2010/09/29

Matchboxon kívüliek: Welly Mercedes-Benz 190SL

Már régebben értekeztünk arról, hogy vannak bizonyos autók – egészen szép számmal, hogy őszinték legyünk – amit a Matchboxnak kötelező lenne elkészítenie, de mivel nem tette, ezért alternatív megoldás után kell néznie az emberfiának, ha szeretne ilyet az 1:6x méretarány környékén. A fantasztikus Mercedes-Benz 190SL pont ilyen és álmomban sem gondoltam volna, hogy egy egészen decens értelmezést pont egy erőteljesen „futottak még” kínai gyártónál fogok találni.

190SL
A Mercedes-Benz 190SL prototípusát 1954-ben mutatta be a cég a New York Auto Show-n. A gyártása 1955 májusa és 1963 februárja között zajlott, összesen 25 881 darab készült belőle. A 190SL erősen emlékeztet a gyorsabb, de sokkal drágább 300SL „Sirályszárnyra”, de azzal ellentétben ez egy túraautó és nem egy lélegzetelállító sportkocsi. Hogy a történet egy picit még bonyolultabb legyen, a 300-asból létezik roadster változat. A két hasonló autót az első-hátsó világítótestek segítségével lehet megkülönböztetni már messziről is. A 190-esnek elől kör alakú fényszórói vannak, különálló irányjelzővel, míg hátul függőleges lámpaburái.
SOHC - Single Overhead Camshaft, azaz egyetlen felül fekvő vezérműtengely
Gépjárműmotorok szelepeinek vezérléséhez használt technológia, amikor mind a szívó, mind a kipufogó szelepeket egy és ugyanaz a tengely vezérli. A tengely hajtását a motor főtengelyéről kapja, a vezérműszíj/vezérműlánc által.
Bár mindkettő teljesen független kerékfelfüggesztéssel bír, a 190-es nem cső-térvázra épült, hanem egy meglévő platform megrövidített monocoque karosszériáját kapja. A teljesítménye is kisebb mint a 300-asé, ami nem is csoda, mert annak soros hatosát kurtítják meg, így hozva létre az 1,9 literes, sornégyes SOHC blokkját. A 120 lovas motorhoz négysebességes szinkronizált váltó csatlakozik. A 190SL mind vászontetős kabrióként, mind leszerelhető keménytetővel kapható volt.

A meglepő Welly
A kínai illetőségű Welly-t „inkább mennyiség, mint minőség” gyártóként tartjuk számon. A céget 1979-ben alapították és körülbelül 3000 munkást foglalkoztat. A nyolcvanas években a nagyjából 1:60 méretarányú modellek jelentették náluk a fő csapásirányt, de mára gyártanak már szinte minden létező méretarányt, 1:18, 1:24, 1:32, 1:38, 1:43, 1:64/1:60 és 1:87 léptékűeket egészen bizonyosan, de 1:32-es és 1:12-es RC (rádiótávirányítós) modelleket is. A minőségben óriási náluk a szórás – talán ezért is jelent meg e blogon eddig össz-vissz két modelljük –, a rettenetestől a már-már Johnny Lightning-al vetekedőkig bőven van mindenük. Cserébe viszont az áruk egészen jutányos és nálam már beverekedték magukat az „érdemes megnézni a hypermarketben” kategóriába, mert bőven találni a korpa közé keveredve gyöngyszemeket. Az is szokása a cégnek, hogy réges-régi szerszámokat is elővesznek, hogy olcsó, 10-20 darabos szettekben elsüssék azokat a modelleket – lesz majd ilyenre is példa a jövőben.

A tőlük származó 190SL értelmezésre leginkább a „meglepően jó” jelzős szerkezetet találom a legmegfelelőbbnek. Nyilvánvalóan játékszer, de minden, ebben a méretarányban elvárható részlete a helyén van. A karosszéria hibátlan, még a típusjelzések is a helyükön vannak és tényleg csak egy leheletnyivel nagyobbak a kelleténél. Az első-hátsó lökhárítók csillagos ötöst érdemelnek, a szélvédő a felhajtott napellenzőkkel a megfelelő szögben áll. Ennél lényegesen drágább kisautók sem mindig hozzák ezt a részletet jól. A kabrió mindig hálátlan feladat a gyártóknak, mert a beltér nagyon szem előtt van. Ezt az akadályt is sikerült jól venni. A kormány teljes egészében visszaadja a Mercedes korabeli nagy hajókormányát – igaz fejjel lefelé fordítva van az egyenes irányhoz képest –, a váltó előtt ott az a jellegzetes kis csúcsos alagút a padlón és nagyjából a műszerfal is stimmel műszeregységestül. A kerekek távolról sem emlékeztetnek az eredetiekre, de nem fáj, mert ez egy játékszer – még abból is az olcsóbb fajtából! – és ami még fontosabb, hogy végre nem valami iszonyúan túlméretezett kerekű bigfoot egyensúlyoz itt előttünk. Külön érdekesség, hogy a műanyag alvázat két csavar tartja együtt a karosszériával. Ezért eszményi alapja lehet egy átfestési projektnek, bár megkockáztatom, hogy teljesen feleslegesen mert a fekete fényezés hibátlan, a krémszínű belsővel pedig igazi telitalálat. Arról már nem is beszélve, hogy ezzel eltűnnének az apró festett részletek, amikért kár lenne. Viszont így szolgálhatok fotókkal a szétszedett állapotról is.

Kedves Mattel figyelsz? A kínaiak a nyakadra másznak!

Welly Mercedes-Benz 190SL. Az árán és a gyártó reputációján felül jó minőséget képvisel.
Az orrán az embléma? A Matchbox is rászokhatna az ilyesmire.
Ha nagyon akarok kötözködni, akkor a kerekek mintája nagyon nem jó, de a méretük tökéletes.
Találtam egy belekötni valót! Hátul nincsenek kifestve a lámpatestek.
A beltér, a műszerfal, a szélvédő... Mind rendben és sokkal drágább modellen is teljesen elfogadhatóak lennének.
Kedves Gyerekek! Ne szedjétek szét a kisautóitokat, mert az csúnya, rossz dolog! Majd mi megmutatjuk mi van belül! Semmi olyasmi amiért érdemes szétbombázni!
Se aranyrúd, se pedómacis levonó, se vicces tabletta! Hagyjátok csak szépen összerakva!
Az eredeti és még a színe is stimmel.
Szép ez mindenhonnan, nincs mese!
Hasonlítsátok csak össze a beltereket! Ugye?
A sorhatosból faragott sornégyes.
Kicsit nagynak találtam a helyet az ülések mögött a modellen. Ez a rajz volt az, ami meggyőzött, hogy szó sincs róla.
A 300SL, amiből szintén volt cúgos kivitel. Nagyon hasonlít, de a tartalom teljesen más.

7 megjegyzés:

porsche írta...

Fel sem tűnt, hogy csavaros. Így viszont sima ügy egy kerékcsere...

RÁJEN írta...

Nagyon szép darab!

Charlie Brown írta...

Nagyon csecse kis jármű! A méretarány milyen? Múltkor hazahoztam két olcsó hiperes wellyt, egy Murciélagot és egy new bogarat, és teljesen rendben vannak (az árukhoz képest pláne!), csak láthatóan nagyobbak a szokvány MBknél. A Lambo még hagyján, mert az eleve egy nagyobbacska autó, az szinte passzol, 1:60 körüli, de az ugyanakkora bogár már közelebb áll az 1:43-hoz. Egyetlen bajuk, hogy rendkívül bárdolatlan módon, zörögve gurulnak.

A Merci meg élőben gyönyörű, és viccesen hasonlít a Wartburg 313-ra. :)

Sam. Joe írta...

A Matchbox 1-75 méret.

Ikarus 256 írta...

Tegnap az Aldiban láttam egy 20-as pakkot, amiben ez is benne volt. Majdnem elcsábultam, mert szépek voltak az autók, és volt amelyiknek nyitható volt az ajtaja vagy a motorháztetője. 2500 Ft-ért adták volna a 20-at...

Sam. Joe írta...

Ez is egy olyanból van. ;-) Valaki vett egy olyat és megosztotta, ami neki nem kellett.

Unknown írta...

Nekem ezüstben van, most fejeztem be a Felújítását, régen szétszedtem, a lökhárítók és a beltér elveszett, most sikerült őket pótolni.