig elég robot szerűek, amúgy pedig teljesen műanyagok. A lényeg azonban, hogy valóban képesek megszállni a Matchboxokat. Ehhez mindenképpen szükséges, hogy beleférjenek a kiválasztott gazdatestükbe. Ezt úgy oldották meg, hogy össze lehet őket kicsire hajtogatni, így a méretük adott lett mindehhez. Persze egy sima Matchboxba elég nehézkes lenen csak úgy belepakolni, így a hat parazita mellé, hat speciális kisautót is készítettek. Ezek egy mozdulattal szétpattinthatóak, hiányzik a belterük és az ablakuk, valamint elég nagy kerékkel lettek felszerelve. Ez már így önmagában is elég bizarrul hangzik és valójában az is, amiről az alábbi képekről meg is győződhettek. Jelen esetben a csomagolás hátlapja is mindegyiknél egyedi, ugyanis az tulajdonképpen egy használati utasítás is a paraziták összehajtogatásához.
Mint korábban már oly sokszor, most is Ati73-tól kaptam kölcsön fotózásra az alábbi szettet.
Chevy 4x4
Ezzel a kígyómintával még vállalható is
Csak az ablakot spórolták le
Három szegecs, még sem fixálja a kasztnit
Kígyószem
Terrosite
Egy erősen átalakított Ford pickup
Kicsit hézagos a paltó
A hűtőrács is folytonossági hiánnyal szenved
Könnyen szétpattintható rögzítés
Nem szép, de funkcionális
Van itt fegyver
Specterite
Pontiac Firebird
Majorette stílusú felfüggesztés
Jól pakolható a csomagtartó
A két lyuk sem a fékek hűtésére szolgál
A krómozást sem spórolták le a parazitákról
Ezen még az árcímkék is megmaradtak
Specterite
Chevrolet Blazer
Nem szép, de legalább ronda
Csak a lámpák maradtak meg a frontból
Innen még elég normálisan fest
Egy kis pöcök is került előre a könnyű szédzedéshez
Egy ilyen csomagban lakott, mielőtt hozzám került.
