Oldalak

2023/12/24

Hot Wheels 2008 Holiday Hot Rods 3 pack – '69 Chevrolet Corvette

Ha már úgy alakult, hogy idén, december 24-én Szentestére esne egy „Haszonjármű Hétvége” post valami karácsonyi témájút mutatok. Ha már a Coca-Cola karácsonyi és esetleg hozzá még jegesmacis is, haszonjármű cuccaimat „ellőttem” szezonon kívül, akkor felrúgom a hagyományt, vérbeli sportautók lesznek terítéken egy terjedelmes bejegyzésben! Igazából ezzel a 3-as pakkal átvágtak, de egyáltalán nem fáj, sőt!

C3
A Chevy Corvette több generációja szerepelt itt nálunk,
ez a harmadik is (C3). Az első generációs Corvette-nél már pedzegettük a sportautó történetét, ezért a harmadiknál olyasmikkel folytatnám, amik érdekesek, de talán kevésbé ismertek róla. Nos, igen a második generáció eddig kimaradt, de ami késik az a vonat!

Közbevetőleg: ha az általam minden idők legszebbjének tartott Corvette-jéről olvasnátok bővebben, akkor a Vezess.hu anyagával melegítsetek, majd térjetek át az Autónavigátor egy késői C3-asról szóló anyagára! A magam részéről az 1969-es Corvette katalógust tudom hozzátenni.








Az asztronauták autója

Ti tudtátok, hogy a Chevrolette Corvette az amerikai asztronauták nem hivatalos autója? Az egészről Alan B. Shepard tehet, az első amerikai, aki „ráült egy rakéta tetejére”, hogy a világűrbe lőjék vele. Megvette az apósa használt, C1-es Corvette-jét és 1959-ben is azt hajtotta, amikor az űrprogramhoz csatlakozott. Történetesen Zara Arkus-Duntov a GM legendás mérnök-igazgatója Shepard barátja volt. Egyértelműen neki volt köszönhető az a fegyvertény, hogy a Corvette-ből legenda lett és nem egy alig ismert fiaskó a Chevrolet történetében. A nagy teljesítményű járművek divízió igazgatójaként sikerrel „belerakta a kraftot” – és a négy tárcsaféket szériafelszerelésként, elsőként a sorozatgyártású amerikai autók történetében – a Corvette-be. Szóval Arkus-Duntov pontosan tudta, hogy Shephard imádja az autóját és előszeretettel dicséri agyba-főbe mindenkinek akivel szóba tud elegyedni róla. Így könnyedén meggyőzte a főnökeit, hogy 1962-ben nem sokkal a legendás repülése után a GM ajándékozzon egy egyedi belterű, hófehér C2-est Al-nek.

A dolog nem volt megszokott, a GM nem arról volt híres, hogy autókkal szór meg bárkit is, de a Mercury program asztronautáinak népszerűsége és ismertsége köröket vert akkoriban bármilyen színészére és rockszáréra. Tényleg ők voltak az amerikai hősök, kortól és nemtől függetlenül mindenki imádta őket.

A GM meg is állt volna itt. Nem úgy egy floridai Chevrolet dealer Jim Rathmann. Miután 1960-ban megnyerte az Indianapolis 500-as versenyt, a profi versenyző Chevrolet-Cadillac kereskedést nyitott a floridai Melbourne-ben, közel az űrközponthoz. A Chevrolet engedélyével, mind a hét Mercury asztronautának felajánlotta, hogy évi 1 (!) dollárért lízingel nekik Corvette-eket. Természetesen az űrpilóták kaptak az alkalmon, kivéve John Glenn-t, aki inkább egy családi kombit kért! A vicces a dologban, hogy mikor mind a heten együtt utaztak valahová, bizonyítottan Glenn családi batárja volt a közlekedési eszköz!

Ahogy mondani szokták, „a többi már történelem”. 1969-ben az Apollo 12 űrhajósai, Dick Gordon, Charles Conrad és Alan Bean egyforma, 390 lóerős, 427-es blokkal szerelt Stingray kupékat kértek. Az autók kéttónusú, „Riverside Gold”, középen fekete csíkkal festést kaptak amit Alan Bean tervezett. Mi több egy egyedi vörös-fehér-kék jelvény is került az autók első kerékjárati íve felé-mögé. Amikor a Life Magazinban megjelentek a képek a legénységről és autóikról, akkor botrány is lett a NASA-nál a termék tiltott reklámozásából.

Az Apollo 12 legénysége, Charles 'Pete' Conrad Jr., Richard Francis Gordon Jr., Alan LaVern Bean az egyforma 1969-es  Corvette Stingray kupéikkal.
(Kép: Ralph Morse / Time & Life Pictures / Getty Images.)

A Mattel szivárogtatott

Az 1968-as és 1982-es modellévek közt regnáló harmadik Corvette, az 1965-ben a New York Auto Show-n debütáló Mako Shark II koncepcióautó vonalaira épül. (Mako shark azaz Heringcápa.) A „cápaszelidítés” nagyon jól sikerül, azért az, hogy 14 évig gyártják megjelenésében jelentősebb változtatások nélkül, jelent valamit.

Mako Shark I és II koncepcióautók. Előtérben a II. (Kép: Wikipédia / GM Heritage Center)

A GM a szokottnál is jobban ügyelt, hogy a C3 ne szivárogjon ki idő előtt, de a Mattel „elszúrta” a dolgot, néhány hónappal előbb jelent meg a „Custom Corvette” az 1968-as mainline-ban, mint az igazi autó, rengetegféle Spectraflame színben, Redline kerekekkel.

A népszerű legenda szerint, Harry Bradley a kisautó tervezője lenyúlta az 1968-as Stingray C3-as terveinek másolatait mielőtt a Mattelhez igazolt át tervezőként. Még azt is tudni vélik, hogy a botjába rejtette őket – gyermekbénulásban szenvedett, ezért járt bottal.

Szerintem az egész egy nagyon jól felépített marketingmutatvány, el nem tudom képzelni, hogy a GM ne küldte volna rá a céges ügyvéd-nindzsákat a Mattelre ha tényleg ez történik.

1968-as Hot Wheels Custom Corvette, Spectraflame Lime színben, Redline kerekekkel.
(Kép: Redlinecollector.com)

Az 1968-as öntvényt 2005-ben újraszerszámozzák és még 2022-ben is használták. Jelen post tárgyának azonban nincs köze hozzá! Ez is valami olyasmi, amit soha nem értettem a Hot Wheels működésében, hogy miért jó az, hogy ugyanarról az autóról több öntvényt is használnak egy időben. Merthogy ez nincs példa nélkül.

Átvertek, de nem fáj!

2006 és 2019 közt a Mattel a karácsonyi időszakra kiadott egy Holiday Hot Rods nevű szériát. (Később is folytatták, 2021-ig bizonyosan, de már más néven.) Az Egyesült Államokban az a szokás, hogy a karácsonyi ajándékokat nem (csak) a fenyőfa alá készítik oda a gyerkőcöknek, hanem a kandalló párkányra akasztott – mára már speciálisan erre a feladatra készített, karácsonyi díszítéssel ellátott – zoknikba gyömöszölik. Eléggé hasonló ahhoz, hogy nálunk a Mikulás az ablakba kikészített cipőkbe hozza amit szokott. Az ötlet az, hogy ilyen, zokniba gyömködhető méretű dolgokat kínáljanak. Létezett ilyen tematikájú szimpla kártya és aztán 3-as csomag is. Kezdetben csak a Wal-Mart – a jenki ember Tescoja – láncban lehetett ilyeneket kapni, később a Target – a jenki ember Auchanja – üzleteiben is.

2008-ban éppen úgy volt, hogy a Wal-Mart csak szólóban kínálta őket, a Target meg csak a 3-as csomagokat rőfölte. Összesen 16 különböző festésű kisautó készült a szezonra. A típusokban volt átfedés, igazából 8-8 modell került a kínálatba, mindkét láncnak más festéssel. Tehát ha az összes verziót birtokolni akartad, akkor a Wal-Martból nyolc szóló kisautót kellett beszerezned, a Targetből meg három, 3-as csomagot kellett összeválogatnod – nyilván egy valamiből ez duplikátumot jelentett.

Nos, az én Target 3-as pakkomat manipulálták. Hozzá nagyon ügyesen, nem vettem észre, hogy fel volt bontva és vissza lett ragasztva. Ebben az összeállításban nem létezett, ugyanis a világoskék Corvette a Wal-Mart-ból van és szólóban árulták, a sötétkék pedig valószínűleg a Targetes 3-as csomagban lakott eredetileg is. A zöldes-arany pedig igazi kakukktojás. Eleve nem a szezonális kínálat része, másfelől át van festve, amit egyértelművé tesz, hogy az alvázát picit meg is marta a ragasztó amivel rögzítették az átfestés után a karosszériájához. Nekem gyanús, hogy ezzel az árnyalattal a fentebb citált „Custom Corvette”, lime spectraflame színére igyekezett hasonlót kikeverni az ismeretlen művész – kevés sikerrel. Amúgy nem végzett rossz munkát.

Ami az öntvényt illeti, az 2006-ban debütált és még 2023-ban is használták, 2015-ben, illetve 2019 és 2022 közt pihent kicsit. A tervezője, Phil Riehlman az 1969-es, ZL1-es változatot mintázta meg. Szerintem nem végzett rossz munkát. A hátsó kerék szinte kötelező a Hot Wheels-nél, hogy nagyobb legyen mint az első, de ez esetben nem vészesen, úgyhogy nem zavar.

Őszintén szólva egyáltalán nem bánom, hogy ilyen módon átvertek, mert a két karácsonyi festésű Corvette kifejezetten tetszik, az átfestett is mutatós és így lett egy 1969-es Corvette tematikus pakkom és gombokért volt. Legfeljebb nem verem nagydobra, hogy ezek ilyen konstellációban sohasem voltak. Én hallgatok, ha ti is!

Kezdjük a nagyobbik kakukktojással: Ez az átfestett 'Vette.

Nekem kicsit gyanús, hogy az ismeretlen művész az 1968-as Custom Corvette, Lime Spectraflame festését akarta utánozni - ezért is választottam ezt a színt illusztrációnak fentebb.

Azt hiszem az összes Hot Wheels jellegzetességet hordozza!

Szerintem minden idők legszebb Corvette-je a C3-as. Azon belül is ez, a homorú hátfalú a szebb, szemben a késői, ráncfelvarrott, domború hátfalú verzióval.

A kisebbik kakukktojás: A Wal-Mart féle 2008-as Holiday Hot Rods verzió. Szólóban árulták, nem 3-as pakkban.

Nyilván giccses, de nekem mégis tetszik ez a festés.

Hópihéses.

Még a nagyobb hátsó kerék se fáj, mert csak kicsivel nagyobb az elsőnél.

Nem is volt olyan nagyon régen, amikor a részletek még fémből voltak egy Hot Wheels-en nem festékből. #nemisolyanregenismindenjobbvolt

Végezetül a Target exkluzív 3-as csomag egyetlen legitim lakója.

Ugyanaz a motívum, mint a Wal-Martos verzión, csak a színek másak.

Ez is tetszik, de a Wal-Martos jobban.

Ennek színezetlen a szélvédője.

A sötétkék picit megeszi a részleteket hátul, de még így is teljesen rendben van!

A beltérben meghalt egy T-1000 sorozatú Terminátor, a mimetikus polialoid. (Ajánlott irodalom erre, a 37. percnél.). A kormány pizza króm feltéttel, a váltókar hatalmas.

Erről nem mondtam meg, hogy fel volt bontva. "Csak a Targetnél".

A nyolcféle Target exkluzív, 2008-as Holiday Hot Rod. Hogy milyen konstellációban fordult elő a nyolcféle kisautó a 3-as csomagokban, azt nem tudom megmondani.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése