Matchbox MB-68 Dodge Caravan

Egy újabb, történelmi jelentőségű jármű a Matchboxtól, amin nem is látszik, hogy történelmi jelentőségű jármű!

Lee Iacocca bosszúja
Az egyterűt abban a formájában, ahogy arra a jelenben a szóból gondolunk egyértelműen Lee Iacoccának köszönhetjük. Az egész a Fordnál kezdődött a hetvenes években. Részben az olajválság miatt, a gyártók elkezdtek azon gondolkodni, hogy mi a csudát is lehetne kínálni a családoknak az olyan rettenetes méretű, kombi csatahajók helyett, mint a Mercury Commuter – hogy valami Matchbox referenciát említsek. A Fordnál Iacocca vitte az egyterű projektet, amit a vezetőség nem sokkal a Chryslerhez történő átigazolása előtt kaszált el azért, mert pont az előbb említett családi cirkálók piacát féltették.

A Chryslernél tovább engedték az ötletet, no nem azért mert olyan nagyon jól működött a kristálygömbjük, hanem mert afféle „minden mindegy”, világvége hangulat uralkodott a cégnél. A Jimmy Carter elnöksége alatt működő kormányzat 1979-1980 közt másfél milliárd (!) dolláros mentőövet dobott a haldokló cégnek. Ennek java részét a Plymouth Voyager / Chrysler Town & Country / Chrysler Voyager / Dodge Caravan néveken futó platform kifejlesztésére fordították. A siker óriási volt, a Chrysler rövid idő alatt visszafizette a kölcsönt és nem mellékesen megvette az American Motors Company-t (AMC) és a Lamborghinit is.

A sztori nagyon sokáig folytatható lenne, mert a személyautóra szabott garázsokba beállítható családi csapatszállítók tündöklésében és bukásában sokkal több van, de minket most csak és kizárólag az első generációs Dodge Caravan érdekel. A helyzet az, hogy megvan az 1984-es, USA katalógus ami bár nem a legjobb minőség, de a műszaki adatok kisilabizálhatóak.

Öt év
A Matchboxnál az 1-75 sorban mindössze öt évig szerepelt mint MB-68, vagy MB-64, többféle de egészen visszafogott, családi járműre teljesen emészthető festéssel. Nekem a kedvencem amúgy az 1984-es fekete, alul ezüst sávos premiermodell – van is ilyenem még gyerekkorból, majd egyszer a jövőben biztosan megmutatom. De! A története 1983-ban kezdődik, ugyanis bordó fényezéssel és belsővel a Dodge kereskedőknek készült mint promóciós modell. Ilyet szívesen birtokolnék, szerintem ez a legszebb az összes verzió közül. Több spéci szettbe is bekerül, a Virgin, British, Pan Am légitársaságok színeit viselve, a repülős készletekben teljesen hiteles crew transport, de a Parasites szériában szerintem rettentően beteg!

A krómozott hűtőmaszk nagyon látványos, de a legnagyobb attrakciója a nyitható oldalsó tolóajtó, amit gyerekként nagyon szerettem. Érdekes, hogy míg egyes modelleknél a Matchbox teljesen elhanyagolta, hogy a műanyag ajtókat illessze a modell alapszínéhez, a Caravannál nem. Minden verzióján olyan színű ez az alkatrész, mint a fényezés. Ja és hát persze a Convoy kerék szinte mindennek jól áll.

Amit ebben a postban láthattok, az az 1987-ben és 1988-ban is regnáló változat. Talán a szettek sugallják, de van egy olyan bármiféle bizonyítékot nélkülöző megérzésem, hogy ez a design eredetileg szintén egy légitársaságnak készült és a „Caravan” helyett ott másnak kéne állnia. Legalább két, amerikai cég színeit belelátom.

Szerintem kitűnő kisautó, nem ez a legszebb festése, de autótörténelmi szempontból külön érdekes.

A króm-túladagolás engem mindig levesz a lábamról!

Én ebbe legalább két légitársaság színeit meg logóját is belelátom. Nincs rá bizonyíték, de van egy olyan érzésem, hogy eredetileg ez is repülős szettbe lett tervezve és csak az utolsó percben cserélték le a feliratot.

A bal oldalon nincs hátsó ajtó...

Mert hogy csak a járda felőli oldalon van...

...egy működő tolóajtó, ami ennek a kisautónak a legnagyobb attrakciója.

 

Matchbox MB-01 Dodge Challenger - UPDATE

Még a blog kezdeteinél foglalkoztam a Matchbox, első generációs Dodge Challenger értelmezéseivel. Azt hiszem fennállásunk legrosszabb fotóit publikáltam ott és az eredeti autó történetével sem foglalkoztam egyáltalán – erősen útkereső időszak volt ez még, ami nem mentség, de magyarázat. Úgyhogy úgy döntöttem előveszem a témát ismét. Főleg, hogy időközben kiderült, hogy alighanem megvan a gyűjteményem legértékesebb darabja is.

A kevéssé ismert filmsztár
Sok menő muscle carnak volt olyan filmes szereplése, ami erősítette legendás mivoltukat. A Mustangnak ott a Bullit – avagy San Francisco-i Zsaru, de én még embert nem hallottam így emlegetni ezt a filmet –, a Chargernek a Hazárd Megye Lordjai, a Firebirdnek a Smokey és a Bandita. Én azt tapasztaltam, hogy a Dodge Challenger „főszerepelte” Vanishing Point (Száguldás a Semmibe) valahogy a mi földrajzi koordinátáinkon nem lett olyan kultikus, mint a fentebb említettek, pedig minden megvan benne hozzá, hogy az legyen.

A Challenger első generációja 1970 és 1974 közt készül. Ízig-vérig Pony Car és Muscle Car is egyben, úgyhogy gyártásának négy éve alatt igen széles motorválasztékkal kínálják, melynek legalján a 3,2 literes, 125 lóerős sorhatos, a csúcsán meg a 7 literes, Hemi V8 tanyázott 425 lóerőre hitelesítve.

A Matchboxnál az 1974-es modellt mintázták meg, ezért következzék ennek katalógusa alább. Ez már erősen az olajválság időszaka, nagyon érdekes hogy a Challengert egy katalógusba teszik a közepes méretű – bár számos karosszériaváltozatban létező – Dart-al. Ez nagyjából valami olyasmi, mintha az Audi R8-nak jutna két oldal a VW Passat katalógusban. Persze a gyártási adatok magukért beszélnek! 1970-ben – ez úgy lehet, hogy az Egyesült Államokban a modellévek nincsenek fedésben a naptári évekkel, mint az közismert – 76 935 készül belőle, amiből 10 657 sorhatos. Aztán rendre 26 299, 22 919. 1973-tól már csak V8-as motorral kínálják, akkor 27 930-at gyártanak, az utolsó évben 1974-ben pedig 11 354 példányt.

Érdekes, hogy a Challenger többi generációjával is foglalkoztunk már a blogon. Négy évig szunnyad a név, hogy aztán 1978 és 1983 közt a (sóhaj) Mitsubishi Galant Lambda Eterna kupét értékesítik az USÁ-ban Dodge Challengerként, 1,6-os és 2,6-os sornégyes motorokkal, 77- illetve 105 lóerős teljesítménnyel. Félreértés ne essék, japán autónak én nagyon kívánatosnak találom, bár közel sem olyan legendás, mint tengernyi más rizskályha, de talán pont ezért. Nade Dodge Challangernek hívni az maga a szentségtörés.

25 évnyi Csipkerózsika álom után, 2008 óta ismét van Challenger. Szerintem tökéletesen sikerült a retróhullámot meglovagolni, nagyon jól hozza az eredeti hangulatát – nem utolsó sorban a Matchbox és a Hot Wheels feldolgozása is kitűnőre sikerült.

MB-01 az utcai
Az ős-Challenger kétféle verzióban készült. Az utcai MB-01 1976 és 1980 közt készült, piros alapszínnel, fehér tetővel és leggyakrabban króm beltérrel, ami a motorháztetőn lévő légszipoltyúk színét is adja. 1981-ban kék lesz az alapszín, a beltér pedig piros.

Ezzel szemben nekem egy... Húha. Talán metál-almazöld verzióm van belőle! Minden létező, általam ismert adatbázist átnéztem és senki nem tud zöld változatról. Amikor e sorokat írom, akkor ott tartok, hogy a nálam sokkal felkészültebb és óriás kapcsolati hálóval bíró gyűjtő ismerőseim segítségét kértem a nyomozáshoz, hogy ez mi lehet. A szent, antiópiai XLS-be annyit jegyeztem be anno, hogy az eBay-en vettem. Ennyi év távlatából a részletekre már egyáltalán nem emlékszem, de a legvalószínűbb, hogy Angliából jött és nem hozzáértő eladótól, hanem olyasvalakitől, aki kisöpörte otthon a padlást. Szemlátomást játszottak vele, szóval én rögtön kizártam, hogy pre-production darab lenne, de a szakértői közvélekedés az, hogy ez bizony az.

Nekem ez az egész pre-pro dolog misztikus, elképzelni nem tudom, hogy ezek hogy kerültek ki a gyárból, illetve... Dehogynem! Ha úgy van ahogy sejtem, akkor miért is ne köthetett volna ki egy gyermek kezében, aki rendeltetésszerűen használta? Azért ennyi év után rájönni, hogy mim van, eléggé hátborzongató érzés.

Nos, kopottsága ellenére valószínűleg ez a(z egyik) legértékesebb darab a gyűjteményemben.

MB-01 a versenyautó
Hivatalosan Dodge Challenger Hot Rod a változat neve, ami 1982-ben váltja az utcait, de az én teljesen szubjektív véleményem az, hogy ez inkább valami dragster, mintsem felpöckölt utcai autó. Az utcai verzióról is valami olyasmi a véleményem, mint az AMX Javelinről, hogy nagyon hunyorítva adja csak ki az eredetit. Ez meg igazából... Nos, kimondom! Nem tetszik! Az a benyomásom róla, hogy a Matchbox, Hot Wheels-t akart készíteni és ez sikerült is nekik. Nagyon harsány, nagyon amerikai ízlés, főleg a bányadömper méretű kerékkel hátul.

A „Revin' Rebel”... Húha, ezt hogy fordítsam le!? Szóval a „Revin'” itt a motor túráztatott állapotban levését jelenti, a „Rebel” meg ugye lázadó, szóval „Túrázó Lázadó” - márhogy nem kirándulni jár, na -, vagy „Pörgő Motorú Lázadó”, ami a mi anyanyelvünkön borzasztó, de angolul egészen frappáns. Szóval ez a verzió a premiermodell, ami két verzióban készült: a mellékelt képeken láthatóhoz képest fehér tetővel is. Szomorú érdekessége, hogy az utolsó Matchbox kisautó, ami Angliában gyártottak. Erről jegyzünk egy nagyon érdekes vendégpostot, javaslom figyelmetekbe!

A citromsárga alapszínű, „Toyman” változat 1983-tól, 1992-ig készül már Makaóban vagy Kínában. Egyértelműen a leggyakoribb verzió. Az utolsó változat ami az 1-75 sorba bekerül, 1998-as – közben számos spéci kiadásban is szerepel ronda, még rondább, vagy egészen pofás festésekkel – de a „Toyman” utániakat annyira rútnak találom, hogy szót sem szeretnék ejteni róluk. Charlie Mack összesen 25 változatot jegyez belőlük, de a nekem meglévőkön felül én négyet fogadnék be és ezekből egy a mindenhol fehér Graffic Traffic.

A Toyman verzió szerepel az MC-20 szettben is, ezért találjátok meg ezt is a címkék közt.

Nem tudom... Nem rossz, de nekem csak nagyon hunyorítva adja ki az eredetit!

Egyértelműen játszottak vele.

Ennek ellenére nagyon úgy néz ki, hogy ez egy pre-pro változat - magyarázat a Szlengszótárban, illetve a postban is, de ezt tudjátok ha nem csak a képeket jöttetek nézegetni.

A kormány csak egy krómozott pizza! #regensemvoltmindenjobb

Ezek után azt hiszem be kéne szereznem belőle a széria pirosból, meg kékből is egyet-egyet.

Ez már az 1982-es, "Hot Rod" verzió.

Én ezt sokkal inkább valamiféle dragsternek látom, mintsem utcai autónak.

Létezik belőle fehér tetejű változat is, de nekem ez jobban tetszik.

Szomorú, de érdekes tény vele kapcsolatban, hogy ezek a változatú Challengerek voltak az utolsó, az Egyesült Királyságban gyártott Matchboxok. (Van erről egy kitűnő vendégpostunk, fentebb ott van rá a link.) Arról a tévhitről, hogy "az angliában gyártott Matchboxok sokkal jobb minőségűek voltak" meg csak annyit, hogy az ott, a csomagtérfedél bal felső csücskében egy ronda öntési hiba.

Ez nem az a példány, ami az ős-Challenger postban szerepel. Ez az MC-20 szettből van.

Ezzel a festéssel szerepelt a legtovább az 1-75 sorozatban, szóval a leggyakoribbnak tekinthető. 5-ös csomagban volt fehér alapszínnel is, ami legalább ennyire jól néz ki.

Emiatt a festés miatt (is) gondolom hogy ez versenyautó - dragster leginkább -, nem utcai hot-rod.

Matchbox MB-16 '66 Dodge A100

A hatvanas években a Volkswagen Type 2 (T1) sikerét látva az amerikai autógyártók is öntudatukra ébredtek. Kapcsoltak, hogy ilyen méretű és rendeltetésű járműveket ők is tudnak.

A Type 2 Chryslerül
Nyilván a jenkik nem a farmotoros elrendezésben gondolkodtak – egyrészt nem volt olyan motoruk az alkatrészes dobozkában ami elfért volna hátul, másrészt a sík padló előnyei nem elhanyagolhatóak – ezért a Chrysler is a klasszikus elrendezést választotta: A motor elől a két ülés közt, mely a hátsó kerekeket hajtja. Ami újdonság, hogy rájöttek, hogy az amerikai mércével kicsi – „compactnak” hívja a lentebb látható katalógus is –, négy méternél alig hosszabb haszonjárműveknek is van piaca és erre a Volkswagen sikere ébresztette rá őket. A piac pedig ott volt, mert a hatvanas években az USA büntetővámot szabott ki a könnyű teherautókra. (Csak érdekességként: Ez csak a Type 2 teherjármű verzióit érintette, a személyszállító változatokra nem vonatkozott a büntetővám.)

A Chrysler 1964-ben dobta piacra a Dodge A100-ast, ami kétajtós pickup ami a jelen post tárgya, illetve zárt áruszállítóként létezett. A személyszállító verziókat – függetlenül attól, hogy spártai, vagy személyautós felszereltségűek voltak-e – Sportsman-nek hívták.

A jenkik nem is lennének jenkik, ha nem abban gondolkodnának, hogy a teljesítmény elad. Az A100 motorkínálata sorhatos, 2,8 literes, 101 lóerős blokkal indul, két további sorhatos lépcsőn át érkezik meg a csúcsot jelentő két V8-ashoz, amiből az erősebbik 5,8 literes, 210 lóerős – természetesen az évjáratonként a kínálat változó.

A Matchbox az 1966-os modellévből mintázta meg a pickupot, de ebből az évből nem, csak egyel korábbról tudok katalógust prezentálni.

Nyilván nem egy legendás filmes jármű, de nekem még gyerekkoromból emlékezetes, hozzá egy olyan filmből ami aztán végképp nem az autóiról híres: Az 1980-as Dutyi dili (Stir Crazy) című filmben használ egy Dodge A100-as kisbuszt a két főhős. (Remek vígjáték, aki nem ismeri javaslom pótolja.)

A legszebb
A Matchboxnál 2013-ban debütál a kis Dodge A100-as és pont azzal a kéttónusú, zöld-fehér festéssel, amire a filmből is emlékeztem. 2016-ig marad az 1-xxx szériában, változatos sorszámok alatt. Ugyanebben az évben két spéci kiadása is napvilágot lát. 2019-ben egy 5-ös pakkban tér vissza – pont abban, amiből ez a Ford Bronco is van, tehát rá tudtok pillanatani ebben a postban. 2020-ban bekerül egy „Construction II” nevű ötös-csomagba Gulf festéssel, ami alapjogon iszonyú menő. Ebben az évben változtatnak az öntvényen – ami azért érdekes, mert azóta nem volt új kiadás, de ha már ennyi pénzt beleölt a Mattel akkor feltételezhető hogy idővel visszatér. A hátsó ablakokat – az oldalsóakat is – „lefalazzák” és a platón is hasonlóképp változtatnak, mint a DoKa T3-mon, de ezzel ellentétben az A100 nem lesz műanyag. A Gulf festés mindkét öntvénnyel létezik, érdekes verziót ad ki.

Amit ebben a postban láthattok, a 2015-ös MB-16, amit az egyik legszebb festésű, kortárs Matchboxnak tartok. Nem mondanám, hogy különösebben bonyolult design, de nagyon ütős, szerintem az is szépnek látja, aki amúgy nem pörög a haszongépjárművekre.

A részletességével én elégedett vagyok, szerintem teljesen jó játékautó, csak ne szállítana ez is oszlopot a fülkében!

Kicsikét butácska ábrázata van, de szerethető.

Nem mondanám különösen bonyolult mintázatnak, de nagyon látványos!

A kis Dodge-logó az ajtókon csillagos ötös!

Az eleje-hátulja felvett volna még egy kis festéket a világítótestek tájékán, de így is ez a legszebb változata.

Az utolsó változatán már "lefalazták" a hátsó ablakokat - az oldalsókat is - és a plató kialakítása is más.

Adta magát, hogy az autószerelőm verdája legyen!

NRFB