Fogalmam sincs, hogy milyen autók (voltak) a Zastavák. Világosan emlékszem, hogy a Fiat 127-es alapokra épülő 1100-as Zastiját a mellettünk lakó bácsi imádta, többet babusgatta, mint az unokáit, de az is világosan él bennem, hogy az egyik munkahelyemmel egy utcában lakó srác rettentően utálta azt a példányt, ami neki volt. Az igazság valahol a kettő közt húzódhat meg. Persze az Olaszországból vásárolt licenc alapján gyártott autók nem voltak azonosak azzal, amit ez a kis bordó gyöngyszem mintáz. A Die Hard kvadrológia harmadik részében Bruce Willis is halhatatlanná tette az autót, mely „keveset fogyaszt, de nem megy”. Igen, az Egyesült Államokba is exportálták ezt az apróságot, meglehetősen kis sikerrel.
A modell maga meglepően jó minőségű. Valahogy ismerős volt a modell, aztán belém nyilallt, hogy Tommi kollégától ismerős nekem ez a darab, aki egy türkizkék példány boldog tulajdonosa. A kis Yugo a hetvenes évek Matchoxaira emlékeztető megoldásokra épül, úgyis mint a fém alvázat és a tulajdonképpeni karosszériát képező testet összetartó roncsolásos, „szegecselős” technológia, a műanyagból készült ebben a méretarányban teljesen megfelelő minőségű beltér, illetve a szélvédőkkel egy darabból álló fényszórók, vagy a nyitható, fém harmadik ajtó. Az világos, hogy a valamikori Jugoszláviában készítették, de hogy a készítő cég pontosan mi lehet, arról hosszas netböngészés után éppen úgy én sem tudtam meg semmit, mint Tommi. Messzemenőkig egyet kell értsek az ifjú kollégával, meglepően jó minőségű, „ebben van anyag” érzetű darab. Remélhetőleg sikerül rá megalkudnom.
Jugoszláv Yugo. Teljesen rendben van.
Még a hátsó ajtó is fém.
A fényezés kifogástalan.
A matricát gyerekként biztos ledörrentettem volna.
A beltér is kifogástalan, bár nem sikerült pontosan illeszteni.
Made in Yugoslavia. Be' jó lenne többet tudni róla!