Oldalak

2023/04/09

EFSI Mercedes-Benz NG kéttengelyes nyergesvontató

Meglepő módon teljesen új dolgot tudok mutatni EFSI Mercedes-Benz kamion ügyekben! Az NG generációból szerepelt már itt az EFSI játékszer sorozatából háromtengelyes nyergesvontató dobozos félpóttal, ugyanilyen tartály-félpóttal, illetve pótkocsis kamion is. Van egy olyan, némiképp gonosz, minden bizonyítékot nélkülöző feltételezésem, hogy ezek a Mercedes LP-k, „oldjuk meg olcsón a modellfrissítést” átdolgozásai, mert annyira elnagyoltak. Igazából én is úgy különböztetem meg őket a legkönnyebben egymástól, hogy azt figyelem, hogy oldalt hány ablakuk van és milyen osztásban.

Amit ebben a postban láthattok azonban valami teljesen új, azok közül az EFSI-k közül, amiket én teljesen önkényesen a játékszer kiviteleken túlra pozicionálok – bár annak is megállja a helyét. Az első és legfeltűnőbb különbség, hogy ez kéttengelyes. A kidolgozás sokkal részletesebb és finomabb. Ugyanakkor ezzel is törekedtek a költséghatékonyságra. Azt eddig is tudtuk, hogy az EFSI „csalt” az alvázakkal, több vontatónál is csak a fülke különbözött. Például a MAN F8-nak ugyanaz az alváza, mint a DAF 95-nek, csak ez utóbbinak abroncsot is húztak a pótkeréktartójára. A Scania 143m alatt ugyanez az alváz van, azzal az eltéréssel, hogy magáról az öntvényről hiányzik a pótkeréktartó! (Ha már így belemerültem a témába: A DAF 3300-asnak egyedi alváza van, gondolom a dönthető fülke miatt, és a Volvo F12-nek is saját, ami rövidebb mint a többieké.)

Visszatérve az NG-hez, az alváza megegyezik az előbb linkelt Scaniájéval, mi több a félpótja is olyan háromtengelyes, duplakerekű, nem nyitható ajtajú, mint annak.

Érdekes, hogy a szerelvény semmilyen céglogót sem visel, de ettől talán még érdekesebb.

Lényegesen kidolgozottabb, mint azok a Mercedes-Benz NG-k, amiket eddig láthattatok itt az EFSI-től.

Ugyanaz az alváza, mint a Scania 143m-nek.

Látszik, hogy nem látszik: Nincs pótkeréktartója.

Mi több, a félpótja is olyan, mint a Scaniának!

Nem visel céglogót, de ettől szerintem csak még érdekesebb.

Ez a nem nyitható dobozos verzió, három tengelyen, dupla kerekekkel, mint a Scaniának.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése