Nagyon kevésen múlott, hogy egy legenda meg se szülessen. 1953-ban a Chevrolet piacra dobta az első generációs Corvette-et. A kétajtós sportkocsi karosszériája az akkor forradalmi újításnak számító üvegszálból készült, részint azért, mert a háború után az acél még mindig nem állt rendelkezésre korlátlan mennyiségben. A karosszéria alatt azonban igazán semmi forradalmi nem bújt meg, teljesen hétköznapi Chevrolet alkatrészekből építkeztek az alkotók. A motor a cég 150 lovas, 3,8 literes „Blue Flame” soros hatosa, amit kisteherautókba is építettek, kétsebességes Powerglide automataváltó és dobfékek mind a négy keréken. Köszönhetően a három karburátornak az erőforrás valamivel erősebb volt, mint a többi járműben, amiben használták, de a Corvette-hez vérszegény volt. A kor olasz és brit sportautóihoz képest a Corvette alulmotorizált volt, a megállításához komoly izomerő, rengeteg idő és szabad út kellett és nem lehetett kézi váltóval rendelni. 1954-ben Paxton kompresszor is rendelhető volt a gyors, jól manőverezhető, könnyű fegyverzetű hadihajó után elnevezett sportkocsi, de a Chevrolet kereskedésekben beszerelt opció sem segített a csökkenő eladásokon és az sem, hogy a kezdeti 3498 dolláros alapárat 2774 dollárra csökkentették. A modell első évében 300 darab fogyott a kocsiból, 1954-ben 3640, 1955-ben azonban megint csak 700.
A GM komolyan fontolgatta, hogy lenyeli a költséges békát és az egész Corvette dolgot ejti. De szerencsére 1955-ben a Chevrolet piacra dobta első V8-as motorját, a legendás 265 köbhüvelykes (4,3 literes) kis blokkot. Ilyenkor mindig röhöghetnékem támad, mert nem fér a fejembe, hogy lehet egy közel négy és fél literes dög kicsi? A legviccesebb, hogy akkoriban „egér motornak” (mouse motor) csúfolták, nem sokkal később meg az 1958-ban debütáló, W-sorozatú 348-as nagyblokk (5,7 liter) meg pont emiatt a gúnynév miatt lett „patkány” (rat). Ahogy Obelix mondaná: „Hülyék ezek a rómaiak!” Szóval 1955-ben az akkor 195 lovat magából kipumpáló V8-as kapott egy 3-sebességes manuális váltót. 1956-ban a kétsebességes Powerglide az opciók listájára került és az akkor már 210/225/240 lovasra szteroidozott V8 lett a standard erőmű. Az árcédulán 2900 dollár volt olvasható, de ez nem tántorította el a vevőket. Abban az évben 3467 autó fogyott. Bár a Corvette fejlődéstörténete a teljes 1953-1962 között gyártott szériát C1-ként, azaz első generációs Corvette-ként emlegeti, az 1956-os modellévben bevezetett új karosszéria szerény, mértékadónak egyáltalán nem mondható véleményem szerint annyival volt szebb az első három modellévben használtnál, hogy szinte új autóvá varázsolta a Corvette-et. No, nem azért, mert az első három évből származó C1-ek csúnyák lettek volna, inkább úgy fogalmaznék, hogy azok gyönyörű autók a barátnődnek, de az 1956-os – és későbbi – C1-ek már úgy dögösek, hogy attól bármelyik benzinnel oltott férfi szíve is hevesebben ver. 1958-ban jön a négy-fényszórós verzió, természetesen tovább nő a teljesítmény és ebben az évben válik alapfelszereltséggé a biztonsági öv. 1962 a C1 utolsó éve. Az első három modellév óta ez az első alkalom, hogy nem két különböző szín kombinációjára festik a Corvette-eket, hanem hét különböző árnyalat valamelyikére, amihez fekete, vagy fehér tető is választható. A 327 köbhüvelykesre hizlalt V8-as „kisblokk” 250-, 300-, 340,- 360 lóerőt tud az alapáras háromsebességes és a feláras négysebességes kézi váltókkal, illetve 250-et, vagy 300-at a kétsebességes Powerglide automatával. Az ok, amiért ekkorát ugrottam a C1 történetében, hogy amit a Matchbox megmintázott, az utolsó 1962-es verzió.
Eredetileg 1982-ben, mint MB-71 lát napvilágot az 1962-es C1 az Egyesült Államokban - szokatlan módon ez a dátum olvasható az alvázán is. A premiermodell festését rögvest elbaltázzák – a kék-fehér festés nem lehet 1962-es, lévén abban az évben csak egyszínű Corvette-ek kerültek ki a gyárból, ráadásul az öt különböző szín – összesen hét különböző árnyalat – között még véletlenül sincs kék! Szóval igazi telitalálat, nem? A szerszámokat 1994-ben újra előveszik, az USÁ-ban mint MB-32 jelenik meg – ha jól számoltam, akkor abban az évben 5 különböző évjáratú Corvette van az 1-75 sorozatban, egységesen az „egyik rondább, mint a másik” festéssel – az 1962-es C1, a tengeren innen meg MB-72-ként – itt „csak” három különböző Corvette reprezentálja magát a szériában. Charlie Mack összesen 65 különböző verziót jegyez az Encikopédiában MB-71/MB-32/MB-72-ből, értéküket tekintve 2-350 dollár között. Az enyém a huszonharmadik a sorban és Charlie 5-8 dollár közé taksálja az értékét. Ezt, mint „A Whales Project” verzió azonosítja, de hogy ez a bálnás dolog a dobozon lévő logón kívül mi fán terem, arról dunsztom sincs. (Matchbox kolléga most könyveljen el egy cinkos kikacsintást! Titkon benne bízom úgyis, mint az oldal titkos orákulumában.)
Természetesen Areh döbbenetes mennyiségű verziót jegyez az 1962-es C1-ből. Nem állítom, hogy mindegyik tetszik, de azt kell mondjam, hogy ebben a méretarányban teljesen rendben van az, ahogy megmintázták az eredeti autót. Minden fontosabb részlet a helyén van, évjárat pontos az első hűtőrács, a hátsó lámpák és lökhárítók, még a belső tér kialakítása is egészen pofás. Persze vannak verziók amit teljesen agyonvágnak a festések, melyek korhűnek szeretnének látszani, de egyáltalán nem azok. Jó, persze az is benne van a pakliban, hogy egy 46 éves autót legalább két-három alkalommal átfényeznek ahhoz, hogy ilyen szép állapotban legyen, tehát felfoghatóak úgy is, hogy a ki tudja hanyadik tulajdonos ilyen színűre fényeztette. Ez a rajtszámos festés, a Good Year Eagle gumikkal – valódi gumik vannak a műanyag felniken – szerelt széles felnik teljes mértékben olyanná varázsolják az autót, mintha egy veterán pályaversenyre lenne felkészítve. Szerintem nagyon szép.
A fekete hűtőrács és tető különösen jól áll...
...a valóban gumiból készült, Good Year Eagle papucsokkal felvértezett...
...oldtimer versenyre felkészített, 1962-es Chevy Corvette-nek.
A "Whales Project" valami spéci kiadás, de nem leltem nyomát, hogy pontosan mi ez.
A rendszámtáblán a Corvette-embléma.
Ilyen amikor a dobozában lakik.
Repül a bálna!
Az első három évben így nézett ki a C1-es Corvette. Az első évből való autók a legritkábbak.
Ez pedig a legutolsó C1-es modellév, 1962 C1-ese. Ezt mintázták meg 1982-ben.
Mintha egy teljesen másik autó lenne, nemde?
Ritka a sértetlen MB-69.
A szélvédő és a csomagtartó fedele egyaránt sérülékeny pont.
