2023/03/05

Matchbox Moving Parts 2021 - '63 Chevy C10 Stepside

Újabb olyan kisautót mutatok be ebben a postban, amiről azt gondolom, hogy azt a minőséget képviseli, amilyennek egy pedigrés gyártótól származó játéknak a 2020-as években alapszinten lennie kéne. Igen, igen, #regenmindenjobbvolt, bűzhödt boomer stb. stb. Nem mellékesen autóipari történelmi érdekessége is van.

1960-2002
A General Motors 1960 és 2002 közt gyártotta a C/K szériát, melyet Chevrolet és GMC emblémával is kínáltak. A C és a K egyaránt szolgál modellnévként és gyári modellkódként is, a C a 2x4-, a K a 4x4 hajtásképletű verziókat jelöli – bár a GMC az utolsó, negyedik generációnál eltért ettől, Sierra volt az összes modell, a C/K megmaradt modellkódnak.

A 2021-es Moving Parts szériában tehát a széria első generációjának, harmadik évéből mintázták meg a stepside – azaz „oldalfellépős”, de erről majd részletesebben alább – változatot. A helyzet az, hogy megvan a gyári katalógus ebből az évből, tehát mindenféle műszaki részlettel kapcsolatban tessenek kedves lenni fogyasztani!












2021
A Moving Parts szériában 2019-ben, 2020-ban is szerepel ez a kisteher, 2021-ben pedig kétszer is. Mi több, 2020-ban Superfast, 2021-ben Collectors Series-be is kerül változat belőle. Mind remek, az utóbbi kettő pedig nem gyári állapotú, hanem némileg „felpöccintett” járművet sugall, vagány felniken, de én állítom, hogy pont ez a gyöngyházfényű metál-arany (óarany?) verzió, az eddig megjelentek közül a legelegánsabb!

Fontos azt is elmondani, hogy bár az elnevezésében nincs benne, de ez egy stepside, azaz „oldalfellépős” változat. Hogy miért olyan fontos ez? Nos, ezzel a modellel párhuzamosan a Matchbox megmintázott egy másik C10-est is az első generációból, az 1964-es, hosszúplatóst. „Jó érzékkel” ott sem részletezi az elnevezésben, hogy milyen kivitel, az évszámmal különbözteti meg őket. A címbe önhatalmúlag írtam be a kifejezést, hogy később könnyebben megtaláljam a keresőben, ha esetleg úgy alakul, hogy szükség lesz rá egy posthoz. (Abból eddig háromféle változat létezik és megkockáztatom, hogy bitang jók azok is! A legelső verzió pont ugyanilyen festésű, mint ez, arra nagyon vágyom.)

Csak széljegyzetként – ha már Chevy C10 és stepside: A C/K széria harmadik generációját a múltban már megmintázta a Matchbox és hát finoman szólva odáig voltunk érte, tönkrevásároltuk a változataiból magunkat – azt hiszem a pickup-kórság a vanitisz egy mutációja lehet.

Szubjektív és egyáltalán nem mérvadó véleményem szerint, pont a két legszebb generációt mintázta meg a Matchbox a C/K-szériából – bár nem időrendi sorrendben – és kitűnő munkát végeztek! Nem tudok belekötni, minden részlet a helyén, talán a hátsó világítótesteken elférne még egy-egy piros pötty, de tényleg keresnem kellett a kákán a csomót! Nem szállít oszlopot, nem pizza a kormánya...

Az 1970-es, és az 1980-as évek elejének Matchboxai állnak a legközelebb a szívemhez és ez a 2019-ben debütáló, egyértelműen csak spéci szériába szánt öntvény is olyan, amit én az akkori Matchboxok méltó leszármazottjának gondolok.

Az eddig megjelentek közül ez a verzió a legelegánsabb. Élőben még ütősebb ez a szín.

Sok apró részlet festékkel kiemelve, szépen megnyomva, egyszerű, az eredetire emlékeztető kerekek...

És nyitható motorháztető. Az átlátszó műanyag bindzsula nem tartozék.

Ide még elférne pár pötty festék a világítótestekre, de ezt külön keresnem kellett, hogy találjak valami belekötnivalót. Nem szállít oszlopot és nem pizza a kormánya sem.

Nincsenek megjegyzések: