Oldalak

2023/12/25

Matchbox MB-80 1985 Porsche 911 Rally - 70th Anniversary Special Edition

A Matchbox 1985 Porsche 911 Rally-ról a premierverzió kapcsán értekeztem bővebben, majd később bőséges mennyiségben mutattam az első, normál sorban - 1-100 - debütáló kiadását is. Megszakítva a sorban haladást, előre vettem az idei verziót, ugyanis az megkapta a hetvenedik évfordulós dekorációt - hogy mi is ez, arról az MBX City Drivers II ötpakkos GMC Wreckernél írtam -, ezért is szerepel a 70th Anniversary Special Edition a címben. Könnyű felismerni már a csomagolásukról is, hiszen a blisterek felső része fehér, a Power Grabs dobozok pedig teljesen fehér alapszínűek.

Szerencsém van ezzel a Porschéval, mert tetszik amit kihoztak az "előírt" alapszínekből. Ahogy a GMC-nél, itt is sok fekete párosul a szürkéhez, a narancssárga pedig ízlésesen lett adagolva. Versenyautó lévén a 70-es logó is jól mutat rajta, nem vittek semmit sem túlzásba. Ha úgy vesszük, akkor minden oldalról megfestették, a hátulját mondjuk nem, de tudjuk be oda a piros lámpafestést. Ha ennél többet festettek volna, akkor az már szinte a prémium sorba emelné, főleg, hogy a kerekek mellett az első lámpák festését is onnan örökölte.

Csupa valódi márkajelzés található rajta

Azt hittem nem fogjuk viszontlátni a rácsos lámpafestést

Olyan a hátsó lámpa, mint ha valaki kézzel festette volna ki a gyárban

A Porsche emblémáért jár a piros pont

Matchbox MB-80 1985 Porsche 911 Rally - 70th Anniversary Special Edition

Power Grabs dobozban. Szeretem ezeket a dobozokat (nem kibontani).

Ha van rá lehetőségem, akkor ilyen módon gyarapítom a gyűjteményemet

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése