2016/11/10

Matchbox MB-56 Hi-Tailer

Úgy érzem, ha már számolatlanul halmozom a Matchbox Porsche modelljeit, akkor illik megemlékeznem Hi-Tailerről is. Hogy miért? Bár a neve egyértelműen elárulja, hogy nem licencelt - szeretem ezt a szót, rengeteg fórumon szoktak vitatkozni, hogy melyik a helyes írásmódja -  modellről van szó, hanem egy fantázia szülte kisautóról. Több Matchbox gyűjtői oldal is Porsche-ként hivatkozik rá. Persze nem rugaszkodtak el nagyon a valóságtól mikor megalkották, ugyanis számos stílusjegyet kölcsönöztek a Porsche 917-es versenyautókról. Mivel nem "igazi" Porsche, így sokáig nem is terveztem a beszerzését, de addig-addig tolakodott elém Joe kisautó hirdetésében ez a darab, hogy végül átvettem tőle, így téve a helyre a lelki békémet.

A Matchbox kínálatába 1975-be került bele, mint MB-56, amit pályafutása végéig meg is tartott, az pedig az 1978-as év végén következett be. A négy év alatt a változatok kimerülnek a pilóta - van még sárga -  és az alváz - piros is lehet - színének különböző változataiban, illetve más apróságokban. Ezen kívül megjelent a Super G.T. sorban is lebutítva műanyag alvázzal és króm nélkül, illetve a Superkings sorozatban is a legszebb, Martinis dekorációval. A karosszéria tervezését nem tolták túl, matrica nélkül elég kopár, csak egy nagy sík felület az egész, amit orron levő három beömlő és a hatalmas hátsó szárny tör meg. Ezek utóbbiak tekinthetőek Porsche hasonlóságnak, ahogyan a kilógó tűte sor is a motor tetején, azonban a német versenyautóval ellentétben itt itt látszólag V elrendezésű motort kapott, ráadásul a váltó és a kipufogó is kitüremkedik, utóbbi egyenesen a karosszéria tetején fut végig. Kétségkívül ez az autó leglátványosabb pontja, a szelepfedélen még egy ZOOM feliratot is elhelyeztek - ami manapság a Mazda szlogen része. Nyitott versenyautó lévén pilótát is kapott, amiért szerintem jár egy piros pont, szerintem így jobb, mint üresen. Az autó hátuljára is biggyesztettek pár részletet, valamint az összképet a felemás méretű kerekekkel egészítették ki. Az alváza természetesen fém, ami abban az időben még természetesen volt.

  Team Matchbox volt a sérült felirat
 Kapott sofőrt is
 Oldalról eléggé letisztult
 A hátulja jól néz ki a részleteknek köszönhetően
 A motor a leglátványosabb része

Nincsenek megjegyzések: